Bezárt az egyik legismertebb programozóiskola

TECH
2023 december 20., 12:24

„A folyamatban lévő képzéseket végigvisszük, új képzéseket azonban már nem indítunk” – jelentette be bezárását a Green Fox programozóiskola hétfőn. Nyolc év működés után indoklásuk szerint azért zártak be, mert az elmúlt egy 1 év nagyon sok változást hozott.

photo_camera Fotó: Unsplash

Példaként említik a háború következményeit, a magas inflációt és egyéb gazdasági nehézségeket, melyek folyamatos kihívás elé állították a céget. „Ezek a romló gazdasági körülmények a munkaerőpiacot is befékezték, ami komoly hatással volt az üzleti modellünkre. Próbáltunk az utolsó pillanatig alkalmazkodni, a tulajdonosoknak végül mégis meg kellett hozniuk a legnehezebb döntést: a Green Fox bezár.”

A G7 elemzése szerint a bezárásnak köze lehet ahhoz a globális jelenséghez, hogy a világjárvány ideje alatt a techszektor résztvevői jelentős fejlesztésekbe kezdtek, melyekből a járvány végeztével vissza kellett fogni. Ez aztán tömeges leépítési hullámhoz vezetett – erről mi is írtunk –, melynek a mai napig vannak utórengései. A lapnak nyilatkozó Bóda József, az informatikai átképzéssel foglalkozó Codecool alapító ügyvezetője azt mondta, hogy a megtorpanás csak átmeneti, és bár megnőtt a munkakereséssel töltött idő (1-2 hónapról 3-4-re), de így is az egyik legjobban fizető, leginkább jövőálló ágazat az IT.