Orbán Viktor minden évét úgy kezdi, hogy január elsején megnézi az angolok elleni 6:3-at

sport
2023 december 22., 09:38

Folytatódik Orbán Viktor karácsony előtti interjúturnéja. A Mandiner, a TV2, a Hír TV és a nemzetközi sajtótájékoztató után a Nemzeti Sportnak is nyilatkozott a miniszterelnök. Alább az érdekesebb részletek.

A futballválogatottról. Bármi megtörténhet a nyári Eb-n, egy-két mozdulaton is múlhat a továbbjutás, azoknak a mozdulatoknak kell jónak lenniük. Az elmúlt tíz évben a futballban követte el a legnagyobb hibát, 64 ezres helyett 90 ezres stadiont kellett volna építeni. „Kínban fogant komcsi magyarázkodásnak” nevezte azt, hogy a magyar válogatott a futballfejlesztések ellenére jó.

A futballakadémiákról. Az akadémiai rendszer, aminek az alapjait Mezey Györggyel fektette le, korszakhatárhoz érkezett. Eddig arra volt szükség, hogy szabályozzák az ottani folyamatokat, mostanra minden akadémia megtalálta a saját filozófiáját, támogatásukat ahhoz kell mérni, hogy hányan játszanak az NB I.-ben, a válogatottban. Az nem változik, hogy állami és nem szövetségi felügyelet alatt állnak. Erre azért van szükség, mert a klubok a pénzügyi nyomás miatt még nem állnak készen, hogy az akadémiai rendszert működtessék.

Szoboszlai Dominikról. A miniszterelnök minden évét úgy kezdi, hogy megnézi az angolok fölött aratott 6:3-as győzelmet („már január elsején az egekben vagyok”), idén megnézte november 25-én, a meccs évfordulóján is. Puskás volt a király, de ott volt Hidegkuti, Bozsik. Most Szoboszlai a király, de mögötte is vannak kiemelkedő képességű játékosok, Kerkezt, Sallait, Schäfert említette név szerint.

Orbán Viktor és Csányi Sándor az olasz-magyaron 2022. június 7-én
photo_camera Orbán Viktor és Csányi Sándor az olasz-magyaron 2022. június 7-én Fotó: Miguel Medina/AFP

A 2022-ben államosított Nemzeti Sportról. Azért mentették meg a lap papírváltozatát, mert a vele egykorú emberek tudják (és Szijjártó Péter, tesszük hozzá), hogy Nemzeti Sport nélkül nincs magyar sport. „A sportnapilap a magyar sport számára olyan, mint az országnak a korona, ha elvész a korona, oda az ország.”

A párizsi olimpiáról. Nyugtalanítja, hogy nem látja, mit tud a kajak-kenu és az úszás, pedig ezek döntőek az olimpiai eredményességet tekintve. Bízik a birkózókban, bokszolókban.

A magyar olimpiarendezésről. A többség hitt a kishitűség vámszedőinek, ezért nem vágtunk bele az olimpiai pályázatba, maga Orbán sem állt bele a harcba. Olimpiát csak akkor lehet rendezni, ha a nagy többség mellette áll. Budapest további fejlesztése csak akkor lehetséges, ha előáll valami nagy ötlettel, mivel a város az uniós fejlettség 160 százalékán áll olyan vidékekkel szemben, amik 50 százalékon. Ilyen lehet az olimpiarendezés. „Szerintem a sors egy budapesti olimpiával tartozik a magyaroknak - mondta. - A kérdés az, hogy a budapestiek ezt a tartozást be akarják-e hajtani.”

Kiemelt videóink