A háza előtt holtan találták Tobolszkban Putyin pártjának helyi képviselőjét, Vlagyimir Egorovot. A Baza szerint a 46 éves politikus a ház harmadik emeletéről eshetett ki.
A Kommersant szerint az előzetes vizsgálatok nem találtak rajta bűncselekményre utaló nyomokat. A helyi duma pedig csak annyit közölt, hogy Egorov halálát baleset okozta. Egyúttal elismerték érdemeit, amiért támogatást nyújtott a „különleges katonai műveletben” harcoló katonáknak.
A háború kitörése óta komoly gondok vannak az orosz nyílászárókkal: Ravil Maganov, a Lukoil igazgatója tavaly ősszel zuhant ki egy kórház ablakán, de ugyanígy járt Marina Jankina, az orosz védelmi minisztérium osztályvezetője, a Loko-Bank 28 éves alelnöke, egy szövetségi bíró és még két orosz üzletember is. Viszont Jevgenyij Prigozsinés a Wagner-vezérkar halálát már helikopter-baleset okozta. (CNN)
Újabb furcsa haláleset Oroszországban.
Az orosz hadsereg ukrajnai inváziója óta több orosz tisztviselő és oligarcha is rejtélyes körülmények között vesztette életét.
A vállalat korábban a háború befejezését sürgette.
A 11. emeleti lakásából, Moszkvában.
Az állami hírügynökség szerint azonosították a Wagner két vezetőjének holttestét. Az orosz hatóságok baleset miatt indítottak vizsgálatot. A környékbeliek robbanást hallottak. Wagner-barát források szerint az orosz légvédelem lőtte le a gépet.
Pavel Antov kiesett egy indiai hotel ablakán, munkatársa pedig állítólag szívrohamot kapott.