Keresztény Zoltán most Novák Katalin hivatala előtt lépett akcióba

belföld

„Novák Katalint a nyakában logó kicsike feszület nem akadályozta meg abban, hogy kegyelmet adjon egy pedofil bűnözőt támogató pedagógusnak, aki ráadásul hamis tanúzásra vett rá kiskorú áldozatokat, gyerekeket – írta Facebook-posztjában Keresztény Zoltán. – Ezért, vittünk neki a hivatali bejárat elé egy nagyobb méretű feszületet, hátha ez már eléggé látható lesz ahhoz, hogy meghozhassa az ebben a helyzetben helyes döntést.”

Novák Katalin hét napja nem mond semmit arról, miért adott kegyelmet a bicskei gyerekotthonban pedofil bűncselekményekért elítélt igazgató bűntársának. Annak a K. Endrének, aki hamis vallomásra akarta kényszeríteni az abúzust elkövető igazgató jelenlétében az áldozatokat.

Keresztény szerint nemcsak a pedofíliától kellene undorodnia a köztársasági elnöknek, hanem azoktól is, akik a pedofil bűnözőket segítik, akik cserbenhagyják a védtelen, állami gondozott gyerekeket.

„És végül, talán azoktól is undorodni kellene, akik egy álszent, képmutató rendszer katonáiként viselkednek, csak azért, hogy ők és elvtársaik hatalomban maradhassanak.” – írta.

Keresztény Zoltán 2010-ig a Fideszre szavazott, ezután a rendszer ellen fordult, mára az Orbán–Gyurcsány-rendszer ellenzékének tekinti magát.

Országos ismertségre tavaly nyáron tett szert, amikor a Csákberényben felújított szovjet katonai emlékművet egy társával fekete fóliába csavarta, majd ráragasztott egy 56-os lyukas magyar zászlót, illetve egy ukránt és egy uniósat. Azóta

  • gyerekkoporsót vitt Orbán felcsúti házához,
  • páncélszekrényt állított Mészáros Lőrinc XII. kerületi villája elé,
  • Gyurcsányék háza előtt demonstrált,
  • marhavagont vitt Lázár János kastélyához,
  • műlábat állított Tiborcz István klubja elé,
  • húsos cupákot hagyott Orbán hivatala előtt.

Ki tudja, hol csap le újra?

Kapcsolódó cikkek

Művészi ellenállás: szovjet zászlóra helyezett, piros szalaggal átkötött húsos cupákot hagytak Orbán hivatalának bejáratánál

„Jól megérdemelt cupák is jár azért, mert hűbéresként engedelmeskedik Putyinnak, aki a Szovjetunió után, újra elvette Magyarország függetlenségét." - indokolták az akciót a tiltakozók.

Szily László
POLITIKA

Páncélszekrényt állítottak Mészáros Lőrinc XII. kerületi villája elé, hogy visszaadhassa az elvett uniós milliárdokat

Adjátok vissza a pénzhegyeinket! - üzente a miniszterelnöknek és Mészárosnak a tiltakozó akcióiról ismert Keresztény Zoltán.

Szily László
POLITIKA

“Úgy érezzük, hogy mára Oroszország saját felségterületének tekinti Magyarországot, ezért reagáltunk mi”

„Most nem a II. világháborúra kell emlékezni, hanem az orosz agresszió áldozataira és ki kell mondani, hogy ki a tettes” – mondja a csákberényi szovjet emlékmű egyik letakarója. Az emlékművet múlt hétfőn avatták fel orosz katonák, de szombatra két magyar férfi becsomagolta.

Szily László
POLITIKA

Gyurcsány háza előtt demonstráltak a szovjet emlékművek letakarása miatt ismertté vált aktivisták

Keresztény Zoltánék szerint a magyarok az Orbán-Gyurcsány rendszer áldozatai és nem egyszerűen a kormányt, hanem ezt kellene leváltani.

Szily László
POLITIKA

Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak

A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Marhavagont vittek Lázár János kastélya elé

"Egy kivételes államférfi soha nem engedné meg, hogy honfitársai százezreit, marhavagonokon haláltáborokba vigyék" - írták az akció lebonyolítói

Szily László
POLITIKA

Tiborcz klubja elé antik műlábat állítottak, Rogán kerítésére a miniszter és Göring közös fotóját ragasztották ki

Mindezt 24 óra leforgása alatt. A műlábat azért, hogy az Orbán család végre a saját lábára tudjon állni.

Szily László
POLITIKA

Gyerekkoporsót vitt egy férfi Orbán felcsúti házához

Keresztény Zoltán nemrég a csákberényi szovjet emlékműnél is akciózott. A koporsó miatt eljárás indul ellene.

Csurgó Dénes
POLITIKA