Lesz-e megint több mint egy tucat kormánypárti képviselő, aki nem szavazza meg az államfő lemondását?

POLITIKA

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Novák Katalin lemondása akkor válik majd hivatalossá, ha azt elfogadja a parlament is. Schmitt Pál esetében annyival egyszerűbb volt a menet, hogy ő 2012. április 2-án nem a köztévén leadott beszédben, hanem a Parlamentben jelentette be, hogy lemond.

Novák Katalin és elődje, Schmitt Pál
Fotó: Németh Dániel/444

Schmitt a döntését azzal magyarázta, hogy a plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie. Ugyanakkor etikátlannak és jogszerűtlennek minősítette, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét, mondván, hogy ezt csak bíróság tehette volna meg.

Schmitt bejelentése után gyorsan átalakították a törvényhozás napirendjét, és még aznap szavaztak a lemondásáról. Amit ugyanakkor nem minden kormánypárti támogatott.

A legélesebben Wittner Mária tiltakozott. A fideszes képviselő azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy nem hajlandó beállni „az üvöltő falkába”, Schmitt Pál kitűnő ember. Az ügy pedig nem a kisdoktoriról szólt, hanem Schmitt Pál személye elleni irányuló támadás volt. Szerinte „ha nem volt megfelelő az általa készített kisdoktori, akkor a benyújtáskor kellett volna ezt jelezni, de akkor elfogadták”.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek