Finoman szólva sem az volt a terv, hogy 2023 végére lefulladjon a magyar gazdaság, de úgy, hogy a tavalyi recesszió az idei kormányzati GDP-terveket is elintézhesse. Senki sem emlékszik már rá, de Orbán Viktor azt hirdette meg 2023-ra, hogy Magyarország bezzegország lesz az EU-ban, és elkerüli az európai recessziót.
Ehhez képest Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter éppen a héten ismerte el, hogy 2023-ban a magyar gazdaság az EU átlaga alatt teljesített. Azon a rendezvényen mondta ezt, ahol Varga Mihály közölte, hogy „A tavalyi GDP-vel nehéz büszkélkedni”, és a tervezett hiányt sem sikerült tartani.
Most 2024 lett az új 2023.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?A gazdaság tizenhat ágazatából kilencben visszaesett, négyben stagnált a teljesítmény. A GDP 0,9 százalékkal esett vissza, de ha nincs az agrárium, sokkal rosszabb lett volna az eredmény.
Miután a tavalyi hiány is majdnem az eredeti terv kétszerese lett. Nagy Márton egy új versenyképességi csomagot ígért.
Virovácz Péter, az ING elemzője úgy érzi, a kormány által várt 4 százalékkal szemben a 3 százalékos idei gazdasági növekedés is kétséges.