420: Deutsch Tamás-bábu és a kalózpárti Mikulás vitatkoztak a fű legalizációjáról a Kutyapárt demonstrációján

POLITIKA
április 20., 16:54

Most már biztosan állíthatjuk, hogy Kovács Gergely, a Kutyapárt társelnöke hazudott, amikor egy évvel ezelőtt azt mondta: „Szerényebb tervek szerint holnap délre, de az is lehet, hogy már ma este legalizálják a füvet”.

Tavaly is a Madách térre szervezett eseményt a Kutyapárt a marihuána legalizációjáért, most is, de a szemerkélő eső kicsit kevesebben gyűltek össze – bár a hetedik kerület hírhedt brit turistái most is csatlakoztak pár számra.

photo_camera Voltak, akik már kettőkor tolták a reggeare Fotó: Németh Dániel/444

A hiányzók között volt Deutsch Tamás is, akit a párt vitára hívott. Akik vitáztak volna vele, a Kutyapárt európai listavezetője, Le Marietta – interjúnk vele itt olvasható – és Mikuláš Peksa, a cseh Kalózpárt európai parlamenti képviselője.

Le Marietta elmondta, hogy mivel a Kutyapárt az Európai Parlamentbe tart, közelebb fognak kerülni a Kalózpárthoz, amely Mikuláš elmondása szerint a szabadságért, a polgári jogokért és a kannabisz legalizációáért harcol Európa-szerte.

photo_camera (J-B) La Marietta, Mikuláš Peksa, a tolmács és Deutsch Tamás Fotó: Németh Dániel/444

Mikuláš hozzátette, hogy az EP-ben széles pártközi összefogással (köztük a Fidesz leendő pártcsaládjából, az Európai Konzervatívok tagjaival is) csoport fog alakulni, amely a kannabisz rekreációs legalizálásáról fog tabuk nélkül beszélni.

Azt hozzátették, hogy a kannabisz legalizációja tagállami hatáskörbe tartozik, de egyre több országban haladnak a szabad használat felé. Köztük Németország is, ahol a Kalózpárt szerint még az is túl bürokratikus, hogy a helyiek csak kannabisz klubtagsággal férhetnek hozzá a növényhez. Hogy melyik EU-s ország, hogyan áll a kannabiszhoz, ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.

Csehországban szerintük a társdalom nagyja pozitívan értékeli a legalizációra való törekvéseket, és csak a parlamenti konzervatív fölény az, ami akadályozza a törvénymódosításokat. Mikuláš szerint azonban a konzervatívokat is megfogják győzni.

photo_camera Aláírásgyűjtés Fotó: Németh Dániel/444

Mindez délután kettőtől, hiszen négy óra húsz perctől már a beszédek és a zenei fellépők váltották egymást. Időnként egy-egy kelleténél hosszabb cigi is előkerült, az átható fűszag – amely csak és kizárólag a 47-es villamos színes-szagos legendája miatt ismert előttünk – azonban elmaradt.

Suzi Dada a párt társelnöke kicsivel 4:20 után bejelentette, hogy „legális lett a fű”. Majd hozzátette, hogy „nem ebben az országban”, de ő már nagyon unja, hogy minden évben ugyanazokat a szövegeket kell elmondania. Suzi a kormány drogpolitikájának a hiányáról, a leterhelt egészségügyi rendszerről és a drogokról való hiteles tájékoztatás hiányára beszélt.

photo_camera Suzi Dada Fotó: Németh Dániel/444

Azt mondta minden évben megkapja a ferencvárosi politikusoktól, hogy „a demonstrációk alatt szoktak drogozni. Többször olyan képviselőktől, akiket azért az alkohol elég komolyan csapdába ejtett már évtizedekkel ezelőtt”. Az ő figyelmüket arra szokta felhívni, hogy „nem tőlem kell félteni a ferencvárosi óvodásokat, nem adunk a jó kis füvünkből ilyen kicsi gyerekeknek”, viszont „nézzék meg, hogy akár a középiskolásoknál a tömény alkoholfogyasztás” szintje milyen mértékben növekedett.

Kiemelt videóink