A Tesla identitásválsága

külföld
május 20., 15:04

Nagyon rázósan indult az év a Tesla számára: áprilisig a vállalat részvényeinek árfolyama több mint 40 százalékot zuhant, ami a legnagyobb 500 amerikai céget összefogó S&P 500 index legrosszabb teljesítménye volt. Az első negyedévben a vállalat 385 ezer autót adott el, ez ötödével kevesebb, mint egy évvel korábban, a profitja pedig 55 százalékkal csökkent, ami jóval nagyobb visszaesés, mint amire az elemzők előzetesen számítottak.

photo_camera Fotó: Apu Gomes/Getty Images via AFP

Nem meglepő ezek után, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban egymást érik a cikkek és elemzések arról, hogy mi a baj a Teslával, hogy van-e vele baj egyáltalán, és miről tehet vagy nem tehet Elon Musk. Mert kevés akkora vállalat a világon, melynek a megítélése ennyire szorosan összefonódott volna vezérigazgatója személyével, így a Tesla helyzetéről szóló elemzések mindig Musk éppen aktuális állapotáról is szólnak. (Sok év után is gyakran előforduló tévedés, hogy Musk az alapítója lenne a Teslának: a cégnek korai és jelentős befektetője volt, és az eredeti alapítókat viharos körülmények között váltotta a Tesla élén.)

Bár az egyértelmű ok-okozati összefüggést nem lehet igazolni, de a Tesla részvényei nagyjából azóta zuhannak meredeken, hogy Musk elkezdte bevásárolni magát a Twitterbe. 2021 novembere óta mindenesetre a Tesla becsült piaci értéke megfeleződött, most 538 milliárd dollár körül mozog. Épp ezért gyakori vélemény, hogy az egyszerre számos vállalatban fontos szerepet betöltő, de ideje jelentős részét a X-re átkeresztelt Twitteren trollcsatákkal töltő Musk egyszerűen nem foglalkozik eleget azzal a vállalatával, amelyik ténylegesen tud profitot termelni, és vannak befektetők, akik szerint hátrébb kéne lépnie, és teljes állásban kellene egy CEO a cég élére.

Persze a másik oldalon még mindig ott vannak a Muskban minden körülmények között vakon bízó befektetők, akik szerint a vállalat pont azért tudott ekkorára nőni, mert a főnök a maga sajátos stílusában vezette, és kiszámíthatatlansága, hirtelen, nem feltétlen átgondolt ötletei előnyt, nem hátrányt jelentenek.

Miközben Musk nem győzi hangsúlyozni, hogy súlyos tévedés a Teslát autógyártónak felfogni, vélhetően az év eleji rossz eredményeket is enyhítendő váratlanul Kínába utazott nemrég, ahonnan a részvényárfolyamon valamennyit segítő, de számos aggályt is felvető megállapodással tért vissza. Párhuzamosan radikális költségcsökkentési programba fogott a cégnél, de a befektetők szemében egyelőre ez is inkább csak olajat jelentett a tűzre.

Olvasd tovább 4 forintért!

Az első 1000 új előfizető most szinte ingyen kipróbálhatja, milyen a Kör tagjának lenni.

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!