Rekordmagas volt a részvétel az önkormányzati és az EP-választáson.
Karácsony Gergely 324 szavazattal többet kapott, mint Vitézy Dávid.
Sosem volt még ennyi érvénytelen szavazat főpolgármester-választáson.
Hatalmas sikert ért el Magyar Péter és a Tisza Párt.
Tizenhat településen van szavazategyenlőség.
Hadházy Ákos szerint a lényeg nem változott.
292
poszt
Legújabbak elöl
Régiek elöl
Róna Péter meglepődne, ha bejutnának az EP-be
Róna Péter, a Jobbik-Konzervatívok EP-listavezetője szerint meglepetés lenne, ha bejutnának az EP-be, mondta a párt eredményváró rendezvényén az MTI tudósítása szerint. Azt azért hozzátette, hogy csodák azért vannak.
Azzal vicceltem meg az LMP frakcióvezető-helyettesét, hogy NEM Vitézyről kérdeztem
Kanász-Nagy Máté
Fotó:
urfip/444.hu
Végighallgattam, ahogy Kanász-Nagy Máté sorra mondja el a pártja - kizárólag a sajtónak szóló - eredményváróján azokat a szövegeket, amelyeket jelöltjük, Vitézy Dávid is elmondott újra meg újra a főpolgármester-választás körüli fennforgásokról. Ezért, amikor rám került a sor, a saját szórakoztatásomra inkább azt kérdeztem, hogy amúgy mit vár még az LMP frakcióvezető-helyettese ettől a választástól, mármint Vitézy győzelmén kívül. Mégis csak egy országos politikai erő, egy parlamenti párt volnának! - kedélyeskedtem.
De Kanász-Nagy rezzenéstelen arccal kezdte sorolni, hogy az EP-kampányuk középpontjában az áll, hogy „minél több LMP-s szavazat, annál kevésebb akkumulátorgyár”. „Az egész európai kampányunkat arra használtuk fel, hogy az akkumulátorgyarmatosítást helyezzük a fókuszba, és ezt próbáljuk megállítani” - mondta. Na de lesz EP-képviselőjük, van erre akár a leghalványabb esély? Itt már elnyom egy félmosolyt, de aztán kivágja, hogy „az elmúlt időszak turbulens belpolitikai változásai” miatt, és itt a Tisza párt felfutására gondol, „én ennek kevesebb esélyét látom, mint két vagy három hónappal ezelőtt”.
Ami az önkormányzatokat illeti, szeretnék növelni a képviselőik számát a fővárosban és vidéken is, és most állítottak megyei listákat is, így akár lehetnek megyei képviselőik is Kanász-Nagy vérmes reményei szerint. Azt is kiemelte, hogy 2019-hez képest (amikor ugye nem indultak önállóan) „jóval több” önálló polgármesterjelöltjük lesz. Mennyi az a jóval több? - kérdezem. Három budapesti, két vidéki - mondja a legnagyobb természetességgel. Ez politikusi nyelven így hangzik: „Nekünk, ami reális cél lehetett ezen a választáson, hogy a lehető legtöbb helyen legyen zöld alternatíva és zöld képviselet.”
Gyülekeznek a Tisza párt szimpatizánsai, Magyar Péter újságírók előtt beszél
Magyar Péter kampányváró hajójára érkeznek a meghívott vendégek, közben pedig a parton is gyülekeznek a szimpatizánsok.
Fotó:
Bankó Gábor/444
Magyar a sajtó közel harminc képviselőjének azt nyilatkozta, hogy nincs kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb részvételi arány, annak van értelme, hogy ma megváltozik a magyar politika és a NER. Magyar szerint mostantól teljesen más helyzet lesz, és aki a kormányt le akarja majd váltani, az 2026-ban a Tiszára szavaz. Azt is elismételte, hogy csak akkor ül be a Fővárosi Közgyűlésbe, ha a Tisza nélkül sem a DK, sem a Fidesz nem tudná vezetni a várost.
Tudósítónk Bujdosó Andrea EP-jelöltet is látta a hajón.
Az FPÖ (Szabadságpárt) 27 százalékot kapott az exit poll szerint. Ezzel hat képviselőt küldhetnek Strasbourgba, kétszer annyit, mint ahányan eddig ültek a képviselőcsoportjukban. A második-harmadik helyen fej fej mellett, 23-24 százalék körül mérik az osztrák kancellár Karl Nehammer öt éve simán győző Néppártját és a szocieldemokratákat.
Herbert Kickl FPÖ-elnök egy májusi bécsi kampányrendezvényen.
Ezek a legaktívabb budapesti egyéni választókerületek – jómódú kertes házas részek az élen
A 18.30-as részvételi adatok alapján egyetlen fővárosi választókerületet találtunk, amelyben 70 százalék fölötti eddig a részvétel, ez pedig a 22. kerület 02-es számú választókerülete, ami Budafok kertes házas része.
69 százalék felett több budapesti választókerületet is találtunk, ebből kettő megintcsak a 22. kerületben van, a 01-es és a 04-es, az egyik a Kelenvölgy közeli kertes házas rész, a másik Budatétény, a kerület középső része.
Fotó:
ATTILA KISBENEDEK/AFP
A 12. kerületben és a 3. kerületben is voltak 69 feletti részek, előbbiben a 9-es választókerület, ami a Farkasréti temető környéke, utóbbiban a 11-es, ami Csillaghegy.
Pesten a 68 százalék feletti részvétel számít jelenleg kiugrónak, ezt a 16. kerületben a 11-es számú választókerület, azaz Mátyásföld, valamint a 21. kerületben, Csepelen a 02-es, Királyerdő és környéke.
Megkérdeztük Donáth Annát, lemond-e az elnökség, ha kiesnek az EP-ből
Azt mondta, erre térjünk vissza akkor, ha megvannak az eredmények. Jóslásokba nem bocsátkozott.
A kilátásaik nem túl jók, az utóbbi mérések szerint 5 százalék alatt maradhat a párt, amelynek jelenleg 2 EP-képviselője van. A pártban - más forrás szerint - egyébként azzal számolnak, hogy egy mandátumot szereznek. Ha ez így lesz, Donáth Anna pártelnök, listavezető folytatja a munkát az EP-ben.
Donáth Anna az eredményvárón tartott egy rövid beszédet is, amelyben megköszönte a párttagok és aktivisták munkáját, amire nagyon büszke.
Donáth Anna az eredményvárón
Fotó:
Windisch Judit
Az eredményváró helyszínén néhány párttag és szimpatizáns jelent meg. Donáth Anna elindult a kerületekbe, a momentumos, vagy a párt által támogatott polgármesterekhez.
Barabás Richárd: A részvétel magas, de Karácsony Gergely is magas
A Városháza parkban lesz Karácsony Gergely eredményváró bulija, ahol helyszíni tudósítóink szerint egyelőre nem sokan lézengenek. Maga Karácsony Gergely információink szerint csak akkor jön majd, amikor „értékelhető eredményekről” lehet beszámolni, addig is Barabás Richárddal, a Párbeszéd társelnökével tudtunk beszélni. Arra a kérdésünkre, hogy mit gondolnak a magas részvételről, Barabás azt mondta: „A részvétel magas, de Karácsony Gergely is magas.”
Barabás Richárd
Fotó:
Kristóf Balázs/444
A viccet félretéve azt is mondta, az elmúlt két napban - tehát Szentkirályi Alexandra visszalépése óta - éreznek egyfajta átrendeződést, vagyis érzésük szerint azok, akik a Visszalépésig Vitézy Dávidot szakpolitikák mentén haladó aspiránsnak tartották, „markánsan elfordultak” az LMP főpolgármester-jelöltjétől. Amit tetézett Bayer Zsolt támogatása, Orbán Ráhel instaposztja, és főleg Orbán Viktor ma reggeli szavazata, amit Vitézyre adott le. A saját helyzetüket pozitívan értékelik, Barabás optimista a Karácsony Gergely győzelmével kapcsolatban, és a fővárosi lista tekintetében is.
„A fideszes B-jelölt” - azaz Szentkirályi - visszalépése óta szerintük polarizálódtak a szavazatok a Párbeszéd-DK-MSZP lista és a Fidesz listája között, emellett Barabás a tekintetben is derűlátó, hogy a Momentum, illetve a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is szerez mandátumot, vagyis „azok, akiknek a város a szívügye, és akik szoros szövetségeseink, szintén bejutnak a Fővárosi Közgyűlésbe”.
Fotó:
Kristóf Balázs/444
Az EP-választással kapcsolatban Barabás is óvatosabban fogalmazott. Szerinte ha igazak azok a számok, amiket a közvélemény-kutatók eddig közzétettek, az mindenképpen „furcsa”, tekintve az elmúlt hónapok eseményeit a „pedofilbotránytól” az orosz hekketrámadásokig. „Akkor le kell vonnunk a tanulságokat, és el kell fogadnunk, hogy valami nagyon mást kérnek a választók. Ha pedig ezek a számok nem igazak, akkor végképp el kell felejteni a közvélemény-kutatásokat” – utalt Barabás arra, hogy a legutóbbi országgyűlési választások eredményei is eléggé eltértek azoktól a számoktól, amikkel előzetesen találkozhattunk a közvélemény-kutatásokban.
Közvetlenül az urnazárás után a Facebookon jelentette be Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti képviselője, hogy ma kilépett a Párbeszédből, és a továbbiakban „Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselőjeként és a Budai Zöld közösség tagjaként” folytatja. Azt írja, akkor döntötte el, hogy kilép, amikor a Párbeszéd testületei úgy döntöttek, a párt a 2024-es EP- és a 2026-os országgyűlési választáson is a DK listáján indul.
Legkésőbb június végére lehet meg az EP-választás eredménye
A szavazókörök zárása után a szavazatszámlálók elkezdik összesíteni a leadott voksokat, de a külképviseleteken és a levélben leadott szavazatok „bevárása” miatt az EP-választás eredményét csak később lehet megállapítani, addig csak előzetes eredményről lehet beszélni Magyarországon, írja az MTI. A szavazókörök zárásával a 10 119 szavazókörben elkezdték összeszámolni a szavazatokat, és jegyzőkönyvet is kiállítanak a szavazás szavazóköri eredményéről.
A választási iroda tájékoztatása szerint 4 416 794-en szavaztak 18:30-ig. Ez azt jelenti, hogy 221 ezernél van az 5 százalékos bejutási küszöb az EP-választáson.
Hivatalosan is véget ért a választás, jelentette a köztévé riportere a Nemzeti Választási Irodából. Így megkezdődött a voksok összeszámlálása is.
Fotó:
Lehoczky Péter/MTI/MTVA
Este 7 órakor befejeződött az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) képviselők választása Magyarországon, a 10 119 szavazókörben. Ha este 7 órakor még sorban állnak választópolgárok a szavazáshoz, akkor ők még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem, írja az MTI.
Magyar Péter megérkezett az a38 mellett álló hajóra, ahol a Tisza párt eredményváróját tartják. A hajón egyelőre újságírók és párttagok várakoznak, a rakparton pedig kivetítőn követhetik az eseményeket a szimpatizánsok. Tudósítónk szerint egyelőre nincsenek olyan sokan.
21 Kutatóközpont: Fidesz 44, Tisza 32, baloldal 8 százalék
Négy magyar párt EP-be jutását valószínűsíti a 21 Kutatóközpont utolsó három napban készített felmérése. A Fidesznek 44, a Tisza pártnak 32, a DK-MSZP-Párbeszéd listának 8 százalékot mértek. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz 11, a Tisza 7-8, a DK 1 vagy 2 EP-mandátumot szerez, és úgy becsülik, hogy a Mi Hazánk is szerez 1 mandátumot.
Az LMP eredményváróján látványos, hogy ez a párt most csak Vitézyről szól
Ha jól kattintgatom a valasztas.hu-t, a 3000 magyarországi polgármesteri szék közül az LMP három budapesti kerületéért és két vidéki városéért indul önállóan (jobbára tök esélytelenül). Ami az európai horizontot illeti, a párt eddig egyszer tudott egy darab képviselőt küldeni az EP-be, 2014-ben 5 százalékos eredménnyel Meszerics Tamást. 2019-ben 2,18 százalékot kaptak, az idei kampányban ez már elérhetetlennek tűnik. A támogatottságuk a mérésekben hibahatáron belüli, vagyis 0-2 százalék volt, és még az európai pártcsaládjukban is felfüggesztették őket Vitézy fideszes kötődése miatt.
Az eredményváró helyszíne két házzal Schmidt Mária múzeuma mellett van, kacsint-kacsint, egy snájdig Andrássy úti villában. Az otthonos iroda dekorja belvárosi romkocsmára emlékeztet, csak az erkélyről jobb a panoráma. Hogy mennyire érdekes Vitézy eredményváróján az őt jelölő párt, azt jól mutatja a kamerák iránya:
Rivaldafényben Vitézy logófala, jobbra, ahova senki nem néz, az LMP-é