A Fővárosi Választási Bizottság kihirdette Karácsony győzelmét, de Vitézy még fellebbezhet

  • Karácsony Gergelynek papírja van arról, hogy megnyerte a főpolgármester-választást
  • Ez ellen a sok érvénytelen szavazatot emlegető Vitézy Dávid csütörtök délután 4-ig fellebbezhet.
  • Győrben újraszámolást szeretne a trójai falovat emlegető vesztes polgármester.
  • Választási follow up.
  • Ha pedig videót nézne, itt van egy ajánlatunk
26 poszt

Maglódon rommá verték a Fidesz által támogatott civil szervezetet

A Fidesz korábban a Maglódi Polgár Kör (MPK) szövetségese volt a városban. Idén azonban a Fejlődő Maglódért Egyesület (FEMA) mögé állt be. Bár a FEMA-t csak 2023 tavaszán alapították, fél évvel később már 4 millió forintot nyert a Miniszterelnökség Városi Civil Alap pályázatán.

A FEMA polgármesterjelöltjének kampányát aktívan segítette a Fidesz. Szűcs Lajos, a körzet fideszes országgyűlési képviselője rendszeresen feltűnt a FEMA rendezvényein, de Vitályos Eszter kormányszóvivő és Szijjártó Péter külügyminiszter is fotózkodott Fajka Szilviával.

A FEMA tagjai Gubacsi Zsófia teniszezővel és Szűcs Lajos országgyűlési képviselővel

A várt siker ugyanakkor elmaradt. A FEMA megsemmisítő vereséget szenvedett az MPK-tól. Az MPK polgármesterjelöltje, Kérges László 60,61 százalékkal nyert, a nyolc egyéni körzetből pedig hetet elvitt az MPK. A nyolcadikban pedig egy független jelölt nyert. A 12 fős maglódi képviselő-testületbe így csak kompenzációs listáról tudott bekerülni két FEMA-s jelölt.

A cikk folytatódik.

Dézsi szerint újra fogják számolni a szavazatokat Győrben

„Szeretnék gratulálni Pintér Bencének, aki úgy tűnik, megnyerte ezt a polgármesteri választást. Azért mondom, hogy úgy tűnik, mert újra fogjuk számoltatni a szavazatokat, hiszen négyszáz szavazat különbség nem tűnik kevésnek, viszont 900 szavazócédulát érvénytelennek nyilvánítottak. Meg kell nézni, mi lehet ennek a hátterében” – mondta Dézsi Csaba András, Győr eddigi polgármestere a Kisalföldnek.

Szerinte „ezzel együtt valószínűleg” Pintér Bence lesz Győr polgármestere a következő 4,5 évben.

Az ATV szerint „rossz történelmi kort idéz”, hogy Magyar Péter „listázni” kezdte az ATV munkatársait

Magyar Péter hétfőn este bement az ATV-be, majd a műsorvezetővel az ő kampánybéli negligálásáról kialakult vitát követően kisétált a stúdióból.

Forrás

Magyar ezután egy Facebook-posztban azt írta, ami az ATV-ben történt, „az egy előre előkészített provokáció volt”, majd egy nevek nélküli listát tett közzé, hogy az ATV dolgozói közül kik tagjai a Hit Gyülekezetének.

Fotó: ATV

A Media1-nek Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója erre reagálva azt mondta, „rossz történelmi kort idéz, amikor emberek hovatartozását kezdik el nyilvánosan listázni, ezért az ATV minden jogi lehetőséget megad munkatársai számára, ha úgy döntenek, hogy megvédik az őket megillető jogaikat”.

Magyar már erre is reagált. Egyebek között így: „Értem én, hogy kellemetlen, hogy mostanra mindenki számára kiderült, hogy az ATV és az Önhöz közel álló médiumok ezer (személyes és tulajdonosi) szállal kötődnek a fideszes médiabirodalomhoz és a propagandához.” És ezzel zárt: "Van egy rossz hírem. A magyar emberek átlátnak a szitán. És az ATV-én is. És ez meg is fog látszani a nézettségen."

Mézkirálynő volt, polgármester lett

Mohácsi Klaudia függetlenként indult, majd nyerte meg vasárnap a polgármesterválasztást Nagykamaráson. 42,53 százalékkal, összesen 259 szavazattal lett polgármester Mohácsi, aki ahogy a BEOL írja, „korábban mézkirálynőként tette a dolgát országszerte”.

A cikk folytatódik.

Talán nem mindenki figyelt fel rá, de a KDNP a saját értékelése szerint nagyon jól szerepelt a választásokon

„Nagyon jól alakultak a választási eredmények. Több mint 100 polgármesterünk lesz, ami szerintem önmagában nagyon szép eredmény, és meghatározó településeket is sikerült elnyernie kereszténydemokrata polgármesterjelöltjeinknek" - nyilatkozta Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke a vasarnap.hu-nak. Felsorolásában megemlítette Piliscsabát, Nagyatádot, Balatonkenesét és Albertirsát, ahol a jelöltjük egy fideszest győzött le.

Elégedett volt azzal is, hogy Hölvényi György újra EP-mandátumot szerzett. "Mi kitartunk az Európai Néppártban. Nem utolsó sorban azért, mert mi már ott dolgoztunk akkor is, amikor még nem Európai Néppártnak hívták. Vagyis mi idősebbek vagyunk, mint maga az Európai Néppárt. Ráadásul a választásokat követően azt látjuk, hogy a jobboldali pártok és pártcsaládok megerősödtek a korábbi eredményekhez képest, a baloldal pedig meggyengült. Nekünk az a feladatunk és küldetésünk, hogy az Európai Néppártot jobb irányba térítsük" - mondta Latrocai.

Orbán szerint erősebb fajta ugratásokat kap Gulyás Gergely Magyar Péter miatt

A miniszterelnök az Indexnek adott interjút. A lap faarccal, szemrebbenés nélkül így kezdi a kérdezést:

Index: Tizenhét éve nem adott hosszabb interjút az Indexnek, most mégis igent mondott a felkérésre. Miért tett ezúttal kivételt?

OV: Önök túlélték az elmúlt tizenhét évet, amihez ezúton is gratulálok. Izgalmas és fontos választáson vagyunk túl. Ezért.

A cikk folytatódik

„Ha háború lesz, ezekre kell felkészülnünk”

Bár Orbán Viktor már a választás előtti napokban közölte, ők(?) „kívül vannak ezen az egész háborús pszichózison”, ez az üzenet úgy tűnik, nem jutott el a Magyar Nemzethez, ami egy egész cikket szentelt annak, hogy felkészítse az olvasót,mire kell felkészülnünk, ha háború lesz.Már azon túl, hogy közben végig azon fogunk gondolkodni, hogy „június 9-én elmulasztottuk életünk legfontosabb jó döntését meghozni”.

Legalábbis a cikk szerzője szerint „minden választó, aki a háborúpárti EP-erőkre szavazott, az maga is felelős lesz azért, hogy emberek milliói halnak majd meg az ukrán–orosz, csakhamar pedig az ukrán érdekekért vívott európai fronton”. A Magyar Nemzetben ez az első írása Vincze S. Tamásnak, a harmadik világháborút vizionálva leírja, hogy „a gyárak is szépen lassan leállnak majd, se kaja, se gyógyszer nem lesz”, majd azon kezd lamentálni, hogy„ki tesz majd a vezetékes vízbe klórt, honnan jön egyébként is a fertőtlenítő, ha mindenki, aki mindezekben tevőlegesen részt vett, már rég a fronton lesz vagy netán a föld alatt?” A cikk folytatódik.

Ha nem látta, nézze meg, aztán újra és újra

Az Időtlen időkig - Csak a Fidesz című alkotásunkat.

Forrás

A nap képe: Szomorú Szilárd

Van pár nagy figurája a vasárnapi választásnak, az egyik biztosan Németh Szilárd, akinek a Fidesz alelnökeként sikerült lenulláznia a csepeli Fideszt, miközben teljesen vereséget szenvedett a jelöltje a pártból kiutált, így csak volt fideszes polgármestertől, Borbély Lénárdtól. Németh ma a TV2-ben kezdte a napot, a hangulata pedig:

A vesztes győri polgármester aludt egyet a vereségére, aztán megfejtette mi volt a baj

Borkai, a trójai faló.

A cikk folytatódik

Gulyás Gergely nem számít fordulatra, de azért újraszámoltatna

Karácsony nyert, de ez még nem jogerős

A Fővárosi Választási Bizottság határozatát Vitézy Dávid csütörtök délutánig támadhatja meg.

A cikk folytatódik