Nyakunkon az orbánista szuverenitás-műbalhé: döbbenetes összegek, ordas hazugságok

publicisztika
június 26., 15:27

Kedves Olvasók!

Az utóbbi hónapokban, legalább néhány pillanatra úgy tűnhetett, pontosítok: az az illúzió keletkezhetett, mintha Magyarországon a maradék független sajtó még mindig képes volna úgy működni, ahogy egy rendes (liberális) demokráciában működne. Képes leleplezni a hatalom machinációit, képes megmutatni a felelősöket, és mintha ennek a munkának még hatása is volna.

A cikkünk nyomán kirobbant kegyelmi ügy, az elnök és a miniszter lemondása, az orbáni kommunikációs gépezetben támadt látványos zavarok, nagy tüntetések, majd a Magyar-féle új párt megmozdulásai és gyors felemelkedése szinte euforikus állapotba hozták az orbánizmusra kevésbé fogékony közönséget. A lelkesedés érthető volt, de a mértéke bőven eltúlzott, amennyiben a lelkesedők gyorsan elfeledkeztek arról, hogy a tizennégy év alatt kiépített, nyugodtan pártállaminak nevezhető hatalmi gépezet teljesen intakt maradt, irtózatos gazdasági ereje (a hatalomfinanszírozásba átsíbolt sok-sokezermilliárdok), dezinformációs nehézfegyverzete, a társadalmi élet szinte minden területét megfigyelni, értékelni és befolyásolni képes hálózata egyáltalán nem sérült. Átmeneti zavarok ugyan mutatkoztak a működésben, de komoly lefagyás, pláne összeomlás egyáltalán nem következett be.

A 444 a kegyelmi ügy után talán még nagyobb horderejű, de a közönség figyelmét sajnos csak kevéssé megragadni képes botrányt leplezett le: mennyire nem zavarta az ország szuverenitását minden más esetben nagy hangon védelmező külügyminisztériumot, hogy a számítógépes rendszerébe ki-be járkált az orosz hírszerzés. Emiatt már NATO-beli és európai szövetségeseink sem szívesen osztanak meg velünk igazán kényes információkat.

Alig tíz nappal később pedig már Rogán Antalt kergettük London egyik legdrágább szállodája mellett. Ebből aztán interjú is keletkezett.

Korábbi tapasztalataink azt súgták, hogy ilyen balhék után a rendszer előbb-utóbb valamilyen válaszlépésre szánja el magát, odacsördít a szokásos, alattomos, sunyi módszerei valamelyikével, jön valami lejáratókampány vagy ilyesmi.

Illetve év eleje óta ott van ugye ez a szuverenitásvédelmi közröhej és közjogi nonszensz, neodada- és posztsztálinista őrület, ami már önfelvezető kampányában is deklarálta, hogy elsősorban saját szövetségeseink, az Európai Unió (amelynek, ugyebár, tagjai vagyunk) meg az Egyesült Államok gyanús tevékenységét hivatott figyelni, nem-e avatkoznak-e bele az akármibe. És határozottan nem a mélyen demokratikus és más országokban beavatkozási kísérletekkel sosem próbálkozó Oroszország vagy a még demokratikusabb Kína egyre élénkebb magyarországi serénykedését szeretnék megzavarni, nem.

Mivel a magyar hatalom felettébb demokratikus álláspontja szerint mindenki, aki nem ért vele egyet, és ezt ki is meri fejezni valahogy, államellenes tevékenységet folytat kvázi – ezt a némileg rákosista okfejtést nem én túlzom ide, szinte szó szerint benne van a szuverenitásvédelmi különleges műveletet előkészíteni hivatott, Schmidt Mária-közeli „tanulmányban” – , létrehoztak egy új valamicsodát, nem hatóságot, hanem Állami Lejárató Hivatalt, amely lesújt majd arra, akire köll. Gulyás Gergely novemberben még azt mondta, hogy a törvényjavaslat nem érinti a sajtószabadságot, vagyis szinte biztos volt, hogy érinteni fogja.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal meg is alakult szépen, aztán a kegyelmi botrány meg a többi turbulencia miatt nem nagyon volt alkalma a közfigyelem közzéppontjába kerülni. Márpedig ez a célja, és nem más.

Nagy témának gondolja ezt az Orbán-tábor, amit szépen illusztrál, hogy két éve folyamatosan és nyilván eredménnyel hisztériáztatják önmagukat azon, hogy Márki-Zay már gyakorlatilag nem létező pártszövetsége másfél milliárd forint körüli adományt kaphatott külföldről 2022-ben, miközben az orbáni hatalommonopólium évente ezemilliárdokat fordít saját maga fenntartására.

Ez a remek hivatal, élén az Orbán-elit örökös harmadvonalas csodagyerekével gyakorlatilag nem csinál mást, már a létrehozó érzékelhető szándéka és a rendelkezésre álló, nem túl színvonalas jogszabályi szövegek szerint, mint ellenőriztetgethet, tetszése szerint vegzálhatja, megfigyeltetheti, mószerolhatja a kiszemelt áldozatokat, elvileg jogkövetkezménye nincsen, de éppen az a lényeg, hogy a hivatalra nézve sem lehet következménye annak, ha kiderülne, teljesen alaptalanul kötekedett. Ja, és nem mellesleg a hivatal létét megalapozó jogszabály gyakorlatilag lehetővé teszi a magyar közélet minden alapos ok nélküli, folyamatos titkosszolgálati megfigyelését.

A hivatal célját tehát egyetlen szóban is megfogalmazhatjuk: károkozás.

Nos, úgy tűnik, eljött az ideje, hogy bevessék a csodafegyvert.

Néhány nappal ezelőtt a (meglehetősen ügyetlenül) kutatóintézetnek álcázott kormányszerv, a Nézőpont küldözgetett kérdéseket független médiákoknak küldföldről származó bevételeiket illetően, majd a párt központi lapja le is hozott egy bravúros cikket a Mitnézőpont nem kevésbé bravúros kutatási eredményei alapján, miszerint „DÖBBENETES összeggel” támogatják külföldről a „baloldali” médiát. Azt is megállapítja a tudományos igényű kutatás, hogy a „baloldali” médiákok száma még nőtt is az utóbbi években, hatvannál több ilyet találtak. Mondjuk elegánsan beleszámolták a teljesen jelentéktelen orgánumokat, valamit az elég nyilvánvalóan kormány által kontrollált, sőt olykor kormányutasításra létrehozott álfüggetlen médiákumokat is.

De maradjunk a hatvanplusz cégnek juttatott DÖBBENETES összegnél. Az a maga döbbenetességében legott számszerűsítésre is került: egymilliárd forint. Egy-mil-li-árd.

Hogy fogalmat alkothassunk az összeg döbbenetességéről: szinte pontosan ennyi osztalékot vett ki idén Rogán Cecília és Sarka Kata közös médiacégükből, a rejtélyes tevékenységet folytató Top News Hungary Kft-ből. (Ennek a cégnek a működése, teljesen irreális jövedelmezősége eddig egy hatóságnak sem szúrt szemet.) De majdnem ennyit, több mint nyolcszázmilliót tett zsebre a másik vállalkozó feleség, Lölőné Várkonyi „Andi” Andrea nem kevésbé obskúrus médiaügynökségéből. Nyolcszázmilliós osztalékből telik huszon-harmincmilliós órára. NAV-biztos megoldás.

Az üzletasszonynak is korszakos politikusfeleségek közül Szijjártóné is simán összehoz két év alatt ennyit a családi kisvállalkozásból, pedig még telefonja sincs. A Rogán Antal találmánya is többet hozott ennél papíron.

Ha kicsit jobban koncentrál Rogán Antal Schadl-ügyben is gazdagon exponált kabinetfőnöke, vagy talán több szerencséje van, ő is összerakhatott volna egymilliárd nyereséget a minisztériumi meló mellett, mellékesben, de biztos megterhelő a közszolgálat, ezért kétszáz millával rövidebb lett.

De hogy a külföldi beavatkozás eszement mértéke még fölfoghatóbb legyen, ebből az egymilliárdból, amit a hatvanplusz „baloldali” együtt zsebelt be, kétszer kijönne a mindannyiunk pénzéből fizetettt közmédia éves fodrász-sminkes kerete. Balásy Gyula az állami propaganda legyártásáért egyetlen év alatt ennek a 13,5-szeresét teszi zsebre.

A Mitnézőpont kamutanulmánya név szerint említi a 444 kiadóját, miszerint kicsit kevesebb mint hatodcecíliányi, 150 millió forintnak megfelelő összeget kapott külföldről. Ez nyilvánosan elérhető adat egyébként, viszont a kutakodó intézet arra már nem tér ki, hogy az összeg háromnegyedét EU-s pályázatokon nyertük, ennek az EU nevű izének ugyanis tagja az ország, és hát lehet oda pályázni mindenféle gazdasági szereplőknek, szoktak is.

A lényeg, hogy a szuverenitásvédelminek csúfolt autokráciavédelmi hajcihő elindult. Az első két célpont a Transparency International és az Átlátszó. Természetesen mellettük állunk, és a liberális demokrácia mellett. A putyinistoid, hazug aljasokráciával szemben.