Joe Biden nyolc hónapja nem tartott rendes sajtótájékoztatót, ami az Egyesült Államokban akkor is szokatlannak, sőt botrányosnak számít, ha kevésbé szerencsés helyeken ilyen szintű átláthatóságról csak álmodozunk. A probléma akkor vált igazán égetővé, amikor a Donald Trumppal folytatott vitán mutatott (le)szereplése miatt már a saját pártjában és a legnagyobb adományozói között is egyre többen kérdőjelezték meg, hogy képes-e sikerre vinni az újraválasztási kampányát. Arról nem is beszélve, hogy tud-e még újabb négy évig kormányozni a 81 éves veterán politikus.

Vert helyzetben

A stábja okosan időzítette a sajtótájékoztatót, amelyen az elnöknek bizonyítania kellett, hogy nem csak kormányozni képes, hanem tud válaszolni bármilyen kérdésre, miközben erőt és energiát sugároz. A NATO 75. születésnapja ünnepi esemény volt, amelyen látványos eredményeket tudott felmutatni az USA által vezetett védelmi szövetség. Megszavazták a szükséges légvédelmi rendszereket és vadászgépeket Ukrajnának, kötelezettséget vállaltak arra, hogy Kijev „visszafordíthatatlanul” tart a taggá válás felé, miközben nyíltan figyelmeztették Kínát, hogy ha folytatja Putyin háborújának támogatását, annak következményei lesznek.

A csúcstalálkozóra sötét árnyékként vetült az egyre nagyobb valószínűsége egy újabb Trump-elnökségnek, aki köztudottan hektikus viszonyt ápol a NATO-val, és mindenki arra számít, hogy kihátrálna Ukrajna mögül. De Bidennek mindez jól jött: olyan vezetőként tudott kiállni a nyilvánosság elé, mint aki eredményeket tud felmutatni, és akitől sokkal többet várhat a világ, mint a riválisától. Az is jó húzásnak bizonyult, hogy a helyzetből következően Biden elkerülhetetlenül kapott bonyolult külpolitikai kérdéseket is, például, a Kínához való viszonyról és a gázai háborúról, ezekre pedig érdemi és összeszedett válaszokat tudott adni.

De hát mit ér mindez a címlapokon és a közösségi médiában, ha a sajtótájékoztató előtt nem sokkal akkorát bakizik az elnök, hogy lehetetlen másra figyelni?

Trumpék alighanem legszebb álmukban sem gondolták volna, hogy ez összejön: Bidennek sikerült Zelenszkij neve helyett Putyin nevét bemondani, miközben az ukrán elnök ott állt mellette. Innen már eleve nehéz lett volna megnyerni az estét, aztán rögtön az első kérdésre Biden a saját alelnöke nevét cserélte fel Trump nevével.

link Forrás

Aki hozzám hasonlóan végignézte az egyórás sajtótájékoztatót, az láthatta, hogy hiába volt egy eseménydús, tárgyalásokkal teli nap végén, Biden sokkal összeszedettebb volt, mint a Trump elleni vitán. De azért a kelleténél lassabb és enerváltabb. Volt pár éles mondata, és párszor látványosan próbált laza vagy szenvedélyes lenni, de ezek erőltetettnek hatottak.

A legnagyobb nehézsége talán nem is az volt, ahogyan beszélt, hanem az, amiről: a saját sebezhetőségéről. Mert a kérdések nagy része nyilván erre vonatkozott.

Biden egy előre megírt listából olvasta fel, hogy ki kérdezhet, és a nagy hírügynökségek (Reuters, AFP, Bloomberg, AP) mellett például két nagy tévé (CBS, NBC) és két nagy amerikai lap, a Financial Times és New York Times kapott lehetőséget. De szinte mindegy volt, kinél volt a mikrofon, mert ugyanaz a forgatókönyv ismétlődött: a világpolitikai jelentőségű ügyekben Biden határozott és tájékozott volt, de

legalább ennyi kérdés irányult arra, hogy visszalép-e a jelöltségtől, fizikailag és mentálisan kész-e a feladatra, lát-e magánál jobb jelöltet, és mit szól ahhoz, hogy a saját párttársai kérik: fontolja meg a visszavonulást.

Ebből a helyzetből nem nagyon lehet jól kijönni, de Biden még a lehetőségekhez képest se reagált optimálisan. Ezeknél a felvetéseknél többször összezavarodott, ismételte önmagát, és még a saját stábját is kritizálta.