• Racionális magyarázat nincs Orbán Viktor szívélyes viszonyára Oroszországgal, mondja Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő.
• A diplomáciai ámokfutással szerinte mintha valamit kompenzálni akarna a kormány.
• Amint vége a háborúnak, vagy a tűzszünet után kialakul valamilyen határ, minél gyorsabban fel kell venni Ukrajnát a NATO-ba.
• Kiszámíthatatlan, mit hoz Trump, de az előző ciklusa sem volt olyan, mit amit a Kreml remélt.
• Lehet, hogy Ukrajna ideiglenesen veszít területeiből, de ez súlyos elvi probléma.

444: Orbán Viktor „békemissziója” elég nagy felháborodást keltett: először Kijevben járt, majd váratlanul megjelent Moszkvában is, és tárgyalt a kínai és török elnökkel, végül Donald Trumppal. Ön mit gondol róla?

Sz. Bíró Zoltán: Az ukránok azok után, hogy Orbán Moszkvában feltűnt, felháborodottan jelezték, hogy a magyar miniszterelnök kijevi látogatása során egyetlen szóval sem említette, hogy az orosz fővárosba készülne. Lehet-e komoly és elfogulatlan békemissziónak tekinteni azt, amikor a közvetítő nem osztja meg szándékait azokkal, akik között közvetíteni szeretne? Nyilvánvalóan nem!

Az az érzésem, mintha a Fidesz-kormánynak nem lenne belpolitikai, gazdaságpolitikai és szociálpolitikai ajánlata a magyar társadalom számára, és ezek hiányát ezzel a diplomáciai ámokfutással próbálná kompenzálni. Ez a látványosnak tetsző körút a legkevésbé sem szolgálta Magyarország érdekeit, ahogy a béke ügyét sem. Lehet, hogy a magyar miniszterelnök azt gondolja, hogy odaülhet majd a nagyok asztalához, de ott nem várja őt senki. Ennek feltételezése tökéletes illúzió.

Rácz András Oroszország-szakértő szerint Putyin hülyét csinált Orbánból, de van, aki ezt vitatja. Ön mit gondol a találkozóról, a kommunikációjáról, az orosz belpolitikai hasznáról és az árnyékról, ami Orbánra vetült?

Ha a józan magyar külpolitika igényével fogalmazom meg a válaszom, akkor úgy gondolom, súlyos diplomáciai hiba történt, amikor nem gondoltak arra, orosz oldalon biztosan ki fogják használni, hogy Orbán az unió soros elnökeként találkozott Putyinnal, még ha Orbán itt-ott utalgatott is arra, hogy nem az EU nevében tárgyal. Ez olyan ziccer volt, amit Moszkva nem hagyhatott ki. Budapestnek tisztában kellett volna lennie ezzel!

Ha viszont Orbán valóban Oroszország kijáró embere, akkor – még ha tudatában is volt a fenti kockázatnak – az egy pillanatig sem zavarta.

A kérdés tehát az, hogy ebben az esetben egy súlyos politikai és diplomáciai malőr történt-e, ami mutatja a külügyi apparátus teljes leépülését, vagy arról van szó, hogy Orbán az orosz érdekek kijárójaként már semmitől sem zavartatva teljesíti feladatát. Egyszer majd kiderül. Történészként akkor tudok ebben a kérdésben határozottan állást foglalni, ha majd látok dokumentumokat és bizonyítékokat. Egyelőre csak feltételezésekre tudunk hagyatkozni.

Ami viszont aligha lehet kétséges, hogy ezek a látogatások – kiváltképp a moszkvai – semmilyen formában sem szolgálták a magyar politikai közösség nagy többségének érdekét.

Mi alapján lehet eldönteni, hogy kijáró ember-e vagy sem?