• Rohamtempóban dobják össze a független sajtó vegzálására alkalmas jogszabályt.
• A „háborús propagandát” akarják megállítani, pénzek visszaküldésével.
• Látszik, hogy a kormányé az egyetlen kívánatos álláspont.
• A címkézés ellen nehéz védekezni.
• Lehet kamu az egész, de bosszúvágyból bevethetik.
• A hazai rendszerben a papír sok mindent elbír, végigvettük, milyen megoldásokkal állhatnak elő.

Noha Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón még arról beszélt, szeptemberig kell összeraknia az igazságügyi miniszternek, hogy egy médiumban mi számít „háborús propagandának”, ki állapítja ezt meg, és hogyan utalhatja vissza az állam a „háborús propagandát szolgáló” támogatásokat, kiderült, Tuzson Bencének ennél jobban kell igyekeznie.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint ugyanis a jogszabálymódosítást július 31-ig kell elkészíteni. Gulyás arról beszélt, az uniós országokból érkező pénzekre nem lehet érvényesíteni a szabályt, de az azon kívülről érkezőkre viszont „minden további nélkül.” A miniszter kormányinfón egy kérdésre válaszolva azzal viccelődött, az új elképzelésnek még nincs neve, azt nyugodtan találják ki az újságírók.

Igazából mindegy, hogy hívják majd, a független sajtó csuklóztatására kiváló eszköz lehet.

Az első kérdés máris az, mi számít háborús propagandának. A „békemisszióban” lévő kormány számára minden bizonnyal nem az, amit mondjuk az Origo csinál, hogy az orosz nézőpontot gátlástalanul átvéve riogat, vagy tényként közli címben Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő nyilatkozatát, aki szerint „az ukránok saját rakétája zuhanhatott a gyerekkórházra” (holott az ENSZ szerint valószínűleg orosz rakéta lehetett). Vagy nem az, amit a Magyar Nemzet csinál, hogy egy dezinformációkat terjesztő aktivistát idéz a kórházat ért támadás után.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal adhat támpontokat: a nemrég megjelent elemzésükben megállapították, a kormány „békepárti” álláspontján kívül két önálló narratíva fut: a nyugati – vagy külföldi hátterű - háborúpárti illetve az orosz „legitimációs”.

Meghatározásuk szerint „a nyugati háborúpárti narratíva egyértelműen beavatkozás- és eszkalációpárti”, és próbálja a közvéleményt a háborút és a nyugati beavatkozást támogató irányba terelni. A „narratíva egyik alapállítása, hogy Oroszország nem csak Ukrajnára, hanem Európára és a világ biztonságára is komoly fenyegetést jelent”, és próbálják hitelteleníteni a kormány és a miniszterelnök álláspontját. (Az EP-választási kampányban másról sem beszélt Orbán, mint a háború eszkalációjáról, és többször riogatott a harmadik világháború kirobbanásával is, noha az eszkaláció a NATO-nak és az oroszoknak sem érdeke.) A Szuverenitásvédelmi Hivatal jellemzően a 444-en, a Telexen, a HVG-n és az RTL-en találtak „háborúpárti” cikkeket.

Az orosz „legitimációs” narratívát az „olyan kisebb elérésű médiatermékekben” fedezték fel, mint a Magyar Jelen, a Moszkva tér, vagy az Orosz Hírek.

Megállapításuk szerint „mindkét narratíva jelenléte veszélyt jelent Magyarország szuverenitására, ugyanis társadalmilag polarizáló hatásúak, valamint a háború eszkalációjának és Magyarországra való kiterjedésének kockázatát hordozzák magukban.”

A jelentés alapján az elvárás nagyjából az lenne, hogy csak a kormány álláspontja jelenjen meg, bármi fajta kétely, továbbgondolás vagy ellenvetés nélkül.

Rád mondják, az vagy

Ha valakire hivatalosan rásütik a háborúpártiságot, azt igen nehéz lesz a bíróságon megtámadni – mondta a 444-nek Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

„A háborúpártiság egy vélemény, és ha egy államhatalmi szerv a működése során hivatalos minőségében tesz sértő vagy becsmérlő megállapítást, azt el kell fogadni, nincs jogorvoslat ellene.”

Ha erre hivatkozva hoznak döntést, azt meg lehet támadni a bíróságon, de „kétséges az elérhető siker” – mondja Ligeti. „A ténybeli tévedést meg lehet támadni, de az ilyen címkeragasztások nagyon nehezen megítélhetők.” Az sem mindegy, ki dönt, a Szuverenitásvédelmi Hatóságot például nem is lehet perelni.

Ligeti szerint egy ennyire nyúlós, bizonytalan kontúrú fogalom, mint a háborúpártiság, „egy egészséges jogállamban nem állná ki az Alkotmánybíróság próbáját. Az egyértelmű, hogyan kell viselkedni, ha valaki nem akar embert ölni, az viszont egy sokkal összetettebb feladvány, milyen magatartás kell ahhoz, hogy valaki ne minősüljön háborúpártinak.”

Az Alkotmánybíróságnak azon kellene őrködnie, hogy az ilyen nehezen teljesíthető, vagy lehetetlen elvárásokat támasztó jogszabályokat kiszűrje, de ez a testület valószínűleg „ezt nem tudja megugrani.”

Bevetik a NAV-ot?

A visszaküldés gyakorlati kivitelezésről sem tudni semmit, de a pénzt – amire rásütik, hogy háborús propagandát szolgál, - az adó és a kapó oldaláról is meg lehet fogni, csak más szervezetet kell bevetni hozzá.

„Ha egy kipécézett szervezet unión kívüli forráshoz jut, és a kormány rásüti, hogy háborús propagandára kapta a pénzt, akkor az adóhatóság útján elveszi, és a donornak visszaküldi azt. Ez nem az állam pénze, más mozgástér nincs.”

Elméleti síkon elképzelhető az is, hogy magukat a különböző nemzetközi szervezeteket bélyegzi majd meg a kormány, és jogszabályban tiltja, hogy azoktól pályázati pénzt, támogatást fogadjon el bárki.

„Ebben az esetben az MNB, mint pénzügyi felügyeleti szerv, vagy a NAV pénzmosás elleni területe lenne a légycsapó. Kicsit úgy viselkednének, mint a G7 által alapított Financial Action Task Force, ami szintén a forrásoldalt vizsgálja.” Csakhogy ezt a pénzmosás és terrorizmus elleni küzdelemre hozták létre.

További kérdés, milyen szankcióval jár majd a „háborús propagandára szánt pénz” elfogadása (itt is az adóhatóságon keresztül léphetnek fel). Még nagyobb kérdés, hogy mi milyen pénznek minősül és meddig ellenőrzik vissza egy forrás eredetét.

„Unióssá válik egy forrása, ha az EU területén székhellyel rendelkező szervezet a donor?”

A kérdés lényeges, hiszen például a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF), amit a kormány mindig Soros Györgynek nevez, mindig is Európában működött – mondja Ligeti. Budapestről már korábban kivonult, de Berlinben és Brüsszelben egészen a legutóbbi időig működött az irodája.

Az OSF kivonulásával más szervezetek mellett egyre jobban felértékelődik például a German Marshall Fund támogatása, amely tulajdonképpen amerikai kongresszusi pénzeket használ, de az európai központja Berlinben van, ráadásul közös pályázatokat ír ki az Európai Bizottsággal civil szervezeteknek.

„Ez így unión belüli pénz vagy nem?”

Kamu vagy bosszúvágy

Ligeti Miklós nem zárja ki, hogy a kormány akciója a norvégokat célozza, hiszen felmerült, hogy a kormány megkerülésével újra pénzt osztanak a civil alapból. A Magyarországon jelen lévő szervezeteknek csak kis része olyan, aminél kizárólag az Európai Unión kívülről származó forrás van.

„A kormány szisztematikusan próbál kiszorítani mindenkit, senkit sem hagynak a hátuk mögött.”

Nagy Boldizsár nemzetközi jogász az RTL-nek azt mondta, az érintett médiumok fordulhatnak az Európai Unió Bíróságához, valamint a strasbourgi emberi jogi bírsághoz is, ha már a hazai lehetőségeket kimerítették. Ez a folyamat éveket vehet igénybe, miközben az ítéletet – ha a magyar bíróság nem dönt másképpen – végre kellene hajtani, vagyis, a támogatást vissza kell utalni.

Ligeti Miklós arról is beszélt, látszik, hogy olyan megoldást keresnek, amivel az EU irányából védve vannak, az unión belüli pénzek korlátozása ugyanis sérti a tőke szabad áramlásának alapelvét. Az EU így a véleményszabadság sérelmére hivatkozhat, ami önmagában kevésbé markáns.

Az EU-s forrásból támogatott kritikus hangoktól amúgy sem kell annyira tartania a kormánynak, hiszen ezekhez a támogatásokhoz a bürokrácia miatt nehéz hozzájutni és elsősorban több tagállamban egyszerre megvalósuló projektekre lehet csak költeni – mondja Ligeti.

Kérdés, hogy a kormány csak gumicsontnak dobta-e be a témát – hogy elterelje a figyelmet például a megszorításokról -, de Ligeti óvatos.

„Lehet, hogy kamu, és ha arcvesztés nélkül el lehet altatni a témát, nem szórakoznak, de ha meg kell erősíteni a saját tábort, akkor a primer, zsigeri bosszúvágy miatt meglépik.”

A Hivatal már beindult

A Szuverenitásvédelmi Hivatal nem csak a már említett jelentést készítette el, hanem júniusban a Transperncy International Magyarország majd az Átlátszó ellen is eljárást indított, számos kérdést feltéve.

Mindkét szervezetnél arra hivatkoztak, külföldi támogatás felhasználásával a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet folytatnak.

Az Átlátszó azt közölte, a választói akarat befolyásolása a választási eljárásról szóló törvény értelmében politikai kampánytevékenység, ők pedig ilyet nem végeztek, így jogi érvekkel cáfolták, hogy a feltett kérdésekben válaszadási kötelezettségük lenne.

A Transparency International is azt írta vissza, meggyőződése szerint nem köteles válaszolni, a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrejöttét és működését, valamint az ellenük indított eljárását is összeegyeztethetetlennek tartják az Alaptörvénnyel, ezért alkotmányjogi panaszt nyújtottak be.

Főszerkesztőnk írása a szuverenitásvédelmi kampányról itt olvasható.