Orbán Viktor továbbra sem elégszik meg az aranynál kevesebbel, kivéve ha meglovagolhatja a genderőrületet

sport
augusztus 05., 08:06

Magyarország jelenleg 12. helyen (Kanada és Románia közé ékelve) áll a párizsi olimpiai játékok éremtáblázatán 3 arany-, 3 ezüst és 2 bronzéremmel. Sportrajongó miniszterelnökünk azonban nem igazán ég olimpiai lázban - már amennyire a közösségi médiajelenlétéből ezt ki lehet olvasni.

Orbán összesen 4 Facebook-posztot szentelt eddig a magyar sikereknek, ebből háromban aranyérmeseinknek (sorrendben: Kós Hubertnek, a magyar férfi párbajtőrcsapatnak és Milák Kristófnak) gratulált. Eddig rendben is volnánk, a miniszterelnök ennél kevesebbel nem szokta beérni, korábban is csupán az aranyérmeseket köszöntötte, mindenki más ment a levesbe, függetlenül attól, hogy mekkora teljesítménnyel, milyen eredményt ért el.

Egy kivételt tett csupán: gratulált annak a Hámori Lucának, aki szerinte épp úgy küzdött, „[m]int régen az egri nők…”

A boxoló Hámori Luca szombaton a negyeddöntőben attól az algériai Heliftől kapott ki, akinek sokan kétségbe vonták a nemi hovatartozását, ebbe a sorba pedig a magyar kormánylapok, politikusok és megmondóemberek is teljes mellszélességgel és habzó szájjal álltak be, Bayer Zsolttól Rétvári Bencén át Szánthó Miklósig, aki egyenesen a Wokebusterst kínálja megoldásként a problémára.

De ne hajoljunk el ennyire az abszurditás irányába.

Orbán tehát azt a Hámorit emelte ki, aki hivatalosan az ötödik helyen végzett, ám a Magyar Ökölvívó Szövetség mégis olyan extra jutalomban részesíti, mintha bronzérmes lenne - ami egyébként a sportágon belül is szült feszültségeket.

Orbán Viktor ráadásul az egri nőkhöz hasonlította Hámori Lucát, a történelmi párhuzam mellett amúgy is érdemes egy pillanatra elidőzni. Eger várát 1552-ben ostromolták meg a törökök hatalmas túlerővel, a védelemből pedig az egri nők is kivették a részüket a szájhagyomány szerint: gyermekeik és otthonuk védelmében szurokkal öntve le a falon felmászó ellenséget, így válva örök szimbólumává a női erőnek a magyar emlékezetben.

Csakhogy Eger 38 napos ostroma nem vereséggel végződött, hanem török visszavonulással - igaz, az is csak a tél beköszönte, a terjedő betegségek és a farkasordító hideg miatt vált sürgőssé. Mindegy, ne keressünk csomót a kákán.

Szóval miért is érdekes ez? Hát mert amúgy is elég sűrű hétvégén vagyunk túl, és nemcsak Milák lett aranyérmes 100 pillangón, Hámori meg ötödik a boxban, más ragyogó eredményeink is születtek.

Igaz, ezekre az eredményekre semmilyen genderlobbi nem sütötte rá sötét bélyegét, így a miniszterelnöknek sem kellett megerőltetnie magát, hogy (fals) történelmi párhuzamokkal fejezze ki elismerését.

Kiemelt videóink