Magyar utasokat is elkezdtek kártalanítani a légitársaságok a durva késések miatt

belföld
augusztus 07., 16:58

Három járat utasait már kártalanítják a légitársaságok abból a 15-ből, amik miatt fogyasztóvédelmi ellenőrzést indított Budapest Főváros Kormányhivatala - annál a háromnál, ahol a légitársaságok elismerték a kártalanítási kötelezettségüket a súlyos késések, illetve járattörlések miatt.

photo_camera Fotó: DANIEL ROLAND/AFP

A légitársaságok a hivatal közleménye szerint egy kivételével a többi esetben is együttműködőek, a meg nem nevezett renitensnél azonban eljárási bírságot szabtak ki. Három járat esetében az érintett légitársaságok légi irányítási problémákra, vagyis a szempontjukból rendkívüli körülményre hivatkoztak. Ezekkel kapcsolatban a kormányhivatal kikérte a légügyi hatóság szakmai állásfoglalását.

A rendszeressé váló késések miatt júliusban Nagy Márton gazdasági miniszter is aktivizálta magát: bár a szakértők ezt így leegyszerűsítőnek látják, a felelősséget alapvetően a légi irányításra igyekezett tolni. A kormányhivatal négy fapados társaság, a Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings ellen indított eljárást.

Kiemelt videóink