Egy aranyat, két ezüstöt, két bronzot hozott eddig a péntek

sport
augusztus 09., 13:50

Sűrű délelőttje volt a magyar olimpiai csapatnak pénteken, számos éremmel.

Rögtön reggel a férfi nyíltvízi úszás 10 kilométeres számában Rasovszky Kristóf gyakorlatilag végig vezetve, nagyszerű úszással nyerte a számot, megszerezve a magyar csapat negyedik aranyát Párizsban. Ehhez kellett az is, hogy a felkészülés alatt Százhalombattán, a Dunában imitálták a Szajnán várható versenykörülményeket.

Az 1500-on negyedik helyen végző Betlehem Dávid pedig hatalmas hajrát úszva harmadik lett, így rögtön két magyar állhatott a dobogóra.

photo_camera Fotó: MAURO PIMENTEL/AFP

Majd indultak a kajak-kenu döntők. A csütörtökön bronzot nyerő női kajaknégyes tagjai két párosban indultak 500 méteren, és komoly izgalmak és videós visszanézések után dőlt el, hogy két érmet is sikerült elhozniuk: Csipes Tamara és Gazsó Alida párosa ezüstöt, míg Pupp Noémi és Fojt Sára a német Paszek-Hake párossal tökéletesen egyező időt futva holtversenyben bronzot nyert.

A magyar kajakosok öröme a célfotó után
photo_camera Fotó: OLIVIER MORIN/AFP

Kevéssel maradt le a dobogóról Kiss Ágnes-Nagy Bianka kenus duója az 500 méteres táv döntőjében, végül a negyedik helyre futottak be egy nagy hajrá után.

És ezüstöt nyert Nádas Bence és Tótka Sándor férfi kajak kettes 500 méteren: Nádas és Tótka jól rajtolt, a németek és az ausztrálok után harmadikok voltak 250 méternél. Tótkáék ezután megindították a hajrát, az utolsó 100 méteren méterről méterre változott a sorrend.

photo_camera Tótka Sándor és Nádas Bence Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Nincs vége a kajak-kenu versenyeknek az olimpián, szombaton még három döntőben lehetnek magyarok. Mindhárom egyéni szám. A női kajak egyesben a párosban pénteken ezüstöt szerző Csipes Tamara és Gazsó Alida lesz ott a délelőtti elődöntőkben. Csipes Tokióban ebben a számban második volt. Férfi kajakban a címvédő Kopasz Bálint és a tokiói ezüstérmes Varga Ádám lesz ott az elődöntőben (az ő párosuk nem szerepelt jól párosban, csak B döntősök voltak).

Női kenu egyesben Kiss Ágnes és Takács Kincső lesz ott. (Kiss Ágnes Nagy Biankával lett negyedik pénteken kenu párosban.) Az elődöntők 10.30-kor kezdődnek, a döntő 13-kor.

Kiemelt videóink