A két versenyző összesen öt érmet szerzett a párizsi olimpián, így ők számítanak a magyar küldöttség legeredményesebb sportolóinak.
Milák Kristóf a 100 méteres pillangóúszásban első, 200-on második helyezett lett, Csipes pedig 500 méteren kajak egyesben és Gazsó Alida Dórával kettesben ezüstérmet nyert, négyesben pedig Pupp Noémivel, Fojt Sárával és Gazsóval a harmadik helyen zárt. A záróünnepség vasárnap 21 órakor kezdődik. (via MTI)
Guzi Blanka az első, Gulyás Michelle a harmadik futamban indult az öttusa úszóversenyén. Guzi 2:16.25-ös idővel a harmadik lett futamában, ezzel 278 pontot gyűjtött. A második futamban senki sem úszott nála jobban.
Gulyás Michelle futamában harmadik lett 2:12.44-es idővel, sajnos a versenyben vezető francia Cloudel egy másodperccel gyorsabb volt nála. Az úszásban Gulyás a 4., Guzi a 7. lett, összesítésben Gulyás a második, Guzi a 13. helyen áll a kombinált szám előtt.
A lézerfutást 12:40-kor rendezik.
Mindketten kikaptak az első asszóban. Az olasz Micheli hármat is tudott nyerni, ezzel feljött holtversenyben a harmadik helyre.
A francia Clouvel győzte le az olaszt, így két ponttal többet kapott, mint Gulyás, Guzi visszacsúszott a 14. helyre. (Nemzeti Sport)
A körvívásban Gulyás Michelle a második legjobb volt, ő 245 ponttal kezdte a vasárnapi döntőt, míg Guzi Blanka 200 pontról indult. A címvédő brit Kate French lebetegedett, így ő visszalépett a versenytől.
A délelőtti lovaglásban mindkét magyar a maximális 300 pontot szerzett, miközben több rivális is rontott, a versenyben vezető francia Elodiel Clouvel egy akadályt vert. Összetettben Gulyás 7 pontot hozott a francián és már csak 8 pont a hátránya a második helyen, míg Guzi szépen lépkedett előre a 17. helyről és már a 12. helyen állt a bónusz vívás előtt. (via Nemzeti Sport)
Az amerikaiak bedobták az összes ötméterest, mi kihagytuk őket, ők a bronzérmesek.
Bejött az első támadásunk a harmadik negyedben, előny után Varga szerzett gyors gólt, ismét döntetlen. Kontra itt, kontra ott, majd megint kaptunk egy előnyt, amit Vígvári Vince használt ki, 5-4-nél átvettük a vezetést. Hallock centerezett szépen, kapunak háttal csavart a jobb felsőbe. Egy elkapkodott támadás után Irving vette vissza vezetést egy szép pattintott lövéssel. Vámos és Manchercz is kiállt, de Vogel védeni tudott. A támadásból Nagy Ádám úszott meg, Weinberg is védett, 6-5 három negyed után.
A második negyedet is ihletett formában kezdte az amerikai kapus, egy támadáson belül négy helyzetünk is volt, gólt nem lőttünk. Weinberg kapus Vámos lövését is fogta, a másik oldalon először Vargát állították ki, majd Vígvárit rossz csere miatt. Cupido kihasználta a magyar hibát, 4-2.
Az első akciógólt mi lőttük, Manhercz Krisztián pattint be szépen. Védekezésben egymás után két jó blokkot is bemutattunk, majd Zalánki úszott meg és harcolt ki ötméterest, de a kapufára lőtte. A negyed végén megint kaptunk egy kiállítást, de ezt az amerikaiak most nem lőttek be, 4-3 a félidőben.