Az étel minőségére és mennyiségére is érkezett panasz.
Az étel minőségére és mennyiségére is érkezett panasz.
Az Izrael–Mali focimeccset már szerdán lejátszották, ott számos palesztin zászló került elő.
Emiatt pedig egyre nő a nyomás a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon, hogy adjanak magyarázatot arra, hogy fordulhatott ez elő.
A Le Monde szerint túl sokat ivott, ezért lekéste a párizsi járatát Isztambulban, és amikor Bulgárián keresztül tért vissza, felfigyeltek az állítólagos FSZB-s kapcsolattartójával folytatott telefonbeszélgetésére.
Dilemma elé állították az ausztrál gyeplabdázót, miután eltörte az ujját.
Pedig ő vezette volna a japán tornacsapatot.
Egy darabbal sem több.
Múlt hét végén a francia sportminiszter mártózott meg a folyóban.
Ha tudja tartani az iramot.
Putyin kedvenc sportágának képviselői nem tudták maradéktalanul igazolni, hogy semmi közük a háborúhoz.
1,4 milliárd eurót költöttek a megtisztítására, eddig hiába.
Az új kapitánynak csak néhány hete lesz a közös munkára a vegyes párossal.
Miután biztossá vált, hogy nem lesz ott Párizsban, a háromszoros olimpiai bajnok úszó azt írta, nagyon boldog éve van.
Rómában jócskán elmaradt az ehhez szükséges szinttől.
1956 óta nem történt olyan, hogy egyetlen magyar se jusson ki.