Amikor az orosz–ukrán háború, a Putyin-rendszer vagy általában Oroszország kerül szóba, gyakran hangzanak el olyan könnyelmű kijelentések, hogy „az oroszok ezt szeretik”, vagy „ha nem tetszik nekik, miért nem tüntetnek?” A képlet természetesen messze nem ilyen egyszerű, a putyini konszolidált autokrácia működése jóval kifinomultabb, érdemes néhány szempontot végiggondolni, amik árnyalják azt, ahogyan az orosz átlagemberről vélekedünk.
Szögezzük le rögtön az elején: természetesen vannak, akik tényleg „ezt szeretik”, ahogy olyanok is bőven, akik haszonélvezői a Putyin-rendszernek és az Ukrajna elleni inváziónak. Ez a cikk viszont nem róluk szól, hanem azokról az oroszokról, akik nem értenek egyet a rezsimmel és/vagy a háborúval. Ez a kettő, tehát a Putyin-ellenesség és a szomszédos ország(ok) megtámadásának ellenzése nem szükségszerűen esik egybe. Gondoljunk csak arra, hogy a néhai ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij, bár a Putyin-rendszer ellen küzdött, mégis támogatta mind a grúziai inváziót 2008-ban, mind a Krím illegális elcsatolását 2014-ben.
Most az egyszerűség kedvéért vegyük az ellenzéki érzelmű orosz embereket egy kalap alá. Mi az, amit még büntetlenül megtehetnek, és mit kockáztatnak, ha átlépik a szándékosan képlékeny vörös vonalakat? Röviden: hogyan működik az elnyomás a gyakorlatban?
Bár az Oroszországi Föderáció alkotmánya tartalmazza a szólásszabadság védelmét, a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot erősen aláássa a cenzúra, illetve a represszív törvények és törvénymódosítások tömkelege. Az „oroszországi fegyveres erők diszkreditálása” büntetőjogi kategóriát 2022-ben, röviddel az invázió megindítását követően vezették be. Súlyosbító körülmény, ha ismételten követnek el ilyet, hiszen az már a hadsereggel kapcsolatos álhírterjesztésnek számít, ami 15 év szabadságvesztést is érhet. A kritika és a hadsereg diszkreditálása közti határvonal meglehetősen önkényes, azt még Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint is „nagyon nehéz meghatározni”, és „nagyon vékony”.
A hetvenéves Anasztaszija Gorgyijenkót másfél évre ítélték háborúellenes posztokért és kommentekért. Marija Ponomarenko újságíró hat év börtönt kapott egy Telegram-posztért a mariupoli színház lebombázásáról. Az előállításhoz elég lehet egy mindössze öt ember által követett Youtube-csatornára feltöltött videó is. Erről tanúskodik Pavel Kusnyir zongoristaművész sorsa, ő a bucsai mészárlásról és az orosz „állami fasizmusról” beszélt, ezzel a tettével „nyilvánosan terrorcselekményre szólított fel”, eljárás indult ellene, aminek során hétéves szabadságvesztést is kaphatott volna. Az ítélethozatalt nem érte meg, belehalt a börtönben az éhségsztrájkjába.
Hogy mikért állítottak még elő a hatóságok embereket? Volt, aki ukrán dalt kért a DJ-től, volt, aki egy fotón kék-sárga sálat viselt, más az iskolában beszélgetett meggondolatlanul, amit felvett egy osztálytársa. A büntetési tételek az elkövetett bűnökhöz hasonlóan színes képet mutatnak, a 30 000 rubelnyi (mintegy 120 000 forintnyi) pénzbüntetéstől a sokéves börtönig.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült. A TEFI közép- és kelet-európai független kiadók együttműködése, amelynek keretében a közép-európai régió biztonságával kapcsolatos kérdéseket járjuk körbe. A projekt célja, hogy elősegítse a tudásmegosztást az európai sajtóban, és hozzájáruljon egy ellenállóbb európai demokráciához.
A Magyar Jeti Zrt. partnerei a projektben: Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).
A partnerség közös, angol nyelvű honlapja az alábbi linken érhető el: https://easternfrontier.eu/
A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.