Lázár Jánossal csapna össze Vitézy Dávid a HÉV-járatok ritkítása miatt

belföld
október 09., 12:07

A HÉV-járatok tervezett ritkítása miatt Vitézy Dávid hétfőre elnökként összehívta a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési szakbizottságának rendkívüli ülését.

Az ülésre meghívta Lázár János minisztert, Karácsony Gergely főpolgármestert, a BKK és a MÁV vezetőit, az érintett kerületek polgármestereit valamint civil szervezetek képviselőit is.

Vitézy azt írta, a BKK vezérigazgatója átadta neki a MÁV-tól a H6-os ráckevei, a H7-es csepeli és a H8-as gödöllői hév ritkításával, kapacitásának csökkentésével kapcsolatban kapott terveket.

Ebből kiderült, hogy a gödöllői hév kapacitását csúcsidőszakban 18 százalékkal csökkentenék, 6 helyett 3 kocsival járna.

Ugyanezt javasolják a ráckevei hév esetében is egyes Tökölről induló csúcsidei vonatoknál, és ennek alternatívájaként vetik fel, hogy a ma is zsúfolt csepeli hév járjon ritkábban csúcsidőben – ami 20-23 százalékos kapacitáscsökkenést jelentene.

A MÁV azzal érvelt, hogy a jelenlegi járműkapacitással napi néggyel kevesebb járatot tudnak indítani.

Vitézy szerint nem csoda, hogy elfogytak az üzemképes hév-vonatok, hiszen a járműpark legöregebb darabjai 58-61 évesek.

Vitézy Dávid a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén.
photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Azt írta, a kormány által leállított HÉV-járműbeszerzési tendert két éve nem indították újra, Lázár János pedig elsüllyesztette a vonalakkal kapcsolatos fejlesztési terveket. Azt is a minisztérium felelősségének tartja, hogy az öreg, elavult – de eddig megbízhatóan működő - járművek karbantartási és alkatrészellátási rendszere összeomlott az új bürokratikus központosítás miatt.

Vitézy abban bízik, hogy a főpolgármesterrel és a közgyűlési frakciókkal együtt ki tudnak állni azért, hogy a tervet megakadályozza.

A HVG kedden írt arról, hogy brutális járatritkítás jöhet az említett HÉV-vonalakon, ami több esetben 70, de van, ahol 90 százalék feletti zsúfoltságot eredményezhet. A MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt erre reagálva azt állította, olyan módosításokon dolgoznak, ami a legforgalmasabb időszakokat és vonalakat nem érinti. Szerinte olyan változások léphetnek életbe, amit az utasok nem érzékelnek majd.

Ezzel szemben Vitézy Dávid azt írta, az általa látott tervek megerősítik azt, amiről a HVG írt.