Nagy hévvel keresik a megoldást, hogy ne kelljen járatot ritkítani a HÉV-en

belföld
október 19., 09:45

Bár a MÁV-HÉV Zrt. szerint nem aktuális, a Népszava úgy tudja, hogy valójában vizsgálják, miként kerülhető el a beharangozott, majd visszavont járatritkítás a HÉV-en. A lap információi szerint a cégen belül továbbra is úgy készülnek, hogy januártól várhatóan csak 70 darab három-három kocsiból álló szerelvényt tudnak kiállítani a jelenleg közlekedő 74-ből.

Az egyik ilyen megoldás lehetne a ráckevei HÉV-vonalon néhány éve már próbajáratra bocsátott Siemens Desiro típusú dízelmotorvonat, de annak a tesztelése nem sikerült túl jól: egyetlen nap alatt kétszer is műszaki hiba lépett fel.

A másik megoldás, ami a fővárosi szakbizottságban felmerült, az lenne, ha hannoveri villamosokkal pótolnák a kieső HÉV-eket, de ezekhez a peronok átépítése mellett a biztosító- és áramellátó-rendszereket is át kellene alakítani - írja a Népszava. Erre Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint is kellene legalább két év. Költségbecslésbe pedig nem is bocsátkozott.

Hétfőn koradélután Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport új vezérigazgatója még azt mondta egy videóban:

„A HÉV-ek 2025-ben is ugyanolyan menetrend szerint, ugyanolyan gyakran és ugyanolyan kapacitással fognak közlekedni, mint ahogy ez 2024-ben történik.”

Kicsivel (öt és fél órával) korábban viszont még egy olyan interjú jelent meg az Indexen Hegyivel, amiben azt fejtegette, hogy a HÉV-flotta elöregedett, de „a helyzet kezelésére olyan megoldást keresünk, ami a legforgalmasabb időszakokat és vonalakat nem érinti”.

A járatritkítások híre eléggé felkavarta az indulatokat, Vitézy Dávid tetemre hívta miatta Lázár Jánost, aki eddig tőle még nem látott indulattal és szóhasználattal vágott vissza, egy nappal később pedig azonnali hatállyal menesztették Nagy Gábort, a HÉV-vonalak üzemeltetését végző állami cég, a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatóját.