Biztonsági őrök vezették ki a több minisztériumot érintő korrupciós ügy elsőrendű vádlottját a bíróságról

belföld
október 21., 11:17

Egyetlen vádlottat hallgattak ki hétfőn a Budapesti Környéki Törvényszéken a „hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények” miatt dr. K. T. és további 53 vádlott, köztük volt pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár és miniszterelnökségi főosztályvezető ellen indult büntetőper első bírósági előkészítő ülésén. A vádirat szerint öt éven át, több mint száz uniós pályázatot és 25 milliárd forintot érintő korrupciós cselekményeket követtek. Az ügyben akkora az iratanyag, nagyjából 100-120 ezer oldal terjedelmű, hogy a bírósági informatikai rendszer lefagyott, amikor megpróbálták feltölteni.

photo_camera Fotó: ugyeszseg.hu

Az előkészítő ülésen a 18. rendű vádlott H. A. állt bíróság elé, ám az ő kihallgatását nem szokványos jelenetek előzték meg. A tárgyalóteremben ugyanis, bár nem kapott idézést, megjelent az elsőrendű vádlott is, méghozzá egy Rogán Antal- és Rogánról szóló Magyar Péter-idézetekkel díszített pólóban. Azt mondta, hogy szeretne felszólalni, de a bíróság távozásra utasította, majd miután ennek vonakodott eleget tenni, biztonsági őrök vezették ki a teremből. Az eljáró bíró ezután megjegyezte, hogy pénteken feljelentette K.-t becsületsértés vétsége miatt, de ez nem jelent kizáró okot, vagyis ő folytatja az eljárást.

photo_camera K. T. elsőrendű vádlott Fotó: Haász János
photo_camera Fotó: Haász János

A hétfőn kihallgatott H. A. az egyetlen vádlott, akivel a Központi Nyomozó Főügyészség egyezséget kötött. Ennek értelmében H. – akinek folyamatban van egy költségvetési csalás miatt folyó büntetőeljárása is – beismerte a bűnösségét, az ügyészség pedig azt kérte, hogy H.-t ítéljék 2 év 6 hónap fogházra, amibe az előzetesben és házi őrizetben töltött idő beszámít, és amiből a büntetése felének letelte után bocsátható feltételes szabadlábra, valamint 2 millió forintos pénzbüntetést és az egyezségen kívül 450 ezer forintos vagyonelkobzást is indítványoztak. H.-t többek között 11 rendbeli hivatali vesztegetéssel, 23 rendbeli befolyással üzérkedéssel, továbbá befolyásvásárlással, hivatali visszaélésben felbujtással és közokirat-hamisítással vádolták meg.

H. az előkészítő ülésen megerősítette, hogy beismeri a bűnösségét, valamint lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság ezek után az egyezséget jóváhagyta. Az előkészítő ülésen azt is bejelentették, hogy idén még tizenkét ilyen ülést tartanak, és várhatóan jövő tavasszal jut el az ügy a tárgyalásos szakaszig.

FRISSÍTÉS, 12:08:

A bíróság H. A.-ra 190 millió forintos vagyonelkobzást is elrendelt, miközben az ügyészségi indítványban csak 450 ezer forint szerepelt. Az eljáró bíró ezt azzal indokolta, hogy H.-nak nem csak a vesztegetésekből származó vagyonát kell elkobozni (ez volt az ügyészségi javaslat), hanem minden olyan vagyont, ami H. által az egyezséggel elismert korrupciós bűncselekményekből származott; ezek listáját a bíró fel is olvasta az ítélethirdetéskor.

A vagyonelkobzást H. megfellebbezi, az ügyészség három nap haladékot kért. Az eljárás a jövő héten folytatódik, a 11. rendű vádlott volt PM-államtitkár, K. Tamás és a 12. rendű vádlott, a korábban az innovációs és technológia tárcához tartozó IKFA Nonprofit Kft.-t vezető és korábbi egyetemi kancellár B.-E. Gy. várhatóan novemberben áll bíróság elé.

Előzmények

A „széles körben kiterjedt korrupciós bűncselekmény gyanújával” kapcsolatos első hír 2022. április 20-án jelent meg, amikor a Pénzügyminisztérium igen szűkszavú közleményben bejelentette, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a tárca három pályázatkezelő munkatársát. A kormánypárti Magyar Nemzet azt írta, hogy „több minisztériumban is lecsaptak” olyanokra, „akik pályázatok kedvező elbírálásáért cserébe kenőpénzt fogadtak el”, de a lap szerint csak „alacsony rangú bürokraták (…) osztályvezetői szintig terjedő kis hálózatról rántották le a leplet”.

Néhány nappal később aztán kiderült, hogy a Miniszterelnökség egy főosztályvezetője és egy pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár, K. T. is érintett lehet az ügyben, és hogy „kis hálózat” helyett valójában 54 személy és több mint száz EU-s, illetve hazai forrásból finanszírozott pályázati program 25 milliárd forintja érintett az ügyben.

Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, a vádirat szerint az ügy főbb szereplői egymás között tolvajnyelvet használtak, és különféle álnéven vagy becenéven emlegették a többieket: Pumukli, Pulykahusi, Faszfej, Okos madár, Kudlik Juli és Görögsali neveken. A másodrendű vádlott az Öreg, a harmadrendű a Kedves álnevet kapta, a helyszíni ellenőrzéseket Gestapónak nevezték. Az elsőrendű vádlott álnevét nem írja a lap, de azt igen, hogy ő a konspiráció részeként butatelefont is beszerzett, amit évente cserélt is.

A Blikk néhány héttel ezelőtti információi szerint a nyomozás is azután indult el, hogy az ügy egyik szereplője nejlonzacskóba csomagolt készpénzzel akart luxusautót vásárolni egy szalonban. Szintén a Blikknek adott interjút október közepén az ügy elsőrendű vádlottja, K. T., aki azt mondta, hogy ez nem korrupciós, hanem politikai ügy, és ebben az eljárásban „semmi nem felel meg a valóságnak és a jognak”. Szerinte az egész azért indult, mert „a megalapozott gazdasági kritikámmal a jelek szerint én is megsértettem Magyarország legérzékenyebb lelkű emberét”, és bár azt nem mondta ki, hogy kire gondol, az interjúhoz készített fotón egy Mészáros Lőrinces pólóban volt.