Lázár János unortodox ötletet prezentált a Facebookon.
„Vasútállomás nem veszíti el közvagyon jellegét: mégis megújul! Ilyen unortodox ötletekre van szükség ahhoz, hogy sárból várat építhessünk.”
Fekete öves Lázár-fanok kérdőn vonják fel e ponton a szemöldöküket, mondván, na de miniszter úr, hát ennél fogalmazott már csücskösebben is, nemde?
De, bizony, Lázár november első felében, éves meghallgatásának egy pontján még kissé szőrmentén állt bele a témába:
„A hölgyek miatt nem mondanám ki, de szarból kell várat építenem a közlekedésben.”
A közlekedés várrá avanzsálása még várat magára, utóbb pedig már Lázár sem vette figyelembe a hölgyek érzékenységét, és Hadházy Ákos utazós-kurvaanyázós videójára már így válaszolt:
„Lehet k. anyázni. Lehet látványterveket gyártani. Lehet zsűrizni. Meg neki lehet állni a sz@rbol várat építeni...”
Ehhez képest visszalépés a sarazás, ám mint kiderült, a közlekedési miniszternek jó oka volt a finomításra. Egész pontosan ez:
(Anyukám szólt, hogy ne beszéljek csúnyán.)
Ezután pedig elismételte az 5 pontos akciótervének azon részét, amivel sárból igyekszik majd várat építeni. Jelesül azt, hogy „a pályaudvarok, vasút- és buszállomások, megállóhelyek megújítása magánpénz bevonásával” történjék, „a köz érdekében”.
Elnézve egyébként a közélet jelenlegi állását (elég csak ezt a mai eseményt kiemelni), valójában igen üdvös lenne, ha mindenki megszívlelné Lázár János anyukájának szavait.
Ez valóban egy hír, egy országgyűlési képviselő és egy miniszter szerepel benne, a MÁV-ról szól.
Éves parlamenti meghallgatásán vett részt az építési és közlekedési miniszter, aki olyan határozottsággal és lendülettel beszélt, hogy a gyanútlan hallgató azt hihette, minden rendben van a magyar közlekedésben. Azért Márki-Zay Péternek is odaszúrt.
Az épület előtt várta Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára és Cséplőné Gönczi Veronika gyermekvédelmi vezető. Kaotikus jelenetbe fulladt az egyezkedés.