Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski volt lengyel miniszterhelyettes

külföld
december 19., 19:04

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Mandinernek adott interjúban arról beszélt, hogy Magyarországra érkezett Marcin Romanowski, az előző varsói kormány igazságügyiminiszter-helyettese. Az erről szóló kérdésre azt mondta:

„Igen, a volt lengyel miniszterhelyettes valóban Magyarországra érkezett és politikai menedékjogot kért a magyar államtól. Meg is kapta, a magyar és az uniós jogszabályokkal összhangban. Az ő esetében konkrét bizonyíték is van a tisztességes eljárás hiányára, hiszen idén nyáron annak ellenére tartóztatták le, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tagjaként mentelmi jog illette meg. Szabadon bocsátására csak azután került sor, hogy a Közgyűlés elnöke hivatalosan tiltakozott a lengyel hatóságoknál, majd egy lengyel bíróság is megerősítette, hogy a letartóztatás jogsértő volt.”

Marcin Romanowski
photo_camera Marcin Romanowski Fotó: Marcin Romanowski/Youtube

Arról, hogy Romanowskit súlyos, az állami vagyont megkárosító bűncselekményekkel gyanúsítják a hazájában, Gulyás azt mondta:

„A magyar állam nem tud betekinteni egy másik ország hatósága által lefolytatott eljárásba. A vád megalapozottságáról sem tudunk állást foglalni. Itt azonban politikai menedékjogról van szó, ami abban az esetben adható meg, ha az érintett ügyének pártatlan, politikai befolyástól mentes elbírálása nem biztosított minden kétséget kizáróan a hazájában. Ez a kockázat ma általánosságban és az eddigi eljárás alapján a konkrét esetben különösen is fennáll Lengyelországban.”

Gulyás szerint „mi nem avatkozunk be más országok belpolitikájába, pláne nem úgy, ahogy mások szoktak a miénkbe”. (Ez évek óta nem igaz, és egyre kevésbé van így.) Gulyás szerint „ki kell mondani: Lengyelországban jogállamisági válsághelyzet állt elő a tavalyi választás után a Tusk-kormány cselekedetei következtében”.

A varsói körzeti bíróság európai elfogatóparancsot adott ki Romanowski ellen, akit a minisztérium keretében működő Igazságosság Alap pénzének hűtlen kezelésével gyanúsítanak – közölte a bírói testület. A lengyel ügyészség december 12-én letartóztatási parancsot adott ki Romanowski ellen az ellene folyamatban lévő vizsgálatban, később az ügyészség európai elfogatóparancs kiadását kérte a bíróságtól, miután kiderült, hogy a volt miniszterhelyettes külföldre távozott.

Romanowski a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette korábbi kormányban 2019-2023 között töltötte be az igazságügyminiszter-helyettesi tisztséget. Ebben a minőségében felügyelte az Igazságosság Alapot, aminek a célja segítségnyújtás volt a bűncselekmények áldozatainak. 11 rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az alap ügyében. Romanowski jogtalannak minősíti az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek tartja a szejmnek a képviselői mentelmi joga megvonásáról hozott döntését.

Nem Marcin Romanowski az első, aki európai országból érkezve bújt el nálunk: Nikola Gruevszki volt észak-macedón miniszterelnök 2018 óta él Magyarországon.

A VSquare pedig arról írt nyáron, hogy Daniel Obajtek, az Orlen olajipari cég volt vezérigazgatója, akit szintén próbál elszámoltatni a lengyel kormány, egy Andrássy úti luxuslakásban bujkál.