„2024-ben nagyon régóta nem tapasztalt megrázkódtatások érték a Magyarországi Református Egyházat. Idén – remélve, hogy sikerül újra az építkezés útján folytatni a szolgálatot – tájékoztató kampányban mutatja meg az egyház, milyen hitéleti és társadalmi szolgálatot végeznek a reformátusok itthon és a határokon túl” – jelentette be közleményben a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala.
Azt írják: „Ez is református – ezzel a mottóval igyekszik 2025-ben szolgálatára irányítani a figyelmet a Magyarországi Református Egyház. Az egész éves ismeretterjesztő, tájékoztató kampányból a széles közönség is megismerheti azt a hol hídépítő, hol gyógyító, hol az elesetteket felemelő munkát, amelyet a reformátusok végeznek.”
Példaként felhozzák:
„Az egyház ezek mellett természetesen missziós feladatának tekinti, hogy az Istenhez vágyódó, de a Hozzá vezető utat még kereső, az életeik nagy kérdéseire választ váró többszázezres tömegnek erős támasza legyen” – írják, hozzátéve: „gyülekezeteink, közösségeink előttük is nyitva állnak”.
„2025 a református egyházban az Ifjúság szolgálatának éve. Csak hiteles élettel, elkötelezett szolgálattal lehetünk méltók példává válni a következő generációk számára” – mondta Steinbach József, a Zsinat lelkészi elnöke, aki szerint „azért imádkozunk és cselekszünk, hogy Isten fordítsa javunkra a megpróbáltatásokat, újítson meg bennünket”.
Az egész éves tájékoztató kampánnyal (képekkel, cikkekkel és videókkal) főleg az online térben találkozhat majd a közönség – írják, ezzel az idézettel zárva a közleményt:
„Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át!
Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet.” (Ézsaiás 52,7)
A reformátusok azután kerültek válságba, hogy kiderült: Novák Katalin az egyház vezetője, a korábbi fideszes politikus Balog Zoltán közbenjárására adott kegyelmet K. Endrének. A pedofil igazgató segítőjének botrányába belebukott a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter, Balog viszont különös indokokkal maradt volna a püspöki székében, és még a zsinati elnökségről is hosszas vonakodás után köszönt csak le. A kegyelmi ügynek számos leágazása volt a kormánypártokkal szoros viszonyt kialakító, Balognak kiszolgáltatott református egyház felé, ezért is érezhetik sokan szükségesnek az olyan további tisztázó beszélgetéseket, mint amit január végére terveznek.