
Videós közvetítésünk a Szabadság hídi patthelyzetig:
Néhány ezren, vagy más megfogalmazásban több ezren tüntettek a Ferenciek terén a gyülekezési törvény módosítása, a Pride betiltása ellen kedd délután öt órától. A békés, de „nagyon határozott” tüntetést Hadházy Ákos és a Momentum hirdette meg.
A rendőrség korábban a közlekedés rendjére hivatkozva nem engedte meg a szervezőknek, hogy az Erzsébet hídnál tüntessenek, a Ferenciek terére viszont már engedélyezték a demonstrációt.
A tüntetők egy része nem sokkal a tüntetés kezdete után kiállt az úttestre, amivel blokkolta a forgalmat, így a rendőrség lezárta az utat, a híddal együtt, az autók terelve közlekedhettek.
Tompos Márton momentumos politikus a 444-nek arról beszélt, az útzár „így alakult, errefele sétáltak a tüntetésre, mert azt érzik, ha csak a padon ülve tapsolnának, annak nem lenne értelme.” A momentumosok füstgyertyákkal indították a demonstrációt.
Hadházy Ákos állt először a színpadra, és arról beszélt, a rendőrség a tüntetés betiltásával nem is demonstrálhatta volna jobban, hogy miről szól a Pride törvény. A képviselő szerint a törvény betiltása „mocsokság”, de az egész arról szól, hogy a következő, a hatalomnak nem tetsző tüntetéseket is betilthassák, és könnyebben szankcionálhassák a demonstrálókat. Hadházy szerint hazugság, hogy ők ne lennének hazaszeretőek, majd elénekelte a Himnuszt.
Ő is kiemelte, a beszédek fontosak, de fontosabb, ami a hídon történik.
Hodász András volt pap videóüzenetet küldött, arról beszélt, a hatalom ereje abban van, hogy megosztják az embereket, de ha kimegy 10 ezer ember a Pride-ra, akkor le lehet győzni őket.
Lőcsei Lajos roma származású momentumos politikus nagyon kemény beszédet mondott. Először a Karmelitába üzent, hogy „nincs hatalmatok felettünk és a jog felett”, majd arról beszélt, a kormánynak nincs felhatalmazása a gyülekezési jogot csorbítani. „Orbán és nemzetellenes bandája az orosz diktatúrát másolva fordul a jog ellen”, tudatosan szítanak gyűlöletet. A gyűlöletkeltés és jogfosztások tragédiába szoktak torkollni. Most nincs hova hátrálni, a jogfosztás mindenkit utolér, ezért folytatják az ellenállást. Hosszan beszélt a romák helyzetéről is, akik még mindig stimgatizáltak. A gyerekek védelme is erősen hiányos. Lőcsei egyik legerősebb mondata: „tolvaj nagyurak uralkodnak felettünk, pedofilsimogató, ereszcsatornán meztelenül menekülő, a hazát az oroszoknak harc nélkül feladó senkiházak gyülekezete.”
Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester arról beszélt, Orbán olyan határt akar átlépni, aminek a túloldala már Oroszországban van. Kritizálta azokat, akik szerint ez csak gumicsont. Baranyi szerint a kormány leváltása elsődleges szempont, de taktikai okokból lapítani morális megalkuvás, és a kormányváltás szempontjából is végzetes hiba. Ez az önkényuralmat segíti kiteljesedni. Nem a háború megnyeréséhez, hanem a teljes önfeladáshoz vezet.
A Pride, a sajtószabadság, az ukrán háború nem kommunikációs csapda, hanem a jelenkor meghatározó politikai konfliktusai. Ezért nem elkerülni, hanem megvívni kell ezeket a küzdelmeket. Amikor betiltják a Pride-ot, nem lapítani kell, hanem szivárványba öltöztetni kell a várost. Nem elmaszatolni kell a kérdéseket, hanem meggyőzni azokat, akik most mást gondolnak, vagy legalább hangos többséget kell gyártani - mondja Baranyi, aki arra buzdít, menjenek el minden tüntetésre.
Baranyi szerint elegen vannak ahhoz, hogy megakadályozzák az Alkotmánymódosítás elfogadását, ami alapján be lehet tiltani a Pride-ot.
Daniel Freund EP-képviselő arról beszélt, „miközben Orbán szabadságjogokat nyirbál, ellopja a pénzünket”, majd azt üzente Orbánnak, hogy fejezzék be a lopást.
A tüntetés végén Hadházy Ákos állt ismét a színpadra. Kicsit szabadkozott, hogy nem volt jó a hangosítás, majd arról beszélt, nem is azok voltak a legfontosabbak, hanem hogy ennyien mentek tüntetni. „Önök adják az ellenállást.” Az sem baj, hogy hosszúak voltak a beszédek, mert így legalább teljesítették a tervet, hogy két órára legyen lezárva az Erzsébet hídra vezető út. Azt mondta, addig folytatódik az ellenállás, amíg nem teljesülnek a követelések (a gyülekezési törvénymódosítást vonják vissza, az Alaptörvény-módosítást ne fogadják el).
Arról is beszélt, ellenzéki oldalon eddig hiányzott egy erős, hiteles párt, és az ellenállás is. A kettőre együtt van szükség, nem viszálykodhatnak. Azt várja, hogy Magyar mondja ki, ezek putyini törvények. Szerinte „ha a hatalom keményít, mi is keményebbek leszünk. Ezt már rég meg kellett volna csinálni, most el kell kezdeni.” Ezek nem erőszakos módszerek - hangsúlyozza a képviselő. Arról is beszélt, nem fognak nyomakodni most a rendőrökkel. „Most neki kell állni követeléseket megfogalmazni, hogy ne csak panaszkodás, picsogás legyen.”
Hadházy jövő keddre újabb tüntetést jelentett be.
A beszéde után a tüntetők többsége - több ezer ember - a Szabadság híd felé indult, zúgott a „mocskos Fidesz”, az „Orbán takarodj", meg a „ruszkik haza”. A tömeg kisebb része az Erzsébet hídra ment - jelentette tudósítónk.
Videón:
A Szabadság hídhoz fél 8 után értek el. Azt hallottuk, a hidat egy órára akarják blokkolni.
A tüntetők vonulnak a hídon, elhangzott, hogy vonuljanak a Karmelitához. Kérdés, hogy valóban elmennek-e odáig.
Tudósítónk szerint a rendőrök a Gellért téren várják a tüntetőket, de egy rendőrségi furgon és egy rendőrsorfal hamarabb elállta az utat. Hamarosan újabb sorfal állt fel.
A tüntetők azt kiabálják, hogy engedjék át őket, de ez nem történt meg.
8 után elkezdtek a tüntetők levonulni a Szabadság hídról a Fővám tér felé. Azt skandálták, menjenek másik hídra, majd célba vették a Petőfi hidat. A rendőrök is elindultak.
Negyed 9-kor úgy tűnt, szétesett a koncepció, szétvált a csapat, egy része felvetette, az Erzsébet hídra kellene inkább menni, mert ott nincsenek rendőrök. A többség viszont a Petőfi híd felé indult, kényelmes tempóban. A piros lámpánál megálltak.
A Petőfi hídra a pesti és budai oldalról is érkeztek a tüntetők. A budai oldalról érkezőket fél 9 körül elkezdték körbezárni a rendőrök. A pesti oldalon több száz tüntető volt, sokan felmentek az útra is.
A forgalom 20.40-kor állt le az Erzsébet hídon.
A Petőfi hídról a tüntetők elkezdtek levonulni azzal a skandálással, hogy menjenek a körútra. A többség el is indult arra.
A Corvin negyednél a tüntetők már a síneken illetve az úton vonultak, de a mentőautókat átengedték.
Fél 10-körül a Rákóczi téren jártak, negyed órával később a Blahán.
Néha azt kiabálták, hogy „Menczerváltást”. Tudósítónk beszámolója szerint volt egy kis dulakodás is a járókelők és a tüntetők között, de ez hamar véget ért. A rendőrök nem állták útját a tüntetőknek, csak zárják le előttük az utat. Amint a tömeg elvonult, az utat megnyitották.
A Nyugatinál elhangzott, hogy menjenek a Margit hídra. Oda negyed 11 körül értek, a rendőrség pedig blokkolta a híd közepét. A tüntetők azt skandálják, „negyedik híd”.
Becsléseink szerint 500 tüntető tarthatott ki eddig.
Fél 11 körül a többség átvonult a Kossuth térre, a hídon néhányan maradtak. Háromnegyed 11 körül megindult a forgalom is.
A Petőfi híd blokkolása közben maradtak tüntetők a Szabadság hídon is.
Az Erzsébet hidat is blokkolták a tüntetők, leültek az aszfaltra, velük szemben is rendőrsorfal állt fel.
A rendőrök negyed 10-kor ráerősítettek: mindhárom híd le van zárva. Később felszólították a tüntetőket, hogy menjenek fel a járdára, majd a Telex tudósítása szerint 10 körül elkezdtek igazoltatni, így ott minden bizonnyal véget ért a tüntetés.
A Szabadság hídon fél 10 körül bemondták, hogy két órája foglalják a Szabadság hidat, egy órája pedig másik két hidat is, amit nagy taps fogad. Fél 11 körül viszont már nem volt ott sem tüntető, a híd ismét járhatóvá vált. A rendőrségi kisbuszok szirénázva húztak észak felé.
Mindeközben Szabó Bálint, a botrányairól elhíresült politikus megpróbált átúszni a Dunán, mert nem engedték át a Petőfi hídon.
A rendőrség közleménye szerint Szabó többször szándékosan elúszott a mentőöv mellett, végül sikerült kihúzni a vízből, de az akció után újra kellett éleszteni.
Orbán Viktor február végi évértékelőjén jelentette be, hogy „a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő”.
A kormánypártok gyorsan dolgozták: március 17-én Selmeczi Gabriella (Fidesz), Juhász Hajnalka (KDNP), Vejkey Imre (KDNP), Dunai Mónika (Fidesz), Hegedűs Barbara (Fidesz) és Hollik István (KDNP) be is nyújtotta a törvénymódosító javaslatot, amiről aztán rohamtempóban, már másnap szavazhattak is a képviselők.
Így tehát március 18-án, múlt hét kedden 136 igennel és 27 nemmel, tartózkodás nélkül szavazta meg az Országgyűlés a Pride betiltására vonatkozó törvénymódosító javaslatot, ami a gyermekek védelmére hivatkozva korlátozza a gyülekezési jogot.
A törvénymódosító értelmében tehát tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért. Az indoklás szerint azért volt erre szükség, mert „így biztosítható, hogy Magyarország területén csak olyan gyűlés legyen megtartható, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogára. ”
Aki tehát ilyen gyűlést tart vagy azon részt vesz, szabálysértést követ el, és pénzbírság szabható ki rá, „amelyet adók módjára behajtandó köztartozásként kell végrehajtani, az így befolyt összeget pedig a gyermekvédelem céljaira kell fordítani”. Külön aggályos, hogy a hatóságok arcképelemző eszközökkel azonosíthatják a szabálysértőket.
A Momentum és Hadházy Ákos már a szavazás alatt is tiltakozott, méghozzá füstgyertyákkal és szórólapokkal (amiért utóbb Kövér László házelnök rekordbírságot szabott ki rájuk), majd kivonultak a teremből, délutánra pedig tüntetést is szerveztek a Kossuth térre. Innen aztán Hadházy Ákos felhívására a demonstrálók egy része átvonult a Margit hídra, ahol leállították a forgalmat. Eredetileg az országgyűlési képviselő csak egy órára tervezte volna a hídfoglalást, hogy megmutassák a tiltakozóknak, hogyan lehet békés eszközökkel nyomást gyakorolni a hatalomra, végül egy csoportnyi tiltakozó még este 10 után is kitartott. A rendőrség végül három embert állított elő.
Sulyok Tamás köztársasági elnök pedig már másnap kora reggelre alá is írta a törvényt, így az hatályba lépett.
Miközben Hadházy és a Momentum igyekeztek ezekkel az akciókkal is felhívni a figyelmet a gyülekezési törvény csorbítására (amiért Kocsis Máté nemes egyszerűséggel hülye gyerekeknek titulálta őket), Magyar Péter és a Tisza Párt első körben figyelemelterelésnek nevezte a törvénymódosítást, később pedig már Bódis Kriszta magyarázkodott a párt nevében, hogy miért nem tiltakoznak a törvény ellen.
Mindeközben Fabiny Tamás evangélikus püspöktől a svéd miniszterelnökig többen bírálták az Orbán-kományt a törvénymódosítás miatt, és tüntettek ellene Bécsben és Párizsban is, Orbán Viktor szerint azonban ott még nem tartunk, hogy a Pride be legyen tiltva, csak a résztvevőknek kell fizetniük a szabálysértés miatt.
Az M1 élő adását pedig egy orbános-pride-os pólós férfi hekkelte meg.