Háborúpárti ukránok fogják megkörnyékezni a Tisza Ukrajnában fejlesztett applikációját letöltőket, hogy ezzel is egy háborúpárti kormányt ültessenek hivatalba Magyarországon. Így foglalható össze az állampárt hivatalos kommunikációja arról, hogy feltörték és nyilvánosságra hozták a Tisza applikációját letöltő 200 ezer ember adatait.
Csakhogy a jelek szerint a bűncselekménnyel megszerzett adatok alapján a tiszásokat hamarabb találják meg fideszes politikusok, mint a háborújukkal elfoglalt ukránok. Ebben azonnal példát mutatott Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője, aki kedden elment egy olyan tiszás aktivista házához, akit korábban több posztjában is gúnyos-agresszív tónusban bírált. Tette mindezt a XV. kerületben, ahol Németh vélhetően a Fidesz jelöltje lesz a tavaszi parlamenti választáson.
Németh egyáltalán nem titkolta, hogy az ellopott adatokból épített kerületi adatbázis ismeretében tette ezt. A Hír TV-ben maga mondta el, hogy az „interneten keringő” lista alapján pontosan tudja, hogy „Észak-Pesten kik vannak, melyik választók vannak benne ebben a 200 ezerben. És én ma ott voltam az egyik olyan háznál, ahol pontosan tudom, hogy melyik emelten, melyik ajtón lakik egy tiszás aktivista”.
Németh a videóját úgy konferálta fel, hogy „Ezt nézd meg! A Tisza Párt adatkezelési botrányának egyik áldozatánál jártam Újpalotán. A személyes adatai már kint lehetnek Ukrajnában!”
Valójában ehhez azt kellett tennie, hogy a kiszivárgott adatokból összeállított XV. kerületiek névsorában rá kellett keresnie arra a tiszás aktivistára, aki már korábban is beakadt neki, aztán elkészítette a politikai ellenfele háza előtt a videót. Mindezt úgy, mintha azon aggódna, hogy akár ukránok is elérhetik az aktivistát.
Egyelőre nem tudni, hogyan és ki lopta el az applikáció felhasználóinak az adatait. De az állampárt - ahogy Németh akciójából is látszik - nagyon gyorsan elkezdte felhasználni azokat.
Könnyű belépni. Jó maradni. 3 hónapig 50% kedvezmény a Körre.
Már előfizetőnk vagy?
„Felháborító, hogy olyan országban élünk ahol a FIDESZ emberei, illegális adatokkal visszaélve, odamennek aktivisták lakásaihoz és burkoltan próbálják megfenyegetni őket” – írta az érintett.
Részletes dokumentumokat ismertünk meg, amelyek bizonyítják, hogy Oroszország titkosszolgálatai kiterjedt kibertámadásokat hajtottak végre a magyar külügy ellen. Ezzel Szijjártó Pétert is szembesítettük, aki most már nem tagadott, egészen más taktikát választott.
„Nem töltöttem le semmiféle, a Tisza Párthoz köthető mobil applikációt, így az adataim onnan ki sem szivároghattak.”
A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem fejtette ki, mi a logika abban az állításukban, hogy az ukránok befolyásolják majd a tiszás szavazókat, de az legalább kiderült, hogy a választásokat nem halasztják el emiatt.