Mi a különbség a Különutas és a Köztér között? Hogyan talált rá Jeszenszky Zsolt Szent Benedek útján a terhesség alatti szexre? Létezik olyan, hogy Revans, vagy ezt csak kitaláltuk? Friss polgári-konzervatív médiakalauzunkból minden kiderül.
Sokszínű jobboldalként, mozaikjobboldalként definiálná újra magát az eddig közpénzen eltartott fideszes holdudvar egy része. De mit is jelent ez pontosan, valamiféle SZDSZ–Mi Hazánk-koalíciót? És hol van ebben a helye Orbánnak?
Kacsoh Dániel otthagyta a Mandinert, Kurucz Dániel interjút készített vele, erre jött Lentulai Krisztián meg Szakács István, és elszabadultak az indulatok.
„Az újság a könyörülő Istené, az olvasóié és az íróié” – írja Kohán, aki szerint most „perspektívával rendelkező, nem gúzsba kötött, stabil, józan és érdekes jobboldali újságot” akarnak csinálni „olvasók, kis- és nagybefektetők partnersége mellett”.
„Azt a miniszterelnök mondta, ne higgyétek azt, hogy totálisan mindenki ugyanígy gondolja [a Fideszben].”
Harmincöt éve jár össze a nagy csapat Tusványoson fröccsözgetni. Jóban-rosszban együtt, átvészeltek egyet s mást, de a főnök már évek óta évszázados tervekről meg fajkeveredésről hablatyol, most pedig akkorát buktak, hogy abba a teljes társaság beleremegett. Orbán Viktornak egy zavarodott sátortábor előtt kell utat mutatnia.
Amiért megosztotta Kocsis Máté becsületsértő posztját.
„És még hány ilyen van? Ki lehetne a Doge-féle takarítógép magyar megfelelője? Ránk férne.”
A vereség utáni órákban a Bálnánál el sem tudták elképzelni azt az országot, amit már nem a Fidesz kormányoz.
A miniszterelnök húsvéti szereplései világosan megmutatták: nincs erősebb sztorijuk, mint Magyar Péternek. Éveken át uralták az emberek gondolatait, aztán éppen a sorsdöntő választás előtt fordult másfelé az emberek figyelme.
Ez nem fair, mert sokkal jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt – mondta a miniszterelnök, amikor a Mandiner műsorában a győri szereplés után készült mémekről kérdezték.
Lentulai Majka felelősségét firtatta a mocskosfideszezés miatt, az ózdi rapper pedig arról beszélt, Lentulaiék félhetnek, ha a teljesítményük alapján kapnak fizetést a rendszer bukása esetén.
Az énekesnő a Hotel Lentulaiban beszélt arról, hogy ő egész egyszerűen alkalmatlan a drogozásra, ezért a zeneiparból is kiesett. Nehezményezte, hogy csak akkor hívnák fesztiválokra, ha már kiderült: vesznek rá jegyet.
Hogy mégis ki lapátol a megállóban?