Kettő az egyben: Apám lánya premier előtti vetítés és élő Tyúkól podcast

szolgálati közlemény

Podhradská Lea első egész estés filmje egy rendkívül személyes történetet dolgoz fel. Nyolc éves volt, amikor nővére, Deni nyomtalanul eltűnt. Senki nem kereste – egészen addig, amíg 27 évvel később egy levél meg nem érkezett tőle. A levél azonban nem hozott megnyugvást: a család kidobta, a címével együtt. Lea ekkor döntött úgy, hogy kamerát ragad, és elindul, hogy megtalálja nővérét – és közben önmagát is.

Az Apám lánya egyszerre nyomozás és lélektani utazás, amelyben a rendező múlt és jelen, valóság és emlékezés között navigál. A film családi archívumokon, önreflektív narráción és játékos animációs elemekkel kevert fantáziarészleteken keresztül bontja ki a hallgatásból szőtt történetet.

A dokumentumfilm december 4-től látható lesz a mozikban is, de mi most egy alkalommal levetítjük - és beszélgetünk is róla.

Ráadásul élőben!

A Tyúkól podcast két műsorvezetője, Diószegi-Horváth Nóra és Kun Zsuzsi meghívott vendégeikkel, Les Krisztinával (PATENT Jogvédő Egyesület) és Kiss Katával (21 Kutatóközpont) többek közt arról beszélgetnek majd:

  • Hogyan él meg egy család egy ilyen traumát?
  • Miért dönt a hallgatás mellett?
  • Milyen előítéletek határozzák meg a társadalom gondolkodását, ha a nők elleni erőszak szóba kerül?
  • Másként gondolkodnak erről a nők és a férfiak?
  • Kinek a feladata lenne, hogy ezeket a negatív előítéleteket megváltoztassa? Mire lenne ehhez szükség?

Jegyek: A Tixa-oldalunkon elérhetőek, korlátozott számban.

Időpont: November 26. (szerda)

Helyszín: Milestone Intézet (Budapest, Wesselényi utca 17, 1077)

Program:

  • 19:00 - 20:30: vetítés: Apám lánya
  • 20:30 - 21:30: Tyúkól, élő podcastfelvéte

FIGYELEM!

Szpojleres írásunk az Apám lánya című dokumentumfilmről.

A Tyúkól-beszélgetésről készült felvételt természetesen utólag is meg lehet majd hallgatni podcast-felületeinken

Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

Akkora politikai földrengés van, hogy a fideszesek elkezdtek kitárulkozni

Magyarországról vesz példát a világ a rendszerváltás után, sokat látott nemzetközi tudósítók csodálkoznak rá arra, ami nálunk zajlik. A Fidesz közben azzal szembesül: hiába a totális kampány, a táboruk magján kívül alig tudtak bárkit megszólítani. Itt a Közért új epizódja.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video

Gulyás: „Sajnos Hann Endrének meg a feleségemnek volt igaza”

A Karmelitában még vakarták a fejüket a vasárnapi eredmény miatt, miközben Magyar Péter a szomszédban már a köztársasági elnökkel tárgyalt.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Magyarország lerázta magáról az Orbán-rendszert

Csúcspontjára ért egy óriási politikai történet: a Fidesz sötét pártállami eszközökkel sem tudta megakadályozni, hogy a magyar választók lesöpörjék azt a rendszert, ami zsákutcába juttatta az országot. A Tisza minden korábbinál erősebb felhatalmazást kapott.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Kristóf Balázs
video

Magyar Péter a 444-nek: Orbán Viktor nem lehet már miniszterelnök, rá is vonatkozni fog az alaptörvény

A Tisza módosítani fogja az alaptörvényt, ez alapján csak két ciklusig lehet valaki miniszterelnök. Magyar Péter elmondta, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

Kaufmann Balázs, Botos Tamás
video

„A legszomorúbb országból a legvidámabbak lettünk”

Ott voltunk a történelmi pillanatban Magyar Péterék eredményváróján, miután elsöprő tiszás győzelemmel ért véget Orbán Viktor 16 éve tartó miniszterelnöksége. Volt, aki elsírta magát, mások pezsgőt bontottak, végül hatalmas népünnepély kezdődött.

Bokros Dorka, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Kristóf Balázs
video