szolgálati közlemény

Bemutatkozom, augusztustól én vagyok a 444 új főszerkesztője

Kívülről jövök, de nem kívülállóként, és nem újraírni, hanem megerősíteni jöttem a 444-et. Augusztustól veszem át az irányítást, UP pedig nem megy sehova. Arról írok, mit hozok magammal és hogy hiába változik minden, a jó újságírás feladata ugyanaz.

Munk Veronika
szolgálati közlemény

Ezt még megírom, aztán maradok*

Munk Vera lesz a 444 új főszerkesztője. Én meg – érdemeim maradéktalan elismerése mellett – más, fontos beosztásba helyezem magam. Továbbra is kulcsszerepet kívánok játszani saját szakmai fejlődésemben.

Uj Péter
szolgálati közlemény

Itt a 444 kalendáriuma: súlyos ügyek és nagy pillanatok december minden napjára

A 444 idén is a legfontosabb ügyekben jelentkezett meghatározó cikkekkel és videókkal, több anyagunk pedig konkrét következményekkel is járt. Az év végéig minden nap bemutatjuk, mi az a munka, amit előfizetőinknek köszönhetően el tudunk végezni.

444.hu
444
Videó

Kettő az egyben: Apám lánya premier előtti vetítés és élő Tyúkól podcast

A 444 következő élő rendezvényén a Tyúkól podcast műsorvezetőivel megnézzük Podhradská Lea első egész estés dokumentumfilmjét, az Apám lányát, majd meghívott szakértőinkkel beszélgetünk a filmben felvetett kérdésekről.

444.hu
szolgálati közlemény

Élő műsorunk ezúttal kedd reggel jelentkezik

Helyzet: van! kedd reggel.

444.hu
444

Amikor hibázunk, azt magunktól tesszük

Komolyabb vihart kavart a hegyvidéki ügyekről szóló cikkünk. Úgy érezzük, érdemes beszélnünk erről olvasóinknak, olyan formában, ahogy nem szoktunk.

444.hu
szolgálati közlemény

Sötét lett a 444 – megérkezett a sötét mód a böngészőkbe is!

Megérkezett a sötét mód a 444-re! Az app után most már a böngésződben is kímélheted a szemedet a világos háttértől, és élvezheted a kényelmesebb olvasást.

444.hu
szolgálati közlemény

Technikai hibák miatt máshogy érdemes ma olvasni a 444-et

Reggel óta akadozik a címlapunk, de minden fontos hírt így is meg lehet találni nálunk.

Horváth Bence
szolgálati közlemény
Podcast

Kedd van, mától mindenkinek elérhető a Borízű #113: Miniszterelnökre fogadsz vagy pankrációra?

Lassan már kamustartupjaink sincsenek, csak akkugyári vendégmunkások leszünk a saját hazánkban. Hende Csaba a diplomácia bravúrsorozata helyreállítja Magyarország becsületét Északon. Orbán Viktor idegen érdekek mentén nem fogy le. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.

Uj Péter, Winkler Róbert, Bede Márton
podcast

Kezdődik a kormányinfó

Király András
belföld

Új fejléc, új menü, új élet

A többi marad.

444.hu
szolgálati közlemény

Minden, amit a 444-ről tudni kell

Fizetős lesz a 444? Miért nincs több videó? Kinek írjak, ha elütést látok egy cikkben? Elfogad a 444 állami hirdetést? Most végre minden kiderül legújabb és legrégebbi olvasóink számára egyaránt.

444.hu
szolgálati közlemény

A testünk abból van, amit megeszünk, a tudatunk meg abból, amilyen információkhoz jutunk

Mi szeretnénk minél több embert minél jobb minőségű információval kiszolgálni, ehhez viszont pénzre van szükségünk.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Szolgálati közlemény

Herczeg Márk
szolgálati közlemény

Egy év alatt 41 millió forinttal támogattátok a 444-et

Egy éve indult a 444 támogatási programja, és már akkor megígértük, időnként beszámolunk róla, hogy állunk.

444.hu
444