Egy hónap késéssel ébredezik Beneš-ügyben a Fidesz

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Több hetes hallgatás után, miután Magyar Péter kommunikációsan teljesen átvette a témát, és a kormány helyett már ő fordul ellenzékből a szlovák elnökhöz és miniszterelnökhöz, a Fidesz a jelek szerint megpróbál aktivitást mutatni a Beneš-dekrétumok ügyében. Bár idáig alig szólaltak meg annak kapcsán, hogy Szlovákiában egy december közepén elfogadott törvény féléves börtönbüntetéssel fenyegeti azokat, akik kétségbe vonják a felvidéki magyarokat kollektív bűnösként megbélyegző 1945-ös dekrétumokat, a magyar kormánypárt egy hónap késéssel elkezdett ébredezni.

Ennek volt nyoma a csütörtöki kormányinfón is: a Beneš-dekrétumok ügye árt a magyar-szlovák kapcsolatoknak, a nemzetiségeket meg kell becsülni, válaszolta Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy a téma mennyire tépázhatja meg a jószomszédi viszonyt. Gulyás állítása szerint a kormány már tárgyalt a Beneš-dekrétumok ügyéről, és jogi segítséget nyújt mindenkinek, akit emiatt negatív megkülönböztetés ér.

Mint azzal korábban többször is foglalkoztunk, a Beneš-dekrétumok nem csak történelmi dokumentumok, és nem csak a szimbolikus politizálásban van jelentőségük. Rájuk hivatkozva még ma is születnek Szlovákiában ítéletek, és az alapján vesznek el ezekben a hónapokban is magántulajdonban lévő földeket, hogy valakinek a nagyapja vagy a dédapja 1945-ban magyar volt.

Kitelepített magyarok úton Csehszlovákiából. Útban voltak.
Fotó: Fortepan / Csorba Dániel

Mint arról podcastunkban szlovákiai magyar szakértők és aktivisták részletesebben is beszéltek, erre az áldatlan helyzetre a szlovákiai magyarok mellett az ellenzéki Progresszív Szlovákia is felhívta a figyelmet, azt kezdeményezve, hogy ne hozzanak új ítéleteket a Beneš-dekrétumokra hivatkozva. Az Orbán Viktor egyik legközelebbi szövetségesének számító Fico-kormány azonban ehelyett már a Beneš-dekrétumok vitatását is kriminalizálta: a decemberben elfogadott „némasági törvény” alapján hat hónapra lecsukhatják azt, aki kétségbe vonja a Beneš-dekrétumokot - bármit is jelentsen jogi értelemben a kétségbevonás.

Emiatt három szlovákiai magyar saját maga ellen tett feljelentést, hogy kiprovokálja a hatósági választ, a kapcsolódó petíciót pedig már több mint ötezren írták alá. A magyar kormány ugyanakkor idáig alig szólalt meg a témában, Orbán Viktor azt mondta, még tanulmányozzák a szlovák jogszabályt.

A magát feljelentő Orosz Örs, Fiala-Butora János és Stubendek Attila a rendőrségi látogatásuk után.
Fotó: Orosz Örs Facebook

Mivel más esetekben egy svéd tévériport nekik nem tetsző hangneme miatt is behívatják a nagykövetet, ez elég látványosan állt szemben a kormány szavakban sokat hangoztatott szuverenista alapállásával, és a szélsőjobbos román George Simion támogatása után már másodszor tűnt úgy, hogy a magyar politikának fontosabbak a magyarellenes lépésektől sem idegenkedő szövetségesei, mint a határon túli magyarok.

Gulyás Gergely mostani kijelentése alapján úgy tűnik, hogy a magyar kormány is kármentésbe kezdett. „Tettekre van szükség, a kollektív bűnösség elfogadhatatlan” - mondta a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hozzátéve, hogy Orbán Viktor és Robert Fico már a legutóbbi uniós csúcson is beszéltek a kérdésről.

Ezzel lényegében egy időben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesként arról posztolt, hogy Gubík Lászlóval, a szlovákiai magyar párt, a Magyar Szövetség elnökével egyeztetett: bejegyzése szerint „az elfogadhatatlan Beneš-dekrétumokról, a felvidéki magyarok sokféle támogatásáról és szlovákiai belpolitikai helyzetről”.

„Mindig is következetesen szemben álltunk és – mind magyar mind egyetemes emberi jogi szempontból – elutasítottuk a Beneš-dekrétumokat és ezt minden alkalommal szóvá tettük és képviseltük!”

- írta ki Semjén.

Semjén Zsolt Gubík Lászlóval, a Magyar Szövetség elnökével.
Fotó: Facebook / Semjén Zsolt

Korábban az Orbán Viktor tanácsadójaként dolgozó Szili Katalin írt nyílt levelet Ursula von der Leyennek Beneš-ügyben. Míg Magyar Péter megkeresésére Robert Fico annyit válaszolt, hogy nem akar részt venni a magyar belpolitikai kampányban, Pellegrini köztársasági elnök pedig azt kérte számon a Tisza elnökén, hogy miért használja a szerinte a szlovákokat sértő Felvidék kifejezést (ennek valódi jelentéséről Kollai István írását érdemes olvasni), Szili Katalin kezdeményezéséről a szlovák miniszterelnök diplomatikusan azt mondta, hogy „abszolút tiszteletben tartom, hogy Orbán Viktor kormánya az Európai Bizottsághoz fordult”.

A szlovák kormány most éppen úgy próbál tenni, mintha nem az aktuális bírósági ítéletek és a saját decemberi némasági törvényük miatt lenne újra ügy a Beneš-dekrétumokból, hanem az a szlovák ellenzék fondorlata lenne: Fico azt hangoztatja, hogy a Progresszív Szlovákia ezzel próbálja megtolni a Tisza kampányát. Ebben nekik és a magyar kormánynak is az lenne a legkényelmesebb, ha a Fidesznek nem kellene megszólalnia a témában - egy hónap után azonban ezen a jelek szerint végül kénytelenek változtatni.

Kapcsolódó cikkek

Magyar Péter levelet írt Robert Ficónak: „Magyarország büszke népe nevében fordulunk Önhöz”

Kihagyta Orbán Viktor aláírásának a helyét az övé mellett.

Gazda Albert
külföld

A szlovák elnök aláírta a magyarok véleményszabadságát korlátozó törvényt

A magyar kormány meg sem próbálta ezt megakadályozni. A Magyar Szövetség polgári engedetlenségbe kezd.

Urfi Péter
külföld

„Kihívható vagyok” – mondta Gulyás arról, hogy vitázna-e Magyar Péterrel

Nem helyes, ha pártszimpatizáns bírák ítélkeznek, hangzott el a kormányinfón arra a kérdésre, hogy a Fidesz az első fokú bírósági ítélet ellenére is azt állítja-e, hogy az Indexen közölt adóemelési dokumentum a Tiszától származik. A szuverenitásvédelem minden pénzt megér.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Feljelentettük magunkat, a többiek addig biztonságban vannak

Szlovákiában börtön jár annak, aki megkérdőjelezi a magyarok kollektív bűnösségét, egész Európában példátlan Ficóék törvénye. Kisebbségben két „patrióta” között: Orosz Örs és Fiala-Butora János a Beneš-dekrétumokról és az Orbán-kormány hallgatásáról.

Kolozsi Ádám
külföld

Petíció indult a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését büntető törvénymódosítás eltörléséért, a kezdeményezők feljelentették magukat a rendőrségen

A kezdeményezők bocsánatkérést várnak a szlovák parlamenttől, de céljuk nem a konfrontáció, hanem annak jelzése, hogy a jogszabály súlyos hatással van a szólásszabadságra és a közéleti párbeszédre.

Bábel Vilmos
külföld

Robert Fico nem akar beszállni a magyar kampányba, Magyar megüzente neki, miről tárgyalnak először, ha miniszterelnök lesz

A szlovák miniszterelnök szerint a Beneš-dekrétumok eltörölhetetlenek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A szlovák elnök szerint sértő, hogy Magyar Péter a nyílt levelében Felvidéknek nevezi Szlovákiát

Peter Pellegrini Magyar Ficónak címzett nyílt levelén háborodott fel. Orbán Viktor egyébként rendszeres Felvidékként hivatkozik Szlovákiára.

Inkei Bence
külföld

Miért zavarja a szlovákokat a Felvidék kifejezés?

Mert az iskolában azt tanulják, ez a dualizmus-kori magyarosító politika jelszava volt. Van benne némi igazság, de amit a szlovákok helyette csinálnak – hogy a térséget már a középkori témák kapcsán is Szlovákiának hívják – sokkal több sebből vérzik és magyar részről joggal lehet sérelmezni, mint a történelem „elszlovákosítását”. A történészek egy része a „Felföld” kifejezést javasolja a vita lezárására.

Kollai István
vélemény