A Fidesz az elmúlt másfél évtizedben egy dolgot biztosan tökélyre fejlesztett: a nyilvánosság fórumainak megszerzését és központosítását. A kormánypárt kommunikációját ezért is írják le gyakran gépezetként: valahol elindítanak egy folyamatot, amely aztán végigfut az egész rendszeren, a legkisebb szereplőtől a legnagyobbig.
Ez a gép máig olajozottan működik: a március 15-i, szó szerint hamis zászlós művelet felerősítésében is mindenki a helyén volt.
Vasárnap délután a választások előtti utolsó nagy erődemonstráción különösen feszes volt a tempó. Míg a tervezett provokáció 15:20 körül zajlott a Deák téren, amit egy közeli ház erkélyéről koordináltak-rögzítettek, az első beszámoló 36 perccel később már meg is jelent a közösségi médiában. Majd gyors egymásutánjában követte a többi.
Ahogy kiderítettük, az akciót a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség emberei irányították a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám alatti penthouse erkélyéről.
A fotó mégis egy megafonosnál kötött ki a leggyorsabban: elemzésünk szerint Trombitás Kristóf mindenkit megelőzve már 15:56-kor kirakta a képet (egyszerre a Facebookra és az X-re), ezzel a felütéssel:
„nahát, micsoda meglepő húzás a Tisza rendezvényén".
A többiekre se kellett sokat várni:
A terjesztésbe becsatlakozott a közmédia (Kossuth Rádió, M1, Híradó.hu), a szélsőjobboldali Vadhajtások blog, a kormánysajtó színe-java a Borstól az Origóig és még sokan mások.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
választás 2026
Média
propaganda
március 15
megafon
Tisza Párt
trombitás kristóf
kampány
választás 2026
ukrán zászló
Egy szemtanú videón is rögzítette a cselekményt: páran befutottak a tömegbe, előrángatták a kék-sárga molinót, majd a tiszásokkal való szóváltás után távoztak.
Ez a Fideszhez köthető, trollfarmot működtető, DPK-t szervező cég. Miközben a téren egy olyan biztonsági őrrel voltak telefonos kapcsolatban, aki korábban Orbán Viktort is védte.
Két fiatalkorút beazonosítottunk azok közül, akik a Nemzeti Meneten ukrán zászlót feszítettek ki. Kiderítettük, hogy előtte ők lógattak le Tisza-ellenes molinókat egy Bajcsy-Zsilinszky úti ház erkélyéről is. A végén aztán egyikük saját magát buktatta le egy fotóval.
Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnek hívják, ez az a cég, amely a Digitális Polgári Köröket is szervezi. Több mint száz ember dolgozik a Kassák Lajos utcai irodájukban, a „legbelső kör feladata" pedig, hogy a Facebookon úgy tűnjön, tömegek állnak a Fidesz mögött.