Az iráni külügyminisztérium szóvivője szerint az Egyesült Államokkal kötendő megállapodásról szóló hírek egyelőre spekulatívak, és semmit sem véglegesítettek – írja a BBC.
Eszmail Baghai azt is jelezte, hogy bár a szöveg nagy részét már lezárták, Washington újabb és túlzó követelésekkel állt elő, Teherán pedig nem hajlandó átlépni a saját vörös vonalait.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön azt állította, hogy közel van egy előzetes megállapodás az Iránnal vívott háború lezárásáról, ezért lefújta az ország elleni amerikai csapásokat. Az Ovális Irodában újságíróknak azt mondta, „nagyszerű megállapodást” kötöttek Iránnal, és szerinte a dokumentumok már majdnem végleges állapotban vannak.
Trump szerint a készülő megállapodás lényege az lenne, hogy Irán soha ne juthasson atomfegyverhez. Azt mondta, az aláírásra akár Európában is sor kerülhet, és a Hormuzi-szoros a dokumentum aláírása után azonnal újra megnyílna. A bejelentés hatására a Brent típusú kőolaj ára jelentősen, hordónként körülbelül 89 dollárra esett.
Az amerikai elnök közölte, hogy beszélt a térség vezetőivel, köztük az öböl menti szövetségesekkel és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is, majd hozzátette:
„Az egész Közel-Kelet nagyon boldog.”
Izrael megerősítette, hogy Trump és Benjamin Netanjahu beszélt egymással, de hangsúlyozta, hogy Izrael nem részese a megállapodásnak. Netanjahu ugyanakkor támogatását fejezte ki egy olyan végleges megállapodás iránt, amely előírná a dúsított urán eltávolítását, az iráni dúsítási infrastruktúra felszámolását, a rakétagyártás korlátozását és Teherán térségbeli szövetségeseinek támogatásának megszüntetését.
Trump korábban is többször beszélt arról, hogy közel van a megállapodás Iránnal, de formális egyezség eddig nem született. A mostani bejelentés bizonytalanságát növeli, hogy néhány órával korábban még kemény katonai fellépéssel fenyegette Iránt, azt mondta, hogy az Egyesült Államok „nagyon keményen” le fog sújtani az országra, és kilátásba helyezte a Kharg-sziget, valamint más olajipari infrastruktúrák elfoglalását is. Irán erre súlyosabb megtorlást ígért, és figyelmeztetett: az olaj- és gázexport vagy mindenki számára elérhető lesz, vagy senki számára sem.
A feszültséget tovább növelték az elmúlt napok kölcsönös csapásai. Az Egyesült Államok dél-iráni katonai és radarállásokat támadott, Irán pedig amerikai bázisokat vett célba Bahreinben, Kuvaitban és Jordániában. India is tiltakozott, miután három indiai tengerész meghalt egy amerikai csapásban az Ománi-öbölben.
A poszt utolsó mondatában az amerikai elnök azt ígéri, hogy hamarosan a békeszerződés aláírásának helyét és idejét is közölni fogják.
Az Ománi-öbölben lőttek meg egy olajszállító hajót.