Miközben Magyar Péter Tisztítótűz-hadműveletet hirdetett, Ruff Bálint pedig igyekszik politikai átvilágítással szűrni az embereket, már a harmadik olyan kinevezésnél (vagy nem leváltásnál) tart a Tisza-kormány, amelyet minimum furcsának tartanak olyanok, akik ezekkel a régi-új főnökökkel dolgoztak.
A legfrissebb ilyen minibalhét a NAV új elnökének, Tamásné Czinege Csillának a kinevezése okozta. Horváth András, a „zöld dossziés" NAV-os posztolt róla felháborodottan a Facebookra. Csak emlékeztetőül: Horváthról 2013-ban azt írtuk, hogy „14 évig dolgozott az adóhivatalnál, és hatalmas csalásokat látott. Szólt a főnökeinek, szólt politikusoknak, szólt mindenkinek, de nem történt semmi. Idén ősszel otthagyta a munkahelyét, feljelentést tett az ügyészségen három leállított vizsgálat miatt, és nyilvánosság elé állt.” Ezek után ellene indult eljárás, amit aztán megszüntettek.
Szóval ő írta az új NAV-elnökről, hogy „amikor 2013 novemberében a nyilvánosság elé léptem a NAV-on belüli korrupciós és ÁFA-csalási ügyekkel (melyek feltárásán évek óta dolgoztam), régióvezetőként Tamásné volt az, aki lefolytatta azt a hétvégi (!) vizsgálatot, amelyben minden vádpont alól »tisztázták« magukat.” Erről a bizonyos hétvégi vizsgálatról itt olvashatják akkori cikkünket.
Azt is írja most Horváth, hogy Tamásné vezényletével eszkábálták össze az ellene indított eljárást, a „koncepciós jellegű feljelentést (büntetőjogi tényállást), amelyben adatsértéssel vádoltak.”
„Tisztítótüzet ígérgettek, de amivel most a NAV-nál próbálkoztok, az puszta átmentése a NER-es ántivilágnak”
- áll Horváth bejegyzésében.
Horváth posztján cikkünk írásakor több mint ezer lájk és több mint ezer megosztás van, Hadházy Ákos is beszállt a témába, azt állítván a posztjában, hogy Tamásné miatt „több, nagyon komoly, nagyon elkeseredett ember” kereste őt meg.
Ennél jóval nagyobb körben váltott ki felháborodást, vagy legalábbis több jutott ki a nyilvánosságba Nemcsok Dénes ügyében. Ő a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium államtitkára lett, és megkapta ezzel együtt az EU-s forrásokat kezelő Nemzeti Fejlesztési Központ (NFK) felügyeletét. A Fidesz-kormányok alatt is hasonló posztokon dolgozott (itt elérhető az önéletrajza pdf-ben), ő vezette az uniós programok hatékony és szabályos megvalósításáért felelős Irányító Hatóságot akkoriban, amikor olyan, sokat bírált történetek voltak, mint a Tiborcz-féle Elios-botrány vagy Mészáros Lőrinc EU-pénzes nagyberuházásai. Nemcsak emiatt támadják, hanem amiatt is, hogy állítólag toxikus főnök. Mostani kinevezése után az NFK dolgozói petíciót indítottak a menesztéséért, ezt a kétezer munkatárs közül több mint 1600-an írták alá.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Az ügyészség szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el.
Az egyik szakszervezet ellenezte, hogy a BvOP korábbi parancsnoka legyen a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány.
A miniszterelnök szerint Nemcsok Dénes ügye „egy vihar egy kanál vízben”, amit az újságírók csinálnak.
„A múlt büszkesége, a jelen szégyene”: évek óta kész tervek vannak, az állam mégsem indítja el a felújítást, aminek a költsége közben a sokszorosára nőtt. A dolgozók az épület előtt demonstrálták, hogy nem lehet tovább várni.
„A laptop, amit adtak, egy lassú szar”, több minisztérium még kong az ürességtől, de a Tisza-frakció kezd beleszokni a parlamenti munkába. Zajlanak a politikai átvilágítások, az államigazgatás felé még mindig érthetően nagy a bizalmatlanság, alig két hónappal ezelőtt ugyanis a Fidesz a teljes apparátust felhasználva, személyükben gyalázta azokat, akik most vezetőkké váltak.
Perelni kellett az 1200 oldalas dokumentumért. A NAV szerint ők minden jól csináltak, Horváth mindent rosszul.