Sándor-palota: A köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét

belföld

„A köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét. A legfőbb ügyész személyére megtette javaslatát, arról dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége” – írta kurta válaszában a Sándor-palota, amikor arról kérdeztük a köztársasági elnök hivatalát, mi Baka András reakciója arra, hogy Magyar Péter és Bujdosó Andrea tiszás frakcióvezető bejelentették, a frakció nem támogatja Szathmáry Zoltán legfőbb ügyészi jelölését.

Kíváncsiak voltunk, hogy Baka tervez-e új jelöltet állítani – ahogy arra Magyar és Bujdosó kérte –, és arra is, hogy a jövőben tervez-e egyeztetni a parlamenti pártokkal a jelöltről. Ennek kapcsán annyit válaszoltak: „Az államfő hivatalos döntéseiről a Sándor-palota a korábbiaknak megfelelően, kellő időben tájékoztatja a közvéleményt.”

Fotó: Németh Dániel/444

Baka András köztársasági elnök hétfőn Szathmáry Zoltánt javasolta legfőbb ügyésznek. Szathmáry korábban a Legfőbb Ügyészség informatikai főosztályánál dolgozott főosztályvezető ügyészként, ebben a cikkben hosszabban írtunk róla.

Magyar hétfőn nem reagált egyből, később sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a frakció nem hozott végleges döntést, de a hozzájuk eljutott információk alapján nem biztos, hogy a Tisza akár feles támogatással is be tudna állni Szathmáry mögé. Este Bujdosó arról beszélt, hogy a Tisza-frakció még nem tudott részletesen tárgyalni a jelölésről.

Baka András hétfőn napirend előtt arról beszélt a parlamentben, hogy szakmailag hiteles és független ügyészségre van szükség, ma azonban nincs meg a bizalom az intézmény felé. Azt mondta, az intézmény egyes tagjainak vélt vagy valós politikai kötődése kétségeket ébresztett, sokaknak az volt az érzése, hogy bizonyos szint fölött megakadt az igazságszolgáltatás. Ez az államfő szerint az egész szervezetre, több ezer ügyészre, ügyészségi dolgozóra is kisugárzott. Azt is mondta, hogy sokakkal beszélgetett, és semmi sincs úgy, ahogy kívülről látszik, vagy ahogy a médiában megjelenik. „Eszközökben nem válogató, felelősséget másra hárító menekülés zajlik, amiről a külvilág nem tud” – mondta.

Az előző legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint megbízatása a júliusi lemondása után augusztusban szűnt meg. Akkor azt írta, szerinte „rendkívül rossz üzenete van annak is, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak”, és úgy látja, mindez „azzal a következménnyel jár, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól: ha tevékenységével nem felel meg a politikusi elvárásoknak, számolnia kell az eltávolításával”.

Nagy Gábor Bálint korábban, még májusban azt mondta, nem készül lemondani, noha Magyar Péter miniszterelnök neki is május 31-éig adott határidőt, hogy önként távozzon a hivatalából. Akkor úgy fogalmazott, szeretné folytatni a szakmai munkát, és elmondta, hogy neki „soha semmi köze nem volt a politikához”.

Frissítés: A Tisza frakciója arra kéri Baka Andrást, állítson új jelöltet, hogy az országnak mielőbb legyen új legfőbb ügyésze.

Kapcsolódó cikkek

Magyar: Szokatlannak tűnhet, hogy egy köztársasági elnök önálló szereplő, és nem a kormányzati hatalom bábja

A Tisza frakciója arra kéri Baka Andrást, állítson új jelöltet, hogy az országnak mielőbb legyen új legfőbb ügyésze.

Bódog Bálint
belföld

Nem tervez lemondani a legfőbb ügyész

Támogatja az Európai Ügyészséghez való csatlakozást és a Vagyonvisszaszerzési Hivatal felállítását.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

Baka András megtette az Országgyűlés felé javaslatát.

Mészáros Juli
belföld

Magyar Péter: Nem látjuk esélyét, hogy a Tisza-frakció meg fogja választani a legfőbbügyész-jelöltet

Ez a frakció előzetes véleménye, a végleges döntésre még várni kell, de Magyar nem látja biztosítottnak a feles többséget sem.

Windisch Judit
POLITIKA

Bujdosó Andrea: Még nem volt alkalmunk részletesen beszélni a legfőbb ügyész jelöléséről

A Tisza frakcióvezetője szerint jövő hétfőn dönt a frakció Szathmáry Zoltán jelöléséről.

Inkei Bence
belföld

Lemondott a legfőbb ügyész

Nagy Gábor Bálint megbízatása 2026. augusztus 25-ével szűnik meg. Magyar Péter miniszterelnök ezzel a kérdéssel reagált: „Uraim, ki lesz a következő?”

Mészáros Juli
belföld

Tudjon meg mindent a legfőbbügyész-jelöltről!

Szathmáry Zoltán több mint 15 éve dolgozik az ügyészi szervezetben, a szado-mazochista aktusok büntetőjogi vonatkozásairól is publikált.

Molnár Kristóf
jog

Baka az ügyészség helyzetéről: „Eszközökben nem válogató, felelősséget másra hárító menekülés zajlik, amiről a külvilág nem tud”

A köztársasági elnök csak tiszás politikusok előtt beszélt az ügyészség helyzetéről, és annak a hátteréről, miért esett a választása Szathmáry Zoltánra, akinek a nevét nem ejtette ki.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA