Akár már jövő hét hétfőn felfüggeszthetik Hankó Balázs, Seszták Miklós, Gurzó Mária és Magyar Péter mentelmi jogát. (Sesztákét korrupciós ügyben – ahogy Hankóét is –, Magyarét egy buliban elvett telefon miatt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a tiszás Gurzó Mária - aki nem Fásy Ádám előzetesben lévő felesége - mentelmi jogát miért kérték ki.)
Az Országgyűlés emellett ezen a napon fog szavazni majd a köztársasági elnök legfőbbügyész-jelöltjéről is.
Baka András köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt jelölte a legfőbb ügyészi posztra, ám a Tisza Párt elutasító álláspontja miatt nagyon úgy néz ki, hogy őt valószínűleg nem fogják megszavazni. A háttérben többek között az állhat, hogy Szathmáry Zoltán testvére az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főosztályvezetőjeként érintett az ún. aranykonvoj-ügyben, és emiatt a múlt héten meg is gyanúsíthatták közokirat-hamisítással. Az idő azonban fogy, és ahogy kedden a 444 is megírta, a Legfőbb Ügyészség vezető nélkül maradhat, ha záros határidőn belül nem sikerül megválasztani az új elnököt.
Magyar Péter közben szerdán arról posztolt, hogy kezdeményezi a mentelmi jog eltörlését a közvádas bűncselekmények esetén. A miniszterelnök egy nappal azután posztolt erről, hogy ugyanazon a napon kérték ki a telefonos ügyben az ő mentelmi jogát, mint Hankó Balázs és Seszták Miklós volt miniszterekét.
A Tisza frakciója arra kéri Baka Andrást, állítson új jelöltet, hogy az országnak mielőbb legyen új legfőbb ügyésze.
Egy nappal azután, hogy az ügyészség kikérte Hankó és Seszták exminiszterek mentelmi jogát tízmilliárdos gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt, illetve az ő mentelmi jogát a Dunába dobott telefon ügyében.
De sikerült? Most éppen milliárdos korrupció miatt kérték ki a mentelmi jogát. De 2010 óta volt jó pár olyan ügye a KDNP-s politikusnak, amitől felszaladhat az ember szemöldöke.
Két volt miniszter a Legfőbb Ügyészség célkeresztjében: az eddigi legnagyobb vadakra megy rá a hatóság.
Tabula rasát, felelősségre vonást ígér Magyar, aki arra kérte az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel az ő mentelmi jogát is. A rendőri vezetők ellen is feljelentést tesz.
Se elnök, se helyettesek: ki fog így eljárni, ha újabb képviselők mentelmi jogát kellene kikérni?
A békési tiszás képviselő fontosnak tartott „mindenkit megnyugtatni”, hogy nem ő Fásy Ádám felesége.