Ómolnár Miklósra vallott a gyanúsítotti kihallgatásán a Ripost volt munkatársa Mártha Imre megfigyelési ügyében

POLITIKA
Mártha Imre még az Invitel operatív főigazgatójaként tart előadást a siófoki Media Hungary konferencián 2013. május 14-én.
Fotó: Nagy Lajos/MTI/MTVA

Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója májusban tett feljelentést a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatója, Ómolnár Miklós és – a kérdéses időszakban éppen tájékoztatásért felelős miniszteri biztos – Farkas Örs ellen, miután állítása szerint rájött, hogy Ómolnár „politikai akciócsoportjának” célpontja volt. Állítása szerint az volt az érintettek célja, hogy emberileg bemocskolják és ellehetetlenítsék.

A 24 úgy tudja, gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök Forgács Ágnest, a Ripost korábbi munkatársát, mert titokban megfigyelte és fotózta Márthát. Mártha Imre az Átlátszón megjelent, Forgáccsal készített interjú alapján tett feljelentést. A Ripost volt munkatársa abban azt mondta, az ún. „politikai akciócsoport” tagjaként a feladatokat nem szerkesztőségi szinten választották meg, hanem aktákban kapták, és előfordult az is, hogy Ómolnár kukásnak adta ki magát, és eltorzított hangon, kitakart arccal nyilatkozott, hogy rossz színben tüntessék fel a Budapesti Közműveket.

Ómolnár Miklós érkezik Kötcsére 2023 őszén
Fotó: Németh Dániel/444

Forgács azt mondta, Mártháról sokoldalas anyagot kaptak, benne a zárt Instagram-profiljáról lementett képekkel és egyéb személyes adatokkal. Bár Forgács szerint Ómolnártól kapták ezeket, azokat nem a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatója állította össze, hanem Farkas Örs, a polgári titkosszolgálatokat is felügyelő Rogán Antal miniszteri biztosa küldte el neki. Majd miután a saját módszereikkel azonosították Mártha tartózkodási helyét, letáboroztak egy erdős területen, hogy onnan fotózzák, mert ráláttak a kapujára és az utcára.

Mártha azt mondta, így jött rá arra, hogy a célpontja lett egy rágalomhadjáratnak. Szerinte az interjúban említett erdős terület a köztársasági elnöki rezidencia kertje volt, tehát Áder János akkori államfőnek is tudomása lehetett a dologról, bár a volt elnök a 24 megkeresésére „marhaságnak” nevezte a feltételezést.

Farkas Örs tagadta a vádakat, a 24-nek azt mondta, 2022 előtt az volt a feladata, hogy kapcsolatot tartson a sajtóval, beleértve újságírókat és szerkesztőségek vezetőit, így természetes, hogy levelezett is velük, de abszurdumnak nevezte, hogy aktákat állított volna össze bárkiről is.

A 24 most azt írja, a rendőrök gyanúsítottként eddig csak Forgácsot hallgatták ki, ő pedig elismerte, hogy követte és fotózta Márthát. Azt mondta, a főszerkesztője, Ómolnár Miklós utasította erre, és mivel sztárokról is lehet paparazzofotókat csinálni, úgy gondolta, ezúttal is szabad.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a pályázat fővédnöke (j) átadja a Mediaworks Tömegmédia Divízió Aktuál Szerkesztőségének ítélt Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíjat Ómolnár Miklósnak, a Mediaworks bulvár és magazin divízió igazgatójának az Országház Főrendházi üléstermében tartott átadóünnepségen 2023. szeptember 7-én.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Ómolnár Miklós 2023-ban nívódíjat vehetett át a parlamentben, 2025 tavaszán lovagkereszttel tüntették ki, 2025 őszén pedig a Mészáros-csoport karácsonyi buliján díjazták a teljesítményét a bulvármédiában.

Ómolnár Miklós, a Mediaworks Hungary Zrt igazgatója (k), miután átvette a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat díjat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából odaítélt állami kitüntetések átadásán a Pest Vigadóban 2025. március 13-án. Mellette Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára (j) és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár (b).
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA
Kapcsolódó cikkek