Az Orbán-rendszer utolsó nagy nemzetközi botránya az „aranykonvojügy”. Orbán utasítására szinte az összes bűnüldöző szervet felhasználták az ukránellenes propaganda érdekében végrehajtott akcióhoz. Két NAV-os vezető tanúvallomása alapján rekonstruáltuk, hogyan zajlott a kapkodva összetákolt eljárás, és hogy hogyan dirigálta a lépéseket a TEK.
A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezére, akiről lesifotók jelentek meg a kormánysajtóban, a 444-nek azt mondta, utoljára az 1950-1960-as években lehetett olyat látni, mint ami vele történt a 2020-as évek Magyarországán.
Farkas Örs az átforduló választókörzetek miatt csusszant ki.
Demeter Tamás az előléptetését ünnepelte. A NAV és a politika összefonódásával kapcsolatos furcsaságoknak az „aranykonvoj” ügye ad különös aktualitást.
Bécsből a magyar-ukrán határig vitte a nagy értékű pénzszállítmányokat a cég a hatóságok tudtával és közreműködésével. A pénzmozgás rendszeres volt, a múlt heti tétel lett gyanús a magyar hatóságoknak.
A javaslatról szóló vitán a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkár azt mondta, csak tanúként hallgatták ki az ukránokat. Arra nem adott választ, hogy a korábbi szállítmányoknál miért nem léptek fel, és hogy miért van szüksége a NAV-nak a parlament segítségére.
Farkas Örs péntektől látja el feladatát.
A szolgálatok felügyelete a jelek szerint egyre inkább átpolitizálódik a propagandaminiszter irányítása alatt.
Farkas Örs Varga Judit megüresedett helyét foglalta el.
Farkas Örs egyszerre lehet titkosszolgálati államtitkár és fideszes parlamenti képviselő.
Több emlékezetes tévés szereplése is volt a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjeként.
Farkas Örsnek nincs tapasztalata belügyi területen, de a miniszternek fontosabb, hogy olyan helyettes államtitkára legyen, aki minden körülmények között lojális marad.
Varga Judit: „Valóság. What else Mr. Clooney?”
Már a Vészhelyzetben is gyanús volt.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője állítja, hogy amikor pont nem fényképezkedett, akkor volt rajta maszk.