Menetelés, törióra és hosszú idő után az első szabad ünnep: ilyen volt az idei október 23.

»„Megalakul egy új, nyugatos, balközép párt, a Demokratikus Koalíció, a szabadság és a szolidaritás pártja, Orbán rendszere ellen, az új köztársaságért.” Ezekkel a szavakkal zárult le Gyurcsány Ferenc és az MSZP régóta húzódó szakítási drámája, nagyjából 1500 résztvevő tapsvihara és ujjongása közepette« – írta kollégám, Plankó Gergő majdnem napra pontosan tizenöt éve a Fáy utcai sportcsarnokból, a DK születésének pillanatáról, még a régi Indexre.

Tizenöt évvel később, a NER viharos évtizede után, a DK megkopva bár, de törve nem ünnepli fennállásának évfordulóját. Hogy a párt (már rég a) dekadensebb korszakába lépett, azt jól érzékelteti a helyszín (Benczúr Hotel konferenciaterme és étkezdéje), valamint az alapszitu: már nem egy ígéretes új lét a tét, hanem a támogatottsága mélypontjára süllyedt, politikai mellékvágányra szorult törpepárt próbál „új fejezetet nyitni”. Mindeközben az egykori alapító-elnök, a márcsak íróként-közíróként tevékeny Gyurcsány Ferenc valahol az El Caminót járja, Budapesttől több ezer kilométerre. Nem is küldött mást, mint egy „szembefordulós” Facebook-posztot évfordulós beszéd vagy személyes találkozás helyett.

Borongásra azonban semmi ok: az egybegyűlteket Dobrev Klára lelkesíti. Beszédének legfontosabb üzenete, hogy a Fidesz bukása az ő győzelmük is, és ezt senkitől se hagyják elvitatni. Hosszan sorolja, hány tüntetésen koptatták az aszfaltot, miközben a résztvevőket egyenként fotózták végig, hogyan feküdtek keresztbe a kisvasút sínjein, és ha kellett, még az MTV székházába is betörtek. Mert ők nem köpönyegforgatók, ők kitartottak. Sokszor többet is adtak a közösségnek a 16 év alatt, mint amennyit a nagypolitika valaha visszaigazolt. A küzdelemnek azonban még nincs vége, a szabad Magyarország még nem győzött és a baloldal helyzete is cudar. Nem csak itthon, nemzetközileg – visszhangzik baljóslóan.

Dolog tehát maradt bőven, de erre ma még hálistennek csak enni-inni kell.

Megihlette a nemzeti ünnep Windisch Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét, aki a Facebookon is közzétette az ÁSZ megemlékezésén elmondott beszédét. Amiben rendkívül sok szó esett múlt, jelen és jövő összefüggéseiről. És fraktálokról.

„A történelmet hajlamosak vagyunk egyenes vonalként elképzelni. Események sorozataként, amelyeknek van kezdete, vége, győztese és vesztese. A múltat lezártnak tekintjük, a jelent átmenetinek, a jövőt pedig még meg nem írtnak.De mi van, ha a történelem valójában nem egyenes vonal, hanem egy hatalmas, élő fraktál?”

Windisch ezután elmondta hallgatóságának, hogy a fraktál egy olyan alakzat, amelyben a hasonló mintázatok különböző léptékeken újra és újra megjelennek. Majd hozzátette:

„Talán a történelem is ilyen.”

Ezután megállapította azt is, hogy a társadalom is fraktálszerű, hogy aztán rátérjen a fraktálok különböző léptékeire, némileg talán áthallásos eszközökkel.

A sztálinista, szovjet típusú elnyomó rendszer, amely 1947-től felépült, nem pusztán egy zsarnokból állt. Rengeteg apró engedelmességből, hallgatásból, félelemből, önfeladásból és megalkuvásból is. Ugyanígy egy szabad társadalom sem pusztán alkotmányból, törvényekből és intézményekből, hanem emberek millióinak mindennapi döntéseiből áll össze. A diktatúra és a szabadság emberi magatartásminták is. Aki saját kis világában, családjában, közösségében elnyomó, az sosem fog igazságos és szabad világot építeni. Aki viszont képes igazságosan bánni másokkal, nemet mondani a hazugságra, vállalni a véleményét, és megvédeni mások méltóságát, az már a társadalom legkisebb léptékében létrehozza a szabadság szerkezetét. Ez a fraktálszerű történelemszemlélet egyik legfontosabb következtetése: a nagy történelmi változások mintázatai már jóval a forradalmak előtt jelen vannak az egyének életében.

Windisch ezután erkölcsi helyzetekről, hétköznapi élethelyzetekről, viselkedésmintákról és egyebekről értekezett, hogy végül megérkezzen a konklúzióhoz:

„A szabadság ott kezdődik, ahol az ember felismeri, hogy nemcsak örököse a történelemnek, hanem alakítója is. ”

Windisch László egyike azon közjogi méltóságoknak, akik a kormányváltás óta célkeresztben vannak. Legutóbb alig néhány napja, hogy Magyar Péter felszólította őket (mint „Orbán-bábokat”), hogy ne várják meg a dicstelen véget, és távozzanak önként posztjaikról. Az ÁSZ-elnök viszont nem habozott korábban hasonló felszólítás után visszavágni a miniszterelnöknek.

A HírTV déli híradója kapcsolta a fideszpárti rakparti zászlós menetet, ahol a tudósító a menet szervezőjét, Szilágyi Ákost idézve azt mondta: Szilágyi négy dátumról beszélt a Híradónak, 1848-ról, 1956-ról, 2006-ról és 2026-ról, amikor a magyar nemzet az önkény ellen fellépett.

Aztán a tudósító igyekezett elmagyarázni a legutóbbi évszámot, de nem sikerült tökéletesre:

„A 2026-os dátummal egyébként a hatalom, a kormányzat diktatorikus jellegű, önkényt sugalló intézkedéseire utalt egyébként.”

Hát, végül is, igen.

Mindezt itt nézhetik meg:

Addig is nézzük meg, hogy festenek madártávlatból.

Legalábbis helyszínen tartózkodó kollégáink szerint. Időnként van egy kis énekelgetés, hidak alatt megjön a kurjongatási kedv, összességében viszont lassan, sok pihenővel tart a Műegyetemről a Bem térre a menet.

Egészen különös közleménnyel emlékezet 1956-ra a Szolidaritás Párt.

A választásokon a Munkáspárttal összebútorozó, de az országos listaállításon így is elbukó párt elnöke az a Székely Sándor, aki volt az Együtt tagja, ült a DK-frakcióban, és az ÖT szerzője. A sajtónak kiküldött, de Székely Facebookján is megjelenő szöveg szerint

„az 1956. október 23. és november 11. közötti időszakot sokféleképpen lehet nevezni: forradalomnak, szabadságharcnak, felkelésnek, ellenforradalomnak, Horthy-restaurációs kísérletnek.Mindegyik volt, és egyik sem. Valakinek katartikus élmény. Ünnep. Kiindulási pont. Másoknak halál, rémület, az iszonyat napjai. Egyszerre voltak jelen a munkástanácsok, és tértek vissza a papok, a földesurak és a csendőrök.Egyszerre fogtak össze az emberek, adtak ki újságot, értelmezték újra az életüket, és egyszerre kezdték el kibelezni a más politikai meggyőződésű embereket, és újra üldözni a zsidókat. Nagy Imre végre az élre állhatott, és nem futamodott meg, amikor jött érte a halál. Kádár János, a koldusból lett királyfi, végre levetette koldusgúnyáját, és megcselekedte, amiről azt gondolta, hogy meg kell cselekednie. Majd egyszer talán meg lehet vitatni értelmesen, hogy amit tett, az megbocsátható-e, vagy sem. Az értelmiség, miután évekig felkorbácsolta az indulatokat, megijedt attól, amit a felszín alatt talált. És rájött, hogy van rosszabb is, mint a kommunisták. A parasztok, a munkások megérezték erejüket a rendszerrel szemben. Maguk sem hitték, de a következő évtizedek az ő évtizedeik lettek”.

A Partizán élőjében ez látszik

Kulisszatitok következik: a szerkesztőségben a HírTV megy, hogy minél többet lássunk a technikailag nemfideszes, gyakorlatilag viszont fideszes vonulásból, a gyülekezésből, a Műegyetem előtti hangulatból. Ehhez képest tudják, miről nem volt eddig egyetlen képkocka sem az adásban? Arról, hogy mi van a Műegyetem előtt.

Meghallgattuk viszont Rákay Philipet, aki ávósok által elkövetett horrorisztikus bűnökkel sokkolt, most pedig Lomnici Zoltán igyekszik elaltatni a nézőket egyenletes hangszínű, érdektelen monológgal.

A műsorvezetők az imént azt mondták, 14.00-tól követhetjük majd a Fidesz hivatalos rendezvényét.

A Zászlómenet pont az, amit a neve sugall: egy irtó hosszú zászlóval menetelnek el az érdeklődők a Bem térig, ahol 14 órakor a Fidesz rendezvénye kezdődik majd.

Hogy az '56-os forradalom 70 évfordulóján miért pont egy 1848 méter hosszú zászlóval menetelnek, az nem derült ki. Mindenesetre a menet elindulása előtt kitekerték.

Helyszíni tudósítóink szerint ostorcsattogás adta a ritmust az induláshoz.

Gyorsan lelőjük a poént: helyszíni tudósítóink szerint jelenleg nagyjából ezren.

Avagy ennyien:

a Műegyetem mellől. Így állnak most:

Ünnepi fogadást tartottak Magyarország moszkvai nagykövetségén. Az orosz fővárosban most nincs nagykövetünk, Gergics Gábor ideiglenes ügyvivő irányít, aki mai beszédében hangsúlyozta, hogy 1956-ban a magyarok Európát választották. „A magyar embereknek mindig is európai identitásuk volt. A szívünk, a gondolataink, sőt még az álmaink is európaiak.”

Saját Facebook-oldalán először posztolt az előző miniszterelnök október 23-án. Rövid kommentárral („Dicsőség a hősöknek!”) az 56-os forradalomról írt olasz dalt, az Avanti ragazzi di Buda címűt tette közzé.

Az Avanti ragazzi di Buda (magyarulː Előre, budai srácok) egy olasz antikommunista dal, melyet az 1956-os magyar forradalom 10. évfordulója alkalmából 1966-ban írt és komponált Pier Francesco Pingitore és Dimitrij Gribanovszkij. Orbán 2019 szeptemberében Olaszországban a dalt a legszebb dalnak nevezte, amit a forradalomról valaha is írtak. 2020-ban pedig Pingitorét a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki a dal megírásáért.

Nem csak az 1956-os, hanem a 2006-os eseményeknek is kerek évfordulója van. Akkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lett a főszereplő (antagonista), aki ma is leírta ünnepi gondolatait, amelyek minden évben elkerülhetetlenül áthallásosak a forradalom 50. évfordulóján történtek miatt. A mostanában inkább lírai oldalát kidomborító egykori politikus posztjában így fogalmaz: „Hogy október 23-án mi lép be hozzám? A szembefordulás képessége.”

Kicsit elvontabban azt írja: „Az ünnep az élet kitüntetett jelentésrétege. Ugyanazok az emberek, gesztusok és tárgyak vannak jelen, mint máskor, de az ünnep más fényt vet rájuk: láthatóvá teszi, mit tartunk fontosnak, kihez tartozunk, mire emlékezünk. Az ünnep kétszeres átlépés. Az ünneplő kilép a valóság hétköznapi létezésvilágából, az ünnep pedig belép az ünneplő világértelmezésébe. Ebben az értelemben az ünnep transzcendens.”