Magyar Péter javasolja a kitartó „Orbán-báboknak”, hogy tanuljanak elődeik hibáiból, és „ne várják meg a dicstelen véget”

POLITIKA

A parlamentben napirend előtt

  • Magyar Péter üzenetet küldött a megmaradt „Orbán-báboknak”,
  • beszélt az új költségvetésről,
  • miközben a Fidesz-KDNP bingózott,
  • a Mi Hazánk befeszült a vizsgálóbizottsági munka miatt,
  • Magyar pedig azt is elhintette, mi lesz Fürcht Pál egykori főügyész jövendőbeli vallomásának tartalma.

Fél évvel ezelőtt, április 12-én a Duna másik oldalán állt, mögötte a parlament, a világ legszebb épülete – erről beszélt a napirend előtti felszólalásában Magyar Péter, majd így folytatta:

„Egyértelmű üzenetet küldtem aznap éjjel az Orbán-rendszer bábjainak. Néhányan meghallották, és távoztak. Néhányan nem akarták meghallani, de közülük is többen már távoztak. És van a harmadik csoport, vannak, akik még mindig nem akarják meghallani, nem akarják megérteni a magyarok milliói által április 12-én küldött üzenetet. Jó szándékból mondom, tanulva elődeik hibáiból, azt javaslom nekik, hogy ne várják meg a dicstelen véget.”

Fotó: Bankó Gábor/444

Elsősorban az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), illetve annak elnökét, Windisch László emlegette a neve kimondása nélkül. Szerinte Windischnek egy szava sem volt a Mészáros Lőrinc-féle V-Híd azon ügyleteihez, amelyek esetében az Európai Számvevőszék állapított meg visszaéléseket. Magyar szerint az ÁSZ-nak a „Hankó-féle tiltott párt- és kampányfinanszírozáshoz”, azaz az NKA-botrányhoz és az MNB-ügyhöz sem volt hozzászólnivalója.

„Hogyan is lett volna, hiszen az ÁSZ elnöke Matolcsy György helyettese volt a Magyar Nemzeti Bank kirablása idején.” Magyar szerint azért tették Windischt az ÁSZ élére, hogy hallgasson.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy a rendszerváltás nem ért véget április 12-én, mert amíg a közpénzek védelmére létrehozott szervek nem teszik a dolgukat, addig a Tiszának is van még dolga.

Nem szeretnének osztogatni

Az Orbán-rendszer úgy működött Magyar szerint, hogy „nagyon sok ember fizetett azért, hogy nagyon kevés ember meggazdagodhasson”. A terheket szétterítették, a hasznot pedig hazavitték – írta le a NER logikáját Magyar.

Magyar szerint ők ezzel ellentétes logika alapján írják a 2027-es költségvetést, amit a héten mutatnak be. „Célunk egyértelmű: az igazságosság és a fejlődés költségvetését összeállítani, azon dolgozunk, hogy több jusson sokaknak, hogy mindenkinek legyen esélye a boldogulásra, a legkisebb faluban, a falu végén lévő vályogházban is.”

„Nem tudunk és nem is szeretnénk osztogatni. Szemben az Orbán-kormánnyal, nincsenek kedvenc társadalmi csoportjaink, nincsenek kegyeltjeink. Nem választjuk ketté az országot olyanokra, akiknek mindent megadunk, és olyanokra, akiknek semmit. Fegyelmezett, stabil és fenntartható költségvetésen dolgozunk, mert az Orbán-kormány majdnem gazdasági és pénzügyi csődbe sodorta az országot” – mondta Magyar a jövő héten benyújtani tervezett költségvetési tervről.

Fotó: Bankó Gábor/444

„Olyan költségvetésen dolgozunk, amely nem feledkezik meg az egészségügyi szakdolgozókról, a szociális, gyermekvédelmi területen helytállókról, a rendvédelemről, a nevelést-oktatást segítő munkatársakról vagy éppen a közgyűjteményekben dolgozókról” – mondta, hozzátéve, hogy segítséget ígérnek a nyugdíjasoknak, a nehéz helyzetű családoknak, a kisvállalkozóknak és a fiataloknak is. Azt is mondta, hogy az állam működésén terveznek spórolni.

Bingózás az ellenzéki padsorok között

A miniszterelnök egyébként a választások óta eltelt fél évnek szentelte a beszédét. Az elején felidézte, hogyan rontotta el Orbán Viktor és kormánya az országot, és hogy hogyan fenyegette kényszersorozással, macskaadóval és atomháborúval a magyarokat még a választások napján is. Aztán pár órával az utolsó videó után Orbán felhívta Magyart, hogy gratuláljon a választási győzelemhez.

„A gratulációt nem a Tisza, hanem Magyarország nevében fogadtam” – mondta Magyar, aki szerint ha a Fidesz-KDNP és „oldalkocsijuk”, a Mi Hazánk megértenék, hogy nem a Tiszával, hanem a magyar néppel álltak szemben fél éve, „akkor megérthetnék, mi történik velük, és elkezdhetnének végre szembenézni azzal, hogy mit tettek az országgal”.

Miközben a miniszterelnök ilyen nagy ívű fejtegetésekbe ártotta magát, a Fidesz és a KDNP képviselői bingózással múlatták az időt. A játék lényege az volt, hogy ha Magyar Péter napirend előtti beszédében elhangzott valami, ami szerepelt az előre kinyomtatott papíron is, akkor kiikszelhette a játékos a mezőt.

Fotó: Bankó Gábor/444

Forsthoffer Ágnes házelnök ezért be is szólt, Magyar pedig annyit mondott, hogy a fideszesek között többen úgy gondolják, hogy a választók bingózásra adtak nekik felhatalmazást, és hogy jó játékot kíván nekik.

Később a felszólalásában Rétvári Bence KDNP-s frakcióvezető is megemlítette a játékot, szerinte előre meg lehet mondani, hogy mik lesznek a miniszterelnök szavai, mert mindig csak az előző kormánnyal, Orbán Viktorral, Mészáros Lőrinccel foglalkozik.

Fotó: Bankó Gábor/444

Most akkor ki nem akarja behívni Orbánt?

Magyar többször is felemlegette, hogy Novák Előd a kegyelmi botrányt feltáró parlamenti vizsgálóbizottság múlt pénteki ülésén nem támogatta Orbán Viktor beidézését bizottsági meghallgatásra. Novák és Toroczkai erre azzal reagáltak, hogy a tiszás képviselők meg másik (a gyermekvédelmi rendszer válságát és a végrehajtói visszaéléseket) vizsgálóbizottságokban szavazták le Orbán beidézését.

Novák azt is hozzátette, hogy egyébként a későbbiekben, ha valamelyik meghallgatáson felmerül olyan információ, amely alapján be kéne idézni a volt miniszterelnököt, ő készséggel megteszi – Toroczkai pedig azt mondta, ő nem értett egyet Novákkal, a maga részéről beidézte volna Orbánt.

Fotó: Bankó Gábor/444

Erre a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságban Orbán beidézése elleni szavazással megvádolt Melléthei-Barna Márton azt mondta, hogy a bizottság nem szavazta le Orbán meghallgatását, hanem elhalasztotta a döntést a szakmai meghallgatások lefolytatásáig.

Magyar arról is beszélt, hogy Toroczkai László mindez idáig semmilyen eredményt nem ért el a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság elnökeként, és hogy ha gondolja, rábízhatja a Tisza-frakciójára a bizottság vezetését.

Mit vall majd a volt főügyész?

Magyart több ellenzéki felszólaló is számon kérte a telefonügye miatt, amikor is 2024-ben kikapta egy őt videózó férfi kezéből a telefont, amit a későbbiekben a Dunából szedtek elő a hatóságok. Azt mondta, már az is visszajutott hozzá, hogy Orbán ettől az ügytől remélte a rendszerváltás megakadályozását – de a miniszterelnök szerint az ügy vissza fog ütni a Fideszre.

A miniszterelnök állítja, hogy van egy üzenete a volt főügyésztől, aki az ügyben eljárt (később meg is nevezte, Fürcht Pálról van szó), és aki hajlandó vallomásba adni, hogy politikai nyomásra próbáltak súlyosabb bűncselekményt fabrikálni egy nem létező bűncselekményből.

„Nemcsak ebben az ügyben, hanem a Rogán-Schadl-Völner ügyben is tanúskodni fog” – mondta Magyar. „Ő volt az, aki 2024. márciusában, amikor bent jártam az ügyészségen, akit utasítottak, és aki kiállt akkor, és azt mondta, a volt igazságügyi miniszter csak pletykákat terjesztett, amikor azt mondta, Rogán Antal és az emberei besétáltak az ügyészségre, és kihúzták a számukra kedvezőtlen dolgokat az iratokból.”

Fotó: Bankó Gábor/444

„Azt kellett tagadnia, hogy Völner Pál és Schadl György Rogán embere volt. De van egy rossz hírem, az igazság egy idő után kiderül” – zárta felszólalásának ezt a részét Magyar Péter. Később azt is hozzátette, hogy „Fürcht pár hónapja felmondott, már nem ügyész”.

Az ügy közvetlen előzményeit, miszerint Magyar Péter vasárnap este hosszú Facebook-posztban támadta Fürcht Pált, itt olvashatják. Fürcht Pál az aranykonvoj ügyről is sokat nyilatkozott az utóbbi időben, például azt, hogy 2026. március 3. napján maga Orbán Viktor miniszterelnök adta ki a feladatot a titkosszolgálatnak. Lemondását azzal indokolta, hogy politikailag érzékeny ügyek nyomozását befolyásolták a Legfőbb Ügyészségen. A Fürcht Pált érintő cikkeinket itt találja összegyűjtve.

Kapcsolódó cikkek

Magyar Péter-bingót játszott a Fidesz a parlamentben, miközben Magyar beszélt

Olyan mezőkkel, mint Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor, Hatvanpuszta, Korrupt, Örkény, Vergődés.

Rovó Attila, Bankó Gábor
POLITIKA

Vitézyék kizárták Mészáros Lőrinc V-Hídját minden futó közbeszerzési eljárásból

Mészárosék összejátszása miatt 350 milliárd forint uniós pénztől eshetne el Magyarország. Ezért a Déli körvasút második ütemének beruházását felfüggesztik és szerződést bontanak a V-Híddal, derült ki a pénteki miniszterelnöki sajtótájékoztatón.

Székely Sarolta
gazdaság

Fürcht Pál: 2026. március 3. napján maga Orbán Viktor miniszterelnök adta ki a feladatot a titkosszolgálatnak

Kőkemény nyílt levélben szól vissza a köztársasági elnöknek a lemondott nyomozó főügyész , akit az aranykonvojügy kapirgálása miatt szorítottak ki a vezetésből. Megkapja a magáét Baka bukott legfőbbügyész-jelöltjének a testvére és az ideiglenes vezető is.

Szily László
POLITIKA

Politikailag érzékeny ügyek nyomozását befolyásolták a Legfőbb Ügyészségen – írta lemondása indoklásában a volt főügyész

Fürcht Pál júniusban mondott le a Központi Nyomozó Főügyészség vezetéséről. A 444 megszerezte a döntésének az írásos indoklását: a volt főügyész informális, azaz írásban visszakövethetetlen nyomásgyakorlásról, III/III-as módszerekről, a Tanú című filmbe illő történetről ír, elsősorban az aranykonvojügyet és a „Gundalf-ügyet” illetően.

Bábel Vilmos
belföld

Magyar Péter nekiment a lemondott főügyésznek, Fürcht Pál azonnal jelezte, hogy kész vallomást tenni

A miniszterelnök szerint Fürcht a Fidesz megbízásából próbált súlyosabb bűncselekményt csinálni az Ötkertben történt incidensből, hogy megakadályozza a választási indulását.

Német Szilvi
bűnügy