Archívum

Trump Orbán véleményét kérte ki arról, hogy legyőzheti-e Ukrajna Oroszországot

A magyar miniszterelnök már a kérdést sem értette, hiszen szerinte Oroszország mindig háborúzik, ebben jók.

Inkei Bence
külföld

Zúgott a „Fuck Orbán” a Szigeten, miután a kitiltott Kneecap üzent a fesztivál közönségének

Hétfő este 11-kor tette közzé az egyik fellépő a Kneecap üzenetét, a közönség pedig érthetően kifejezte a véleményét a magyar miniszterelnökről.

Inkei Bence
ZENE

Varangymérgezett világ

Üzenet a fiataloknak, nyitott végű békemegállapodás, új Borízű és kevesebbet késő repülők: itt a 444 napindító hírlevele.

Horváth Bence
reggel 4

Robbanás egy pennsylvaniai acélgyárban, ketten meghaltak, többen kritikus állapotban vannak

Az üzem egy része megsemmisült Amerika legnagyobb kokszolójában.

Kolozsi Ádám
külföld

Putyin és Trump is tudna olyat ajánlani a másiknak, amire az rábólinthat, és pont ettől tartanak az ukránok

Elvileg pénteken, az oroszoktól megvett Alaszkában fogadja Donald Trump az orosz elnököt, hogy az ukrajnai rendezésről tárgyaljanak, jelen állás szerint az ukránok nélkül. Trump és az oroszok is azt akarják, hogy Ukrajna adjon át területeket Oroszországnak.

Takács Lili
külföld

Trump további 90 napra függesztette fel a Kínával szembeni vámokat

Ha nem jönne össze a kereskedelmi megállapodás, akkor Kína 245 százalékos vámot kapna a nyakába, amit 125 százalékossal viszonozna.

Székely Sarolta
külföld

Sulyok Tamás köztársasági elnök a fiataloknak: Kiáltásotok üzenet

Sulyok Tamás reagál a Mocskos Fidesz Summer-re.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Azt hitte, leállt az EESZT? A Belügyminisztérium szerint nagyon el van tévedve

Csak nem volt elérhető.

Bábel Vilmos
belföld

A DK szerint ők léptették vissza a visszalépő jelöltjüket, mert alkalmatlan, a volt jelölt szerint „lelkük rajta”

Fekete-Győr András visszalépés-pápa közben már gratulált az egykor volt jelöltnek, akit „első fecskének” nevezett.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Felháborodtak a nemzetközi szervezetek, miután Izrael öt újságíróval végzett egy légicsapással Gázában

Az egyik újságírói szervezet szerint az izraeli hadsereg többször is „militánsoknak” bélyegezte a palesztin újságírókat, gyakran „ellenőrizhető bizonyítékok nélkül”.

Székely Sarolta
külföld

Már 2 millió ügyfele van a Revolutnak Magyarországon, helyi fiók nyitását tervezik

Mintegy 33 százalékos növekedést értek el itt egy év alatt.

Bábel Vilmos
PÉNZ

Robbanás volt egy pennsylvaniai acélgyárban, több tucatnyian megsérültek, egy ember eltűnt

Többen a romok alatt is rekedhettek.

Székely Sarolta
külföld

Holtan találták a dollármilliókat adományozó kamufilantrópot, miután kiderült, hogy Soros György fiától sikkasztott

Matthew Christopher Pietras évekig keltette a milliomos jótevő látszatát, aki kulturális intézményeket támogat, miközben csak Gregory Soros asszisztenseként dolgozott, korábban pedig hajléktalanként próbálta a gazdagok életét élni.

Mészáros Juli
ÉLET

Trump belengette, hogy nem fog semmi történni Alaszkában, az európaiak éjjel-nappal egyeztetnek Zelenszkijjel, közben Szijjártó az orosz miniszterelnök-helyettessel telefonált

Ukrajna és európai partnerei között folyamatosak az egyeztetések, kezd kirajzolódni a fontosabb hívások menetrendje is. Mindeközben Trump egy sajtótájékoztatón „feel-out-meeting-ként” írta le a pénteki találkozót.

Bábel Vilmos
külföld

Példátlan megállapodás: a bevétel 15 százalékát az amerikai kormányzatnak fizeti két chipgyártó, hogy exportálhasson Kínába

Áprilisban tiltotta meg Trump a mesterséges intelligenciához szükséges chipek exportját Kínába. Nemrég ezt felfüggesztette, most pedig két nagy cég külön megállapodást kötött.

Székely Sarolta
külföld