A fogyatékossággal élő áldozat 2020 novemberéig egy bentlakásos iskola tanulója volt, de az online oktatás bevezetése után hazaköltözött.
Kiemelkedő intellektuális képessége egyértelmű, világszerte ismert, Magyarországot a világban is kiválóan képviselné – mondta a korábbi sakkvilágbajnok Polgár Juditról.
Az ellenzék igyekezett lecsapni a parlamentben arra, hogy Magyar Péter egy nappal a társadalmi egyeztetés bejelentése után már meg is nevezte elnökjelöltjét. A miniszterelnök szerint ugyanakkor a Fidesz nevében felszólaló Bóka Jánoshoz képest Gulyás Gergely maga volt a hurrikán.
Megkérdeztük Kapu Tibort, Parti Nagy Lajost és Nagy Tímeát, hogyan állt össze a támogatói csapat. Többeket meglepett, hogy társadalmi egyeztetés helyett Magyar Péter már az első lépés után eredményt hirdetett.
Italoztak, majd a vita verekedésbe torkollott.
Bár Argentína elveszítette a vb-döntőt, a cseh Miloslav Urbanec mindent megtett a sikerért: házát kék-fehérre festette, futballpályát épített, Maradona-szobrot állított, és még az utcáját is Argentínáról nevezte el.
„Karsai Dániel amikor alig tudott mozogni, beszélni, abban az állapotában is több volt a fejében, mint itt az egész frakciónak.”
Két vezető munkatárs szerződtetéséről számolt be az MTVA, Bogár Zsolt ugyancsak csatornaigazgató-helyettesi pozícióba érkezik.
A férfi tettét azzal indokolta, hogy tőle az egyik sértett tárgyakat tulajdonított el, amelyeket megpróbált visszaszerezni.
Az új szabály július 21-én lép életbe.
Pócs videós szemüvege, ex-SZDSZ-es fideszes, maffiafőnök Orbán, a HírTv 18 nézője, és villámló szemekkel előadott „nem kell kiabálni” szigor.
Június végén vezették ki őket.
Magyar Péter vasárnap posztolt arról, hogy a sakknagymestert kéri fel köztársasági elnöknek.
Szerinte akik azt mondják, jogásznak, közgazdásznak kell lennie az elnöknek, azok nem értik, miért jött létre a Tisza, és mi történt április 12-én.
Az Európai Unió 550 millió euróra bírságolta a kínai e-kereskedőt a jogellenes, nem biztonságos vagy hamisított termékekkel kapcsolatos magatartása miatt.