Jogvédők szerint a hivatalosan elismert 2000-nél is több a halott, és 10 ezer feletti a letartóztatottak száma.
Új szinten a KGB teológiája: a Sátán szolgájának és brit ügynöknek bélyegezték a konstantinápolyi pátriákát.
A téma a Trump fejében élő invázió.
A kubai rezsim még a Szovjetunió összeomlását is simán túlélte, de olyan nehéz helyzetben még nem volt, mint amilyenbe Nicolás Maduro elrablása után került. Csak az a gond, hogy a szigetországban gyakorlatilag nem maradtak tettre kész fiatalok, aki bedönthetnék a rendszert.
„A természetes kiválasztódás párti énemet hamar legyűrte az antropomorfizáló, ezért egy aprócska vodkásüveget gurítottam a kacsa felé, tesztelendő az életfunkcióit.”
Az ónos eső és az extrém jegesedés miatt volt zárva pár órán át a reptér.
Az SZTK-t üzemeltető Semmelweis Egyetem azt írta, a felújításnak hamarosan vége, és azért fogadják ilyen környezetben a betegeket, hogy ne kelljen Budapestre menniük ambuláns ellátásra.
Újabb támadás indult Jerome Powell ellen, amiről Trump azt állítja, hogy nem is tudott róla. Republikánus képviselők is hevesen tiltakoztak az eljárás miatt, esélyesen ezért sem kísérte az ügyet nagyobb piaci felfordulás, de egyáltalán nem biztos, hogy ez így is fog maradni.
A szerb elnök szerint pár napon belül kiderül, ki veszi át az oroszok helyét a NIS-ben.
Felszólították az X-et, hogy gyorsan változtasson a kiskorúakról is pornográf tartalmakat előállítani képes eszközön, különben megbüntetik.
Nincs meglepetés, kormánypárti szereplők már egy éve erről a dátumról beszélnek. A kampány hivatalosan február 21-én indulhat.
Nagy István bejelentése szerint minden érintett kkv-t a követelés teljes összegével fogja kártalanítani a kormány.
Egy trafóállomás gyulladt ki.
Emmanuel Macron azt szeretné, ha Ukrajna a hitelből nem vásárolna amerikai fegyvereket.
A bécsi és pozsonyi reptér reggel leállt.