Pályázatot írtak ki rá.
40-50 fok között a testünk egy idő után hőt kezd termelni. A Deutsche Welle videója
A Fidesz frakcióvezetője Facebook-posztban reagált a Szikra mozgalom vezetőjének szerdai interjújára.
Franciaország északi részében annyi akkumulátorgyár épült vagy van épülőben, hogy a környéket már akkumulátor-völgyként emlegetik. A Deutsche Welle riportja.
Egy költő 111 éves verse padról, politikáról, életről.
Jézus egyértelművé tette: „Az én királyságom nem ebből a világból való”. Ez éppen szöges ellentéte Békés Márton Gramscitól importált, tőről metszett bolsevik hatalomtechnikájának. Pajor Tamás válasza Szabó Tibor Benjámin írására.
A kulturális élet szereplői egyetlen lépessel sem kerültek közelebb bármilyen, a rendszerrel szembeni megküzdési stratégiához, sem közös állásponthoz, sem a posztfasiszta valóság megértéséhez. Viszont egyre nagyobb arányban váltak kollaboránssá vagy politikailag passzívvá.
A rendszer napról napra keményít. Szorít a gyeplőn. A tanárok már érzik. És a gazdaság több szereplője is, a Richtertől a befektetőcégekig, persze őket nem sajnálja senki.
Három új munkatársat üdvözlünk a csapatban.
A zaporizzsjai atomerőmű melletti Nikopol lakóit nemcsak az oroszok mindennapos támadásai fenyegetik, hanem a nukleáris katasztrófa veszélye is. A Deutsche Welle riportja.
A státusztörvény várhatóan a tanárok tömeges távozását hozza magával. Milyen súlyos a helyzet, és kiket veszít el a mára kivéreztetett közoktatás?
Mit gondolt Prigozsin, és mit akart egyáltalán? Hogy lehet elvezetgetni néhány teherautóval és páncélossal kábé ezer kilométert Moszkva felé, anélkül, hogy megpróbálnának megállítani? Hogy lehet büntetlenül lelőni helikoptereket, gyilkolni orosz katonákat, amikor háborúügyben még egy rossz emojiért is börtön jár?
Egy férfi válaszokat keres az utóbbi évek egyik legnagyobb hajószerencsétlenségével kapcsolatban a görögországi Kalamátában.
Mindenki le akarta beszélni, nem lehetett. A Deutsche Welle riportja.
Egy hónapig gyakorlatilag semmit sem kell fizetned, és cserébe mindent megkapsz. Minden cikket, hírlevelet, podcastot.