Botos Tamás

Ötvenezer aktivistát mozgósít szombatra a Fidesz

A cél egymillió választópolgár felkeresése.

Botos Tamás
POLITIKA

Öt évet kapott a József körúti gázoló

Soha többé nem vezethet.

Botos Tamás
bűnügy

Elévülés miatt nem vizsgálja az ügyészség Sulyok Tamás zsebszerződéseit

A DK EP-listavezetője azért jelentette fel a köztársasági elnököt, mert még ügyvédként magyar termőföldeket játszott át külföldi kézre.

Botos Tamás
POLITIKA

Pressman: Magyarország a kormánya elmondása szerint „a béke pártján áll”, miközben továbbra is Putyin háborúját pártolja

Magyarország külügyminisztere Putyin ukrajnai inváziója óta 8. alkalommal utazott Oroszországba, jegyezte meg az amerikai nagykövet.

Botos Tamás
POLITIKA
Videó

Rogán Antal a londoni hétvégéről: A bevallott jövedelmem nem kevés, a miniszterelnöktől engedélyt kértem az útra

Orbán a Békemeneten azt mondta, senki sem pihenhet, mert élet-halál kérdésről van szó, legfontosabb minisztere mégis egy londoni luxusszállodában töltötte a szombat éjszakát. Megkérdeztük Rogán Antaltól azt is, hogy húzatott-e ki adatokat a Völner–Schadl-ügy nyomozati anyagaiból, ahogy Varga Judit mondta. A miniszter a Hyde Parkban interjút ígért a 444-nek a választás utáni napokra.

Botos Tamás, Németh Dániel, Kaufmann Balázs
video

Rogán Antal London egyik legdrágább szállodájába csekkolt be a Békemenet estéjén

A Bajnokok Ligája döntőjét nézte meg a városban. A miniszterrel a hotel bejáratánál futottunk össze.

Botos Tamás, Németh Dániel, Kaufmann Balázs
POLITIKA

Dézsi bement a HírTV-be, hogy közölje: Nem lesz akkugyár Győrben

Négy éve járt legutóbb a HírTV stúdiójában.

Botos Tamás
POLITIKA

Lázár az exszoci fideszes jelöltről: Hazafi és csak ez számít

„Csak ez számít, nem az, hogy jobb- vagy baloldali.”

Botos Tamás
POLITIKA

Két év után indult külföldön: aranyéremmel tért vissza Milák

100 méter pillangón olyan időt úszott mint három éve.

Botos Tamás
sport

A verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője szerint hiába kérték, nem lassított a motorcsónak vezetője

Az elején még élvezték, ahogy cikáznak a vízen, de később többen is félni kezdtek.

Botos Tamás
baleset

Az orosz leánybank visszafogását kéri a Nemzeti Bank az OTP-től

A Matolcsy György vezette jegybank üzleti- és cselekvési terv elkészítését, illetve annak végrehajtását írta elő a pénzintézetnek.

Botos Tamás
gazdaság

Palkovicsnak nem tetszik, hogy Lázár leállítaná az M76-os bővítését

Az építésügyi miniszter múlt héten jelentette be, hogy az eredeti tervekkel szemben a kormány inkább az M74-est fejlesztené autópályává.

Botos Tamás
POLITIKA

Megérkeztek az első levélszavazatok a Nemzeti Választási Irodához

Már csak három napig lehet jelentkezni a külképviseleti névjegyzékbe.

Botos Tamás
POLITIKA

Nagy Márton szerint valamivel több mint 121 ezer külföldi dolgozik jelenleg Magyarországon

A mostani 80 százalékról 85 százalékra növelné a foglalkoztatási rátát 2030-ra a kormány.

Botos Tamás
gazdaság

24.hu: kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét

Bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítják a hatóságok Blága Lászlót.

Botos Tamás
POLITIKA