Haász János

Orbán Viktor, a vizionárius esete a kiábrándító valósággal

Napra pontosan kilenc hónapja a harmadik negyedévre ígérte az „igazi, komoly tempónövekedést”, és azt mondta, „nem lutrira megy”. Most arról beszél, így is kész csoda, amit csinálnak.

Haász János
gazdaság

Szeptemberre már 38 ezerrel csökkent a magyarországi népesség

A múlt hónapban 8 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy éve. Igaz, a halálozások száma most nagyobb mértékben csökkent.

Haász János
belföld

Újabb három hónapra letartóztatásban maradtak a tízmilliárdos nagyságrendben adót csaló gázmaffia főkolomposai

A bíróság január végéig meghosszabbította a két gyanúsított letartóztatását. Az ügyben több mint harminc gyanúsított van.

Haász János
belföld

Akkora a gazdasági pangás, hogy a KSH szó szerint ugyanúgy magyarázta a GDP-jelentést, mint három hónapja

Az elemzők szerint ismét csalódást keltő adat érkezett a magyar gazdaságról, de a legrosszabbat sikerült elkerülni.

Haász János
gazdaság

Ezt tegyük el egy humorosba, írtuk fél éve egy Nagy Márton-jóslatról, amiről ma kiderült, hogy bejött-e

A gazdasági csúcsminiszter stílusosan április 1-jén mondott egy számot, hogy mennyivel nő a GDP a harmadik negyedévben.

Haász János
gazdaság

Újabb pocsék adat érkezett, nyáron ismét leállt a magyar gazdaság

A harmadik negyedévben a GDP ismét csak stagnált az előző negyedévhez képest. A 2022-es választások óta eltelt 13 negyedévből csak 4-ben nőtt a gazdaság az előző negyedévhez képest. Éves alapon 0,6 százalékos volt a növekedés a harmadik negyedévben, és csupán 0,2 százalékos az első kilenc hónapban.

Székely Sarolta, Haász János
gazdaság

Nyolc magyar turistával a fedélzetén lezuhant egy kisrepülő Kenyában, nincsenek túlélők

Egy Cessna Caravan típusú repülőgép felszállás után röviddel, a repülőtértől mintegy 40 kilométerre, egy erdős területen lezuhant és kigyulladt.

Haász János
GYÁSZ

Meghalt a Waczak Szálló főszereplője, Prunella Scales

Minden idők legjobb brit vígjáték-sorozatában ő játszotta a szállodaigazgató házsártos feleségét.

Haász János
GYÁSZ

A múlt hét eleji tűz után újraindult a termelés a MOL százhalombattai finomítójában

De még csak csökkentett kapacitással termel a Dunai Finomító, amely egy fontos üzemében múlt hétfő éjszaka keletkezett tűz.

Haász János
gazdaság

Magyarországra hívta egy lengyel barátját, majd úgy berúgtak, hogy összeverekedtek, és megfojtotta

A hajdúszoboszlói férfi 13, a neki segítő felesége 8 évet kaphat beismerés esetén.

Haász János
belföld

Kirabolták egy alvó benzinkutas kasszáját, majd visszavitték a pénz egy részét a ravasz üllőiek

A két, többszörösen büntetett előéletű férfira letöltendőt kért az ügyészség.

Haász János
belföld

Orbán a szlovákokkal és a csehekkel közösen hozna létre Ukrajna-szkeptikus blokkot

A Politico azt írja: bár a szilárd politikai szövetség megalakulása még távoli, ha összejön, az jelentős akadálya lehet az EU-ban Ukrajna pénzügyi és katonai támogatásának.

Haász János
POLITIKA

Akkora a belviszály a városban, ahol Orbán szerint csak valami „marhaság” miatt kaphatna ki a Fidesz, hogy mostantól eggyel kevesebb helyi képviselő van

A Fidesz-közeli polgármester botrányai miatt fel akarta oszlatni a képviselő-testületet az egyik egyesület, amikor ez nem sikerült, mindenki lemondott.

Haász János
belföld

Még mindig nem dolgoznak azon a vasúti szakaszon, amit egy éve zártak le, és előbb nyárra, majd év végére ígérték megcsinálni

150 méterről van szó.

Haász János
belföld

Már több mint száz település korlátozta, hogy ki költözhet be

Jellemzően nem azok, akikre a törvényt a kormány kitalálta.

Haász János
belföld