Eközben Barcelonában vasárnap indult útnak egy humanitárius segélyflotta, amit „a valaha volt legnagyobb szolidaritási küldetésnek” tartanak a szervezők.
Bayrou úgy fog harcolni, mint egy kutya, ígéri.
A háború kezdete óta először.
„A Kick nem tett meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozza a veszélyes tartalom közvetítését” – mondta egy francia miniszter.
Ez lenne az egyik legdrasztikusabb lépés Európában az elmúlt évtizedekben az illegális migráció ellen.
A legutóbbi légicsapások után 34 ember halt meg hétfő éjjel és kedden, közülük 18 Gázaváros térségében.
Egy lesből támadó férfi két férfit agyonlőtt, egy harmadikat megsebesített.
A porvihar nullára csökkentette a látótávolságot a Black Rock sivatag teljes területén, így nemcsak a fesztivált, hanem a helyi repteret is le kellett zárni.
A nyomozók az üggyel kapcsolatban hét embert hallgattak ki, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.
Mint írták, a „repülőtér működése, a légierő képességei, és ezzel együtt a magyar emberek biztonsága a rágalmakkal ellentétben nem került veszélybe”.
Ezen túl a minisztérium 2 milliárd forint külön támogatást nyit meg az új filmesek részére.
Lázár János korábban felvetette, hogy bár mindegy, minek a hatása alatt rongált az elkövető, akár a MÁV elleni, folyamatos hergelés is szerepet játszhatott a történtekben.
A Tettrekészek Koalíciója a következő napokban egyeztet az amerikai partnerekkel is, az Ukrajna számára nyújtandó biztonsági garanciák részleteiről.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik Izraelre, hogy fogadja el azt a tűzszüneti javaslatot, ami szinte teljesen megegyezik egy korábbi, az Egyesült Államok által támogatott tervvel.
A kínai Pop Mart részvényei több mint 200 százalékkal emelkedtek az év eleje óta, amivel értékesebbé vált, mint a Barbie gyártója, a Mattel.