Csak egy átlagos májusi szombat délután.
Hős informatikus, óriási Microsoft-hiba és egymilliárd dollárt kaszírozó zsarolók az év vírustámadásában.
Nincs benne kivetnivaló, ez abszolút természetes.
Bérgyilkos cápaemberektől tart a férfi, aki nyilván megbánta a két évvel korábbi fotót.
Azt az aktivistát is, aki már ült börtönben azért, mert tüntetett Putyin ellen.
Eddig még nem észleltek sötét átkokat a feltárt kriptában, sőt, csomó pénzt várnak a turizmus fellendülésétől.
Térségbeli szövetségeseiket szerették volna megnyugtatni a növekvő kínai befolyással szemben, nem volt túl sikeres.
62 éves volt a baloldali pártok 2014-es miskolci polgármesterjelöltje.
Comey nyomozása egyre közelebb került Trump és az oroszok kapcsolatának feltárásához. Egyre többen beszélnek Watergate-párhuzamról.
Tarantino, Rodriguez, Lynch is Michael Parkshoz nyúlt, ha súlyos karakterre volt szükség, 77 éves volt.
Le kell állítani a már folyamatban lévő építkezéseket is az ENSZ szerint, annyira eldurvult a helyzet.
Damien Hurst gyarmatosítóként sajátította ki a jorubák művészetét, vádolják.
Legalábbis erre készülnek az amerikai hatóságok a Reuters szerint. Még kényelmetlenebb lesz a repülés.