Jellinek Dániel beismerte bűnösségét. A bíróság 250 millió forint pénzbüntetés befizetésére ítélte. A milliárdos visszaeső bűnelkövető.
Elindult a parkolási és a BKV informatikával kapcsolatos korrupciós ügy tárgyalása. Az ügyész bedobta egy újabb szocialista politikus nevét, de az ügy továbbra is sok sebből vérzik. A főszereplők hiányozhatnak a vádlottak padjáról.
Ezek voltak a 444 legjobb fotói 2024-ben.
A párt politikusai is beugrottak kanalazni egy kicsit. Ezzel lezárul a párt karácsonyi kampánya.
Egy államilag támogatott rendezvényen a 19 éves rappernek kellett volna vitatkoznia egy kormányközeli intézet szakértőjével a füvezésről.
Egy budai kávézóban találtuk meg Novák Katalint, akitől interjút kértünk.
Lement az évtized árvize, és bár alacsonyabban tetőzött a Duna a vártnál, azért még jó ideig eltart, mire minden visszatér a normális kerékvágásba. Szentendrén jártunk.
Az előrejelzések szerint 759 centiméteren tetőzhet a Duna Esztergomnál, ahol a folyó már jócskán kilépett a medréből.
Helyszíni fotók Nagymarosból és Kismarosból.
Éjjel-nappal dolgoznak a gáton Pilismaróton, ahol az egyik legkritikusabb lehet a helyzet. Az biztos, hogy néhány ház menthetetlen.
Mindenki abban reménykedik, hogy a 2013-as árvíznél jobb lesz a helyzet. Helyszíni riportunk a Dunától a Rábán át a Lajtáig.
Homokzsákolás, gáterősítés, állatmentés, készülődés – a 444 hétfői képei a Duna áradásáról.
A Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása a valaha volt legnagyobb vasútfejlesztés Magyarországon, de a részleteiről a magyarok szinte semmit nem tudhatnak - azt sem, hogy ez miért lesz jó nekünk. Most belső dokumentumokból megtudtuk: az építkezéshez Orbánék bányájából szállítanak követ.
Nagyszerű pillanatok, hatalmas küzdelmek, lenyűgöző helyszínek.
Magyar szempontból csendesebb, de sűrű nap volt a hétfői az olimpián. Galéria.